Rejtélyes testi tünetek 1.: Hallgass a testedre!

szomatiz 1
Felmérések szerint MINDEN MÁSODIK ember keresi fel háziorvosát élete során olyan fizikai tünettel, melynek hátterében hosszas orvosi kivizsgálások ellenére sem találnak szervi elváltozást, vagy legalábbis nem akkorát, amely indokolná a tünetek intenzitását.

Az esetek többségében SOK IDŐ telik el addig, amíg akár mi, akár az orvos lelki okra kezdünk gyanakodni. Mire ez előáll, rengeteg vizsgálaton vagyunk túl, számos betegségnek néztünk utána a neten, aggódunk, hogy milyen súlyos kór támadhatott meg, ez az aggodalom pedig csak tovább rontja a tüneteket, kialakul az a biztos tudat, hogy betegek vagyunk, viszont nincs erre egy kézzel fogható magyarázatunk.

Fizikai panaszaink szembetűnőek, és komoly SZENVEDÉST okoznak, emiatt legtöbben kétkedéssel fogadjuk, amikor valaki azt gondolja, hogy ilyen súlyos (fájdalmas, kellemetlen, életünk sok területét megkeserítő) testi tüneteknek olyan “piszlicsárénak” tűnő oka lehet, mint egy lelki probléma.

Bár kívülről könnyű észrevenni, hogy a szomszédasszonynak vélhetőleg azért fáj olyan gyakran a feje, mert rossz a kapcsolata a férjével, ha mi “belülről” tapasztalunk valamilyen fizikai tünetet, első gondolatunk általában nem az, hogy valamilyen lelki problémánk okozza, hanem fizikai betegségre gyanakszunk. Ez teljesen természetes is! És emellett nem is haszontalan, hiszen ha lelki okra derül is fény végül, abban csak akkor lehetünk biztosak, ha a jelenség lehetséges testi okait megfelelő orvosi vizsgálatok során kizártuk.

Ha viszont az orvosok nem találnak semmilyen betegséget a háttérben, szintén fontos, hogy eszünkbe jusson, hogy nem csak testünk, de ugyanúgy lelkünk is okozhat testi tüneteket.

Ez nem JELENTI, hogy hazudtunk vagy csak “eljátszottuk”, hogy betegek vagyunk, “hisztiztünk”, esetleg hülyék voltunk, hogy nem jöttünk rá erre előbb.
Csak annyit jelent, hogy szervezetünk testi tüneteken keresztül igyekszik FELHÍVNI A FIGYELMET arra, hogy VALAMI NEM STIMMEL.
Tüneteink valósak, csak elképzelhető, hogy mást jelentenek, mint amit akár mi, akár az orvos elsőre gondolnánk.
A lelki betegségek sem nagyobb “hülyeségek” mint a testiek.  (Arról nem beszélve, hogy gyakorlatilag egyazon jelenség 2 oldaláról van szó: a lelki jelenségek testi változások formájában is tetten érhetők.) Voltaképp az ember túlélési ösztöne tükröződik bennük: egyik is, másik is arra mozgósít, hogy az ember valamin változtasson annak érdekében, hogy jól működhessen a továbbiakban. Épp ezért:

FIGYELJ, HOGY A TESTED MIT ÜZEN!
Minél erősebb, fájdalmasabb, zavaróbb a testi tünetünk, minél inkább féltjük egészségünket, annál nehezebben “nyugszunk bele” abba a magyarázatba, hogy a háttérben lelki okok állnak.
Ha ebben a cipőben is járunk, adjunk legalább egy esélyt a pszichológusi segítségnek.
Ha már pénzt, időt, energiát nem kímélve átestünk számtalan orvosi vizsgálaton, épp erre is szánhatunk valamennyit, hátha az derül ki, hogy tüneteink csökkennek, majd eltűnnek a kezelés hatására.
Felfoghatjuk ezt egy kísérletként, és gondolkodhatunk így: “Tartok attól, hogy komoly fizikai betegségem van, és mindent meg akarok tenni a gyógyulásomért. Bár nem hiszem, hogy rám ez igaz, de tudvalevő, hogy léteznek olyan lelki problémák, melyek testi tünetekben mutatkoznak meg. Épp ezért a “mindent megtevésnek” az is része, hogy ellenőrzöm, az én esetemben is erről van-e szó.”

Következő bejegyzéseinkben két tipikusan testi tünetekkel kapcsolatos betegségről, a szomatizációs zavarokról és a hipochondriázisról lesz szó!

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet?, Rejtélyes testi tünetek | A közvetlen link.

Rejtélyes testi tünetek 1.: Hallgass a testedre! bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. irastollelekig.blogspot.com hozzászólása:

    Sziasztok! Ha a testi tünetekről beszélünk, akkor én már a legkisebb betegségnél is egyből lelki problémára, kimerültségre gyanakszom. Egyértelmű párhuzamot fedeztem fel: volt, hogy igazán, szívem mélyéből akartam, hogy ágynak ne essek – és meg sem betegedtem sokáig, így megakadás nélkül végig tudtam csinálni egy-egy munkafolyamatot. Most meg…néhány hónapon belül másodszor vagyok lázas beteg, mikor nagyon nem kellene (két pici gyerek mellett): számomra ez azt üzeni, hogy pihenni kellene, kikapcsolódni, kicsit lelkileg töltekezni, alkalmat keresni az önidőre.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*