Dícsérni felsőfokon

bagoly dícsérBoldog és “jó” gyereket szeretnénk nevelni. 

A tudomány tudja, a felvilágosultabb szülők sejtik, hogy a gyerek büntetése, leszólása csak távolít a célunktól

(katt a cikkre: mit ne csináljunk, ha a gyerek hisztizik:https://www.facebook.com/147598735309603/photos/a.222107704525372.53472.147598735309603/812439345492202/?type=1&theater )

Marad a dicséret.

De nem mindegy, hogyan!

Építs bele jó tulajdonságokat!

A gyerek a környezet visszajelzései alapján próbálja kideríteni milyen is valójában.
Egocentrikus világképe miatt azt hiszi, olyan, és azt érdemli, ahogy bánnak vele, a szülei, gondviselői szava maga az objektív igazság.

Ezért nem javasoljuk, hogy a gyerek rá vagy a környezetére káros viselkedését úgy próbáljuk meg kigyomlálni, hogy őt magát rossz gyereknek tituláljuk.
Amit sokat sulykolunk, azzal azonosulni fog.
Tehát ha szerintünk rossz, akkor azt hiszi, hogy valóban rossz, és onnantól ennek megfelelően fog viselkedni, várakozásinkkal ellentétben nem jobban, hanem pont, hogy rosszabbul.

Sok szülő azonban jóval kisebb gondot fordít arra, hogy a jó viselkedést megfelelően honorálja. Azzal nincs gond, heverhet parlagon! -gondolják sokan.

Ám a gyerekagy és lélek fent említett egocentrikus vonását a hasznunkra is fordíthatjuk!

Ha jó gyereket akarunk, törekedjünk arra, hogy egy- egy jó cselekedet után emeljük ki azt a jó tulajdonságát, amit az adott helyzetben megcsillogtat!

Például:

“Szép gesztus volt tőled, hogy hagytad, hogy Peti is játszon a labdával, mikor annyira akarta. Igazán megértő és önzetlen gyerek vagy!”

“Jó volt látni, hogy megvigasztalod a testvéredet, gondoskodóan viselkedtél”

“Milyen bátor vagy, hogy ki merted próbálni, hogy megy-e az úszás a nagymedencében is!”

“Nagyon segítőkész vagy, köszönöm, hogy segítettél felszedni a szemetet!”

“Milyentürelmes vagy, hogy ilyen csendben megvártál, köszönöm!”

A dicséret akkor váltja ki a legjobb hatást, ha a gyerek pontosan tudhatja mivel érdemelte ki.

Amikor állatokat idomítanak, az idomárok azonnal jutalomfalattal díjazzák azt a viselkedést, amiből azt szeretnék, hogy több legyen.
Az azonnaliság segít abban, hogy az állat fejében ok-okozati kapcsolat alakuljon ki a tett és a jutalom között.

Mi emberek sem vagyunk mások annyiban, hogy legjobb, ha hőstetteink után azonnal kapjuk a vállveregetést, de a tanulékonyságot mi még azzal is fokozhatjuk, hogy nem csak tettekből, hanem szavakból is értünk!

Ezért aztán a maximális hatás érdekében:

Indokold meg, miért értékeled, ahogy viselkedett!

Például:

“Köszönöm, hogy segítettél megteríteni, így hamarabb tudunk asztalhoz ülni.”

“Tök jó, hogy kitakarítottad a szobádat, öröm ide betérni, és így könnyebb is lesz felporszívózni!”

“Amikor az első kérésemre hallgattál, és nekiláttál felöltözni, az nekem nagyon jól esett, mert így sokkal gyorsabban készülünk el, és nekem jobb kedvem lett!”

“Nézd, mennyire örül a tesód annak, hogy magától előreengedted a csúszdán!”

Dicsérjük meg ilyen módon egyszer-kétszer, és figyeljük meg, hogy hogyan reagál… Jól fog neki esni, az biztos!

Így ne dícsérj, ha jót akarsz!

Ne az eredményt!

Ha a tulajdonságai vagy a viselkedése helyett az csak eredményeiért dicsérjük meg,
pl. kitartása helyett az első helyezésért,
érdeklődése helyett a biológia ötösért,
az gyakran pont fordítva sül el, mint ahogy várjuk.

Ahelyett, hogy hosszútávon felbátorítanánk, ösztönöznénk, azt érjük el, hogy azt lássa, csak az elért, kirakatba kitehető eredmény a lényeg, az pedig nemigen számít, hogy élvezi-e, amit csinál. Ezért aztán lehet, hogy ideig- óráig még viszonylag jól sportol vagy tanul, de nem kedvvel, és ez az eredményein is meglátszik majd. Kevésbé teszi oda magát, hiszen joggal bántja, hogy nekünk mit sem számított a hogyléte, így koncentrálni is kevésbé tud majd.

Ne csak azt, ami nekünk tetszik!

Ráadásul ha csak annyit emelünk ki, hogy a mi kedvünkben jár az eredményeivel, akkor elvész a lényeg, hogy azt tudja élvezni, ami őt érdekli, amiben ő akar jó lenni.

S mivel mi hajszoljuk bele, hogy ezt vagy azt így- meg így csináljon, nem fogja megtanulni, hogy ő maga saját erőből hogyan tartson ki, ha épp nem csattog mögötte a képletes ostor.

Mivel nem maga miatt tart ki, hanem miattunk, nem céltudatosnak, kitartónak és szorgalmasnak fogja érezni magát, hanem olyannak, akit erre-arra kényszerítettek, egy koncepciótlan, tehetetlen áldozatnak, vagy csak egy végrehajtó gépezetnek, aki maga sem tudja mit miért csinál.

Emiatt pedig felnőttkorában nem lesz képes őt lelkesítő célokat kitűzni, hiszen nem is tudja, hogy mi a neki való, pláne nem, hogy van-e benne elég elszántság és kitartás a céljai eléréséhez.

Mutassunk példát abban, amit neki kívánunk: 
ne tévesszük szem elől célunkat, hogy boldog és sikeres gyereket akarunk nevelni, és
őrizzük meg a kitartásunkat, és vegyük a fáradságot, hogy következetesen elmondjuk neki, milyen tulajdonságáról árulkodik, amit éppen csinált, és hogy miért tartjuk mi ezt nagyra.

A bejegyzés kategóriája: Blog, Gyermeknevelés
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*