Hisztizik a gyerek! – 1.rész: Ezt ne tedd!

kaktusz“Gyűlöllek, bárcsak ne lennél az Apám / Anyám!”

Tombol a gyerek. Kontrollálhatatlan sírógörcs közepette a földön fetreng, lökdösődik, verekszik, esetleg egy teátrális elvonulás közepette olyat vág a fejünkhöz, amit legkevésbé sem szeretnénk hallani.

Sokként érhet minket, amikor először szembesülünk azzal, ahogy szemünk fénye önmagából kikelve megbánt minket vagy társait.
A hiszti közben a gyermeket elárasztják az érzései, és kicsúszik a kezéből a kontroll, nem tudja magát szabályozni. – A gyerek szenved leginkább, de a jéghegy ezen része sokszor rejtve marad a szemünk elől, és “csak” a jéghegy csúcsával szembesülünk: az érzelmi vihar viselkedésbeli megnyilvánulásával.

A felszínnél megragadva, egyéb sem jár a fejünkben mint, hogy hagyja már abba! Most!

Ahány szülő annyi féle statégia.

“És az enyém jó?”

Lehet, hogy jónak tűnik, de valójában nem használ, sőt.
Sorozatunk mai részében tisztázzuk mi az, amivel árthatunk.

Ha hisztizik a gyerek – Mit ne tegyünk?

Ne kapkodjunk!

Valljuk be: egy tomboló, rúgkapáló gyermek látványa ijesztően hat! Automatikusan kétségbeesünk; szívünk vadul ver, mintha kiugrana a helyéről – és elkezdünk kapkodni. Ilyenkor, mivel egy felfokozott helyzetben könnyű elveszíteni a kontrollt, a tudatos viselkedés helyett érzelmeink vehetik át az irányítást. Nem törődünk azzal, mit ésszerű a helyzetről gondolni, és mi előrevivő a gyermekünknek, hanem a saját érzelmeinket igyekszünk levezetni, így azonban a gyermek nem fog megnyugodni.

Ne bántsuk!

Szülőként végső soron te döntöd el, hogy miként bünteted, de számtalan oka van annak, amiért a pszichológusok nem javasoljak a fizikai bántalmazás legcsekélyebb formáját sem.
Ha a gyerek megcsíp minket, és mi visszacsípünk, „csak azért, hogy tudja, hogy milyen érzést okoz másoknak”,
-úgy egyrészt a szülői tekintélyünket tesszük kockára,
-másrészt pedig a gyermek személyes integritását megsértjük.
Így a kapcsolat sérül, a bizalom hosszútávon meginog,
ő pedig a sérelmek rendezésére egy igen kedvezőtlen modellt tanul meg. A szülő az elsődleges modell a gyermek számára, igy ha otthon ezt tapasztalja a gyerek, akkor ne csodálkozzunk, hogy a játszótéren ő is agresszív eszköztárához fog majd folyamodni, hogy rendezze konfliktusait.

Ne szégyenítsük meg, és ne okozzunk neki bűntudatot!

„És te mit éreznél, ha ….?” avagy „Neked hogy esne, ha….?” jellegű kérdések
Egyrészt (rosszabb esetben) ártanak, mert a gyerekben azt az érzést erősitik, hogy ő felelős más emberek lelki állapotáért. Ez hosszútávon egészségtelen bűntudat kialakulásához, szorongáshoz megjelenéséhez vezethet.
Másrészt, ( és ez a jobbik eset) is haszontalanok: a gyerek simán elengedi a füle mellett a mi nevelő szándékú megjegyzésünket.
Viszont, ha hagyjuk, hogy önmagától megoldja a gyerek a saját hisztijét, akkor láthatjuk, hogy a gyerek sír, esetleg csendben elvonul, és később sem szívesen beszél arról, ami történt, esetleg kísérletet tesz a helyzet rendezésére. Ezek az egészségesen fellépő bűntudat jelzései, annak a viselkedésbeli megnyilvánulása, hogy tudja: az imént elvesztette a kontrollt. Ennyi számára éppen elég, nem szükséges tovább fokozni.
Itt megjegyeznénk, hogy a büntetéssel is csak óvatosan: a gyermeknek éppen kritikus szinten van a toleranciája, ha ehhez hozzádobunk egy szankciót, megfenyegetjük, esetleg megszidjuk, attól a hisztit lehet, hogy ideiglenesen abbahagyja (érzéseinek elfojtása árán), de a problémát nem szüntettük meg, és a gyerek ugyanolyan feszült állapotban marad. Tehát nem ez a legjobb alkalom, hogy egy leckére megtanítsuk.

Ne tartsunk példabeszédeket!

Látott már valaki olyan gyereket, aki a fintorgását abbahagyta, majd jóízűen folytatta az ebédet miután megtudta, hogy „Etiópiában a gyerekek éheznek”?
Esetleg olyat, akit meghatott, hogy „a szegény gyerekeknek ennyi játékuk sincs”?
Kinek javultak a matek jegyei attól, hogy „Karcsika bezzeg mennyivel jobb dolgozatokat ír, mint te”?
Ezek a példák negatív, hálátlan szerepbe kényszerítik a gyereket, amit egyrészt úgysem fogad el, másrészt legkevésbé sem fogják motiválni arra, hogy nekiálljon annak, amire mi sarkallni szeretnénk. Valószínű, hogy csak az időnket fecséreljük.

Ne jutalmazzuk a hisztit, ne módosítsunk a terveken!

A gyerek begorombult, mikor megtudta, hogy ma nem tudjuk útba ejteni a játékboltot?
Duzzog, amiért ma nem őt vettük fel először az oviból, hanem a tesót a bölcsiből?
Kiabál, rúgkapál, hogy megvegyük a csokit a boltban?
Kiborul, hogy nem vesszük meg neki a legújabb játékot a számítógépre?
Ha ez nem volt eredetileg benne a tervben, akkor ne térjünk el tőle csak azért, mert neki az nem tetszik.
Az ő nézőpontjainak figyelembe vétele, illetve bevonása bizonyos döntésekbe helyén való eszköz, ezt viszont ELŐRE meg kell beszelni.
Ugyanis ha a kereteket rendszeresen az ő reakcióihoz igazítjuk, úgy igen hamar egy kiskirálylánnyal / kiskirályfival találjuk magunkat szemben, aki egyszemélyben uralja a háztartást. Nem mellesleg az akaratos gyerekeket a kortársak sem kedvelik, így hosszútávon ártunk az engedékenységgel.
A hiszitiző gyereket tárgyi ajándékkal, kiváltsággal vigasztalni végképp tilos!

Ne oldjuk meg helyette!

Ami az ő problémája, az az ő felelőssége, neki kell vele megküzdeni. Csak úgy tanulja meg, hogy mi az egyéni felelősség, ha próbálkozik, és időnként belebukik.
Ha beleavatkozunk, és megoldjuk helyette a problémát akkor soha nem tanulja meg egyedül kezelni a konfliktusait, tolerálni saját frusztrációját, és nem is alakul ki benne az önbizalom és az önállóság jóleső érzése.
Ez alól kivételt képez az az eset, amikor a gyermeket kiközösítik az osztályában, ha bántalmazzák mások, tehát bármi olyan helyzet, ahol testileg vagy lelkileg sérülhet. Ilyenkor indokolt beszélni a többi gyerekkel, illetve azok szüleivel, vagy a tanárral. Kisebb ügyekben, mindennapos konfliktusokban viszont igyekezzünk tartózkodni a beavatkozástól – az ő érdekében!
A hisztis gyerek nem nyújt kellemes látványt, és érthető, hogy a gyermekünkből előtörő hisztérikus viselkedés megértése és kezelése a szülői kapacitásaink határát súrolja. Az, hogy hogyan reagálunk, meghatározó lesz a gyermek későbbi viselkedése szempontjából. A sorozat jövő heti részében megvizsgáljuk, hogy a hisztit miként tudjuk felhasználni a gyermek érzelmi nevelésében úgy, hogy az neki és nekünk is hosszútávon hasznunkra váljon.

Írta: Böhönyey Márta, Juhász Anita és Tóth Melinda
http://www.pszichorendeles.hu/kapcsolat

A bejegyzés kategóriája: Blog, Gyermeknevelés
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*