A Huffnágel Pisti hatás – avagy miért hisszük, hogy az első szerelem jobb, mint bármelyik?

huffilufiAz első szerelem felejthetetlen – mondják. Sokan valóban erre emlékszünk a legélénkebben, és ha az aktuális párkapcsolatunkban probléma üti fel a fejét, gyakran a mi Hufnágel Pistink után támad fel bennünk a nosztalgia.

Ha előzőleg már szinte el is felejtettük, elég lehet pl. egy osztálytalálkozó, hogy fellobbanjanak a régi érzések, vagy akár csak annyi, hogy véletlenül összefutva 5 percet csevegünk az utcán.

Miért ennyire meghatározó az első szerelem? Valóban ő lenne az igazi?

Valójában az első szerelmünk iránt érzett érzésekért legfeljebb csak részben felelős Hufnágel Pisti és a vele való kapcsolat nagyszerűsége.

Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy valóban exünk az igazi, de ezt csak akkor állíthatjuk biztosan, ha kiszűrtük azokat a hatásokat, amelyek az emberi elme sajátos működése miatt a karjaiba terelnek.

Ezért ahelyett, hogy gondolkodás nélkül bedőlnénk a jeleknek, figyeljük meg, mit is súgnak igazából!

“Senki másra nem emlékszem ennyire!”

-az elsőre élesebben emlékszünk (legyen az az első sízés, első főzés, első szerelem, ha szavakat kell megjegyeznünk az első elemre jobban emlékszünk, mint a többire, az első benyomás is meghatározó lehet, ha valakit megismerünk)
-hosszútávon inkább a jó dolgokra vagyunk hajlamosak emlékezni
-ami újszerű, ismeretlen, azon sokat gondolkodunk, így nagyobb nyomot hagy a fejünkben
-életünk legélénkebb emlékei abból a korszakból származnak, amikor “öntudatunkra eszméltünk”, kamasz korban, fiatal felnőtt korban, amikor elkezdett olyanná válni a személyiségünk, amilyen alapvetően ma is, és legtöbben az első szerelmet is ezidőtájban éljük át. Ezt a jelenséget jól illusztrálja, hogy azokra a történelmi eseményekre, amelyek ebben a korban történtek jobban emlékezünk, mint a korábbiakra vagy a későbbiekre.

Tehát:

Az, ha sokkal jobban emlékszünk az első szerelemre, mint az azt követőkre, nem feltétlen szerelmünk volt tárgyának az “érdeme”, hanem memóriánk sajátossága is.

“Senki más nem volt rám ekkora hatással!”

Első szerelmünknek “helyzeti előnye” van a későbbiekkel szemben. A vele való találkozást nem előzték meg csalódások, ekkor még “csak” a családban szerzett sérüléseink szólnak bele abba, hogy mennyire vagyunk felhőtlenek.
Fantáziánk ekkor szárnyalhat a leginkább szabadon: kevésbé igyekszünk nem remélni túl sokat, nem lessük annyira, hogy mikor esünk pofára. Magunkat is kevésbé szabályozzunk, hiszen nem voltak korábbi párjaink, akik rosszul reagáltak bizonyos tulajdonságainkra.

Ezen kívül elsőre gyakran olyat választunk, aki szüleink szöges ellentétének tűnik, így még azt a jó érzést is átélhetjük, hogy végre itt egy rokonlélek, aki megért engem.

Tehát:

Gondoljuk át, hogy az első szerelmünk hiányzik, vagy az az életérzés, amit történetesen éppen mellette tapasztaltunk?

“Mi lett volna, ha…?”

Különösen nagy a “csábítás” a beteljesületlen szerelmek esetén.
Évekig, évtizedekig piszkálhat a kérdés, hogy mi lett volna, ha… máskor máshol találkozunk, érettebb fejjel ismerjük meg egymást stb.
És válaszul általában valami szépet képzelünk, hiszen egy plátói szerelemből nem tudtunk kiábrándulni, hiszen sosem fuccsolt be.

Tehát:

Amikor arról álmodozunk, hogy milyen lenne az ideális kapcsolat, az leginkább saját vágyainkról szól, hiszen arról nem sokat tudunk, akit úgy igazán nem is ismertünk meg.
Saját vágyainkért pedig elképzelhető, hogy jelen kapcsolatunkban is tehetünk, hiszen nem véletlen vagyunk együtt párunkkal, valamikor láttunk benne fantáziát.

“Érdemes felrúgni egy már nem annyira lángoló, de bejáratott házasságot, párkapcsolatot egy illúziókkal teli régi kedvesünkért?”

Egy régi szerelem akkor lesz ránk átütő hatással a jelenben, ha elégedetlenek vagyunk az aktuális helyzetünkkel. Ezért mielőtt csapot-papot otthagynánk, gondolkozzunk el az alábbiakon.

1.) A bejáratott nem egyenlő a nem lángolóval

Nem törvényszerű, hogy egy sokéves kapcsolat langyos víz legyen. Biztos, hogy másfajták az érzéseink, mint az első randin, de ha azt érezzük, hogy egyben kopottabbak is, abba nem kell belenyugodnunk. A lemondás helyett jobban járunk, ha felkutatjuk, mi miatt halványabbak az érzelmeink, és megpróbálunk változtatni azokon a dolgokon, melyek ellaposították a kapcsolatunkat.

2.) Ne a másikért hagyjuk el!

Ha úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, de továbbra sem vagyunk boldogok, akkor valószínűleg a régi szerelem felbukkanása nélkül sincs már túl sok keresnivalónk a párunk mellett.

3.) Az illúzió helyett a valóságra voksoljunk!

Tényleg ő a herceg(nő) fehér lovon? A lila köd jóleső érzés, és ha mértékkel űzzük, megvannak a maga előnyei (https://www.facebook.com/147598735309603/photos/a.222107704525372.53472.147598735309603/811856862217117/?type=1&theater).
De figyeljük meg azt is, hogy milyen kézzelfogható tettek, tények bizonyítják azt, hogy olyannak látjuk a másikat, amilyen valójában. Ne a vágyainkból induljunk ki, hanem abból, amit látunk!

Ha pedig mindezt átgondolva arra jutunk, hogy

1.) nem csak azért különleges számunkra, mert az első volt
2.) nem csak arra vágyunk, hogy régi sérüléseink ne befolyásoljanak minket
3.) nem csak az álmodozásainkhoz van szükség egy arcra
4.) nem a jelenlegi párkapcsolatunk gondjaira keresünk könnyűnek látszó megoldást

hanem tényleg őt szeretjük,
akkor bátran belevághatunk, lehet, hogy az első lesz egyben az utolsó is!

A bejegyzés kategóriája: Blog, párterápia
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*