Osztozni öröm? – Civakodás helyett így neveld csapatmunkára!

osztozás“Ne tépd már ki a kezéből!”/ “Add már oda neki, nem látod, hogy bőg?”

“Te vagy a nagyobb, lehetnél Te az okosabb!”
“Ha nem tudtok megegyezni, elveszem tőletek, és nem adom vissza!”

Ismerős?

Mindegy mennyi játékuk van, AZ a bizonyos menő cucc biztos, hogy egyszerre kell mindegyiknek.
Tanácstalanul állhatunk, hiszen hiába a szép szó, mégsincs megegyezés, helyette viszont jön a sírás, a verekedés, a duzzogáslavina…

Mit rontottunk el észrevétlenül? Mi a megoldás?

Ami nem használ, mégis elterjedt stratégia:

A szülő tesz igazságot:

- Vagy úgy, hogy ő határozza meg a “játékszabályt”:
pl. “Egy kör után átadod!”, “Két percig a tied, aztán váltás! stb.

- Vagy úgy, hogy bünteti a neki nem tetsző és jutalmazza a szerinte megfelelő viselkedést:
pl. “Ha nem adod neki oda most rögtön, akkor bünti lesz!”

Első ránézésre nincs ezekkel semmi baj. Miért nem használnak mégsem?

Ha ideig óráig engedelmeskednek is, a hatás nem tartós, vagy elégedetlenkedéssel kísért.

Miért?

- Azért mert a gyerekek ebből nem értik meg a lényeget.
Ugyanis nem aknázzuk ki azt a lehetőséget, hogy megtanítsuk a gyereket az emberek közti együttműködésre, nézőpontváltásra, hiszen helyette döntünk.

- Másrészt az ilyen közbeavatkozás elveszi a gyerektől a játék örömét, hiszen úgy nem lehet önfeledten játszani, hogy 2 percünk van rá, vagy büntetés van kilátásba helyezve.

Mit tegyünk ehelyett?

Magyarázd el neki, hogy a másik is érez!

Pszichés fejlődésünk természetes állomása a gyerekkori egocentrikusság, ami miatt a gyerek nem azon mereng, hogy viselkedésével mit okoz a másiknak.
Hát magyarázd el neki!

Valahogy így: “Szeretnél a dömperrel játszani. Pistike is. Úgy tűnik, hogy mindketten egyszerre játszanátok vele.”

Együtt keressetek megoldást!

Az előző példát folytatva: “Szerinted mi lenne olyan megoldás, ami mindkettőtöknek jó!”

Ha segítesz abban, hogy a gyerekek gondolják ki a választ, akkor olyan megoldás fog születni, ami mindkét félnek elfogadható.
Kisebb gyerekeknél nyugodtan lehet a gondolkodást tanácsokkal, javaslatokkal támogatni, a nagyobbak már maguk is kész tervekkel tudnak előállni.

Tanítsd önfegyelemre!

Ne hagyd szó nélkül, hogy kitépje más kezéből a játékot, tanítsd meg inkább várni!
Ilyenkor elég gyakori, hogy a gyerek elpityeredik – hiszen ki rajongana azért, hogy várnia kell?
A csalódottság miatt sírni teljesen természetes, te se kezeld bűnnek!
Engedd neki, hogy kisírja magából, fogalmazd meg az érzéseit, ezzel fejezve ki az együttérzésedet és tanítva a saját érzései felismerésére és elfogadására.
Valahogy így: “ Most nagyon csalódott vagy.”
Mindeközben pedig legyél mellette biztonságos támaszként!
A Te nyugalmad azt mutatja számára, hogy a helyzet nem olyan tragikus, mint éppen érzi.

Aki gyerekkorában elkezdi, az felnőttkorára már jól begyakorolhatja az empátia, türelem és együttműködés mikéntjét, a világ a szemében olyan hely lesz, ahol anélkül érhet el dolgokat, hogy másokat vagy saját vágyait el kellene nyomnia.
Kompromisszum ugyanis lehetséges, sőt, másokkal együtt az élmény még tartalmasabb, mint egyedül elérve!

Írta: Böhönyey Márta, Juhász Anita és Tóth Melinda

Ha tetszett az írásunk, itt megtalálsz:http://www.pszichorendeles.hu/kapcsolat és
http://pszichologuskereso.hu/tanacsado-szakpsz…/juhasz-anita

A bejegyzés kategóriája: Blog, Gyermeknevelés
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*