Hisztizik a gyerek- 2.rész: Üvöltésszelídítő módszerek

hiszti2“Ezt érdemlem azok után, amit értük teszek?”

Merülhet fel, ha gyermekünk kritikán aluli hangnemben beszél velünk, vagy leéget mások előtt a viselkedésével.
Nem egy kiabálástól hangos otthonról álmodtunk, mikor a családalapítást fontolgattuk.

A hiszti mégis felüti a fejét…

Ha megértjük az okát, az is érthetőbbé válik, hogy miért így javasolja a pszichológia, hogy reagáljunk rá:
Mindannyiunknak vannak jó és rossz érzelmei, melyek akár egy napon belül is oda-vissza váltakozhatnak.

…mert hasonlóak vagyunk

A gyerekeket sem gyúrták más anyagból, mint minket (sőt:),
érzelmeik váltakozása természetes és normális.
Az elkámpicsorodásnak, megmérgesedésnek, elbizonytalanodásnak, féltékenykedésnek ugyanúgy lehet érthető oka, mint a jókedvnek, kirobbanó örömnek, várakozó, tettre kész izgatottságnak.

…mert különbözünk

A gyerekek abban mégis különböznek egy jól működő felnőttől, hogy még nem fejlesztették ki azokat az eszközöket, amelyek segítségével indulataikat kordában tudnák tartani, érzelmeiket szabályozni tudnák, így azok kontroll híján egy felnőtténél jóval hevesebben buggyannak a felszínre.

A jó hír, hogy egy gyerek sem “maradt még úgy”, bármekkora is volt a cirkusz.

Előző cikkünkből https://www.facebook.com/147598735309603/photos/a.222107704525372.53472.147598735309603/812439345492202/?type=1&theater
megtudhattátok mely reakcióink azok, amelyektől nem remélhetünk igazán jó hatást, ellenben károsak így kerülendőek,

most azt mutatjuk be mi az, ami viszont segíthet

1.a hiszti megelőzésében

2. a kezelésében,

Mi több, hogyan fordíthatjuk a hisztit a hasznunkra (!!!), azaz a gyermek érzelmi fejlesztésére!

Ha hisztizik a gyerek – Mit tegyünk?

Vedd kezedbe az irányítást!

Ahhoz, hogy érdemben kezelni tudjuk a problémát a gyereknek fogadókésszé kell válnia arra, amit mondunk neki. Első lépés tehát érzelmei, “favágó módszeres” lecsitítása.

-Elterelheted a figyelmét, valami olyanra, amitől lehiggad:

“nézd csak, milyen érdekes falevél!”
avagy
“ha hazaérünk, megnézünk egy mesét, jó lesz?”,

- odébbviheted a felkavaró történések helyszínéről egy nyugis helyre.

Persze egyrészt ez nem mindig elég mert pl. idő kell míg lenyugszik,
másrészt ha elég is, nem árt ha a felszínnél mélyebbre ásunk!

A legfontosabb, hogy Te nyugodt maradj!

Ugyanis egy nyugodt személy jelenléte kritikus helyzetben csökkenti a másik feszültségét (és viszont: feszült légkörben mi is feszültebbek leszünk).

Ezzel azt sugallod neki, hogy valójában semmi tragédia nem történt, megnyugodhat, másrészt azt is, hogy mellette állsz, elfogadod, hogy érzéseinek, még ha negatívak is, van létjogosultsága, őt így is szeretik.

Így később könnyebben túllendül ezeken a pillanatokon és nem kell magába fojtania a feszültségét.

Keretezd át!

Egy sírás még nem a világ vége, kár pánikolni.

Közterületen bömbölő gyerekért még egy szülőt sem tartóztattak le.

Csak az fog ilyenkor csúnyán nézni rád, aki maga még nem volt gondviselői helyzetben (na de egyszer majd ő is megtudja…). vagy akivel hasonlóképp nem voltak ésszerű mértékben toleránsak, mint ahogy most ő teszi. Magyarul, aki frusztrált és vagy empátiátlan így nem mérvadó.

Tehát amiatt kár aggódni, hogy a gyerek tombol, illetve felesleges is magunkra venni az ilyenkor elhangzó sértéseket. Nem ezt érdemled azok után, hogy töröd magad, hogy jól neveld a gyereked, ráadásul a másik reakciója nem is rólad szól.

Számos oka van annak, amiért a gyerekek elvesztik a kontrollt, és kikerülhetetlen, hogy ez időnként megtörténik. Ha szereted, és ha hiszel benne, hogy a döntéseiddel az ő javát szolgálod, úgy nyugodtan konstatáld: az ő hisztije nem a te szülői képességeidet minősíti.

Fejlesszük a tudását a saját érzelmeiről!

Az a képességet, hogy szabályozni tudjuk az érzelmeinket nem kulcsrakészen kapjuk a születésünkkor. Agyunk rengeteget fejlődik születésünket követően, így számos készségünk a tanulás és érés során élesedik be.

Az érzelmi szabályozásban kulcsfontosságú szerepet betöltő frontális lebeny sem kivétel ez alól, hiszen az életkor előrehaladtával folyamatosan fejlődik.
Minél kisebb a gyerek, ez a terület annál fejletlenebb, így annál több segítségre lesz szüksége a gyermeknek a felnőttektől, hogy érzéseit kordában tudja tartani.
Éppen ezért gyermekünktől hiába várjuk azt, hogy egyedül feldolgozza azt az érzést, amit elvárásainak sérülése vált ki, és hiába is haragszunk rá emiatt.
Jó hír viszont, hogy tudunk neki segíteni abban, hogy ez a terület növekedjen és idővel érzéseit meg tudja érteni, meg tudja nevezni, ezzel pedig önmagát hatékonyan meg tudja nyugtatni.

–bátorítsuk arra, hogy mondja el, mit érez!

minél könnyebben ki tudja engedni a gőzt szavai által, annál kevésbé valószínű, hogy haragja agresszióba csap át.

-Próbáljuk megérteni, és mondjuk ki, hogy mi történik benne!

Ő nem tudja, nekünk jobb eséllyel van ötletünk
és feladatunk is kiképezni, hogy érzéseit és azok mögött meghúzódó gondolatait azonosítani tudja!

Próbáljuk magunkat a helyébe képzelni, és mondjuk el, hogy ő mit érez!

Valahogy így:

“látom, hogy csalódott vagy, amiért Pistike kivette a kezedből a játékot. Szerettél volna továbbra is játszani vele.”

vagy így

“Szeretnél még maradni a játszótéren, és haragszol rám, amiért most el kell indulni. Sajnálom, hogy ma nem tudtunk több időt ott tölteni.”

Még, ha nem is engedünk meg neki mindent, az, hogy szavakba öntjük, amit az ő érzelmi állapotából megértettünk azt az érzést kelti majd benne, hogy szeretjük, és megértettük, ami jóval fontosabb a gyerek lelkének, mint, hogy a példánál maradva: maradtunk-e a játszótéren vagy sem. Így jóval könnyebb lesz megnyugodnia, és még fejlesztettük is:)

–Időnként használjuk ki az alkalmat, hogy mások lelki állapotáról beszélgetünk:

A fentiekben ismertetett érzelmi helyzetértelmezést nem csak a gyerek tetteinek, hangulatingadozásinak magyarázatánál alkalmazhatjuk, hanem másokkal kapcsolatban is:

“a tv-ben ez a mesehős most szomorú, amiért nem sikerült az akadályt leküzdenie”

vagy

“a testvéred haragszik rád, amiért nagyfejűnek nevezted, ezért sír.”

–Kommunikáljuk felé a saját érzéseinket is!

A gyerekeknek nem tökéletes szülőkre van szüksége, akik a nap minden percében boldogok és örömteliek (ilyen nem létezik), hanem hús-vér emberekre.
Vállaljuk, ha fáradtak vagyunk, azt is, ha csalódottnak vagy feszültnek érezzük magunkat.

Ha megmagyarázzuk, hogy most pl. ingerültek vagyunk a főnökünk miatt, segít abban is, hogy tévesen nehogy azt higgye, amire egyébként a gyerekek hajlamosak, hogy miattuk
érezzük magunkat rosszul, miattuk dühöngünk, ergo velük van a baj, ők a rosszak.

–Vállald a saját érzéseidet!

Teljesen érthető, hogy ideges vagy, és az is, ha haragszol rá, amiért nem az elvárásokhoz mérten viselkedik, pedig “ugye már ezerszer megmondtad…”
Fájdalmas és frusztráló tud lenni az, ahogy a gyerek önmagából kikelve viselkedik.

Az viszont már rajtad múlik, hogy erre hogyan reagálsz!

Ha ráförmedsz, vagy ha bántod, úgy a nap végén mindkettőtök számára nehéz lesz tiszta szívvel nyugovóra térni (neki biztos).

-Ehelyett vegyél egy mély levegőt, és konstatáld magadban, hogy épp mérges vagy rá.
-Vállald azt, amit érzel! Mondd meg neki, hogy egy kis időre van szükséged, míg lenyugszol, és majd utána beszélgettek.

Fontos, hogy ez őszinte közlés legyen, és visszatérj hozzá, miután valóban lenyugodtál!!!
A távolságtartást napokig őrizgetni nem célszerű, és frusztrációkat, téves elképzeléseket ültet el a gyerekben (pl. hogy a számomra fontos másik el fog hagyni, nem számíthatok rá)
viszont megmagyarázva, rövid ideig eltávolodva és a megbeszéltekhez híven visszatérve lehet ez az első lépés abban, hogy a konfliktust rendezzétek.

–Tiszta és következetes szabályok az agresszív viselkedésre

A gyermekednek meg kell értenie, hogy dühösnek lenni szabad, az mások (vagy magunk) szidása, bántása viszont nem megengedett és következményei vannak.

Mondd neki így:

“megértem, hogy haragszol Pistikére. Megütnöd akkor sem szabad. Szeretném, ha erről elgondolkodnál a szobádban.”

-Fontos, hogy ezt nyugodt hangon mondjuk el neki,
-illetve hogy csak az agresszív viselkedést büntessük, ne a számunkra kellemetlen érzések kifejezését.

Ha például sír, és arról kántál, hogy a világ milyen kegyetlen, esetleg zokon veszi, hogy a kis tesó megverése után büntetésből letiltottuk az esti videojátékozásról, úgy azt hagyjuk meg neki – egészen addig, amíg nem viszi át a negatív érzéseket agresszív tettekbe.

Legközelebb, mikor gyermekünk tombol, emlékeztessük magunkat, hogy a gyerek nem akarja a szüleit és a társait megbántani. Szándékosan legalábbis nem.

Ő pont ugyanúgy, mint mi, jobban szeretik a békességet, az önfeledt közös játékot, és a szeretett személyekhez kapcsolódás által nyújtott biztonság megélését.

Érdemes tehát a hisztire úgy tekintenünk, mint egy olyan momentumra, amikor a gyermek elveszíti a kontrollt az érzései felett.

Támogatásunkra és türelmünkre ekkor van a leginkább szüksége.

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*