A PSZICHORENDELÉS VÁLASZOL! sorozat A téma: A szerelmet (tehát nem a puszta testi vágyat, hanem az érzelmi ráhangolódást is) mennyire lehet pusztán biológiai és pszichés párkereső ösztönjelenségként felfogni?

valentine-darwinVálaszunk: Mindenkiben megvan a nem feltétlen megfogalmazott hajlam, hogy biztosítsa az emberi faj és azon belül a saját génjeinek fennmaradását. Ehhez szükség van arra, hogy utódjainkat addig neveljük, amíg meg nem állnak a saját lábukon, amihez a szülők együttműködésére van szükség. Ezt támogatja meg a természet a szerelemre jellemző hormonkoktéllal.
Az érzelmi ráhangolódás, ahogy a megfogalmazás is sugallja, nem feltétlen jön magától, a kivitelezés mikéntje nem “ösztönös”. Sokakban él az az elképzelés, hogy ha megtaláljuk az “igazit”, akkor mindennek magától, “ösztönösen” jól, könnyeden kell mennie,
és fordítva, ha egy kapcsolatban egyeztetésekre van szükség, az annak a megbízható jele, hogy az illető nem az “igazi”.
Valójában általában nem tudatosan, ilyen értelemben “ösztönösen” az iránt érzünk vonzalmat, aki pont azokat azokat a húrokat pendíti meg, azoknak a nem csak pozitív élményeknek az átélését teremti újra, amelyekkel “dolgunk van”, mint egy lehetőséget teremtve az eredeti sérülés korrigálására. Ami viszont akkor sikerülhet a legjobban, ha tudatosan foglalkozunk vele, és új hozzáállást tanulunk. Az ilyen mélységű és felszínesebb, mindennapi egyeztetéseket meg lehet ugyan úszni, ha továbbállunk, viszont sok esetben nem érdemes, különösen olyan partnerrel nem, aki fogékony a fejlődésre.
Összefoglalva a szerelem, különösen ami az érzelmi egymásra hangolódást illeti, nem pusztán ösztönös, velünk született, előre megírt, befolyásolhatatlan, hanem “tanult” is.

Olyan értelemben sem teljesen ösztönös a szerelem, hogy nem kizárólag biológiai jellegű, hanem spirituális is. A szerelemnek bár biológiailag megtámogatott és túlélést szolgáló célja van, de nem mondunk nagy meglepetést azzal, hogy nem hozható egy kalap alá az evés, ivás, levegővétel stb. szükségletével, ezek teljesülése esetén vagyunk képesek a szerelem “szükségletét” figyelembe venni, nem létszükséglet, nélküle is tudnánk élni, de többnyire nem akarunk, nem érdemes.

Összefoglalva: velünk születetten, tehát ösztönösen is motiválva vagyunk szeretni, viszont ahhoz, hogy ezt kielégítően éljük át, szükséges tanulni magunkról és a másikról, tudatosítani érzéseinket, és együttműködve fejleszteni a kapcsolatot. Mindez nem csak a túlélést szolgálja, hanem “öncélú” lelki szükségletünk is.

A bejegyzés kategóriája: A pszichológus válaszol, Blog, Kapcsolatok
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*