Szenvedésfóbia?

szenvedni lehetKidobott. Kivagyok. 

Telnek- múlnak a napok, de esténként még mindig telesírom a párnám. 
Jó, elmegyek a barátokkal is… de már magamat is unom!
Már mindent elmondtam, ők is már csak magukat ismétlik…
De mit csináljak, ha folyton ő jár az eszemben?
Még azt is pontosan tudom, hogy bár nem vagyok tökéletes, de ezért van mit szeretni bennem.

Hát nem vagyok normális, hogy még mindig nem léptem ezen túl. Kezeltetni kell magam! Kedves pszichológus, irtsa ki belőlem ezeket az érzéseket!

Nem ritka az ilyen igény.

Sokan hiszik, hogy szenvedni nem egyszerűen csak valami rossz dolog, hanem minden áron kikerülendő is, vagy ha már pechünkre benne vagyunk, akkor legalábbis azonnal megszüntetendő.

Szabályosan retteghetünk a rossz érzésektől, mint a pókfóbiás a póktól!

A helyzetet súlyosbítandó az irtózásunk ördögi kört szül:

Ugyanis amíg azon elégedetlenkedünk, hogy “még mindig” szenvedünk, addig duplán szenvedünk,
arról nem beszélve, hogy mindeközben tudtunk nélkül a megkönnyebbülés számos módját lehetetlenítjük el.

Türelem!

Rosszul lenni szabad!

Épp az lenne a furcsa, ha egy-egy fájó esemény után úgy működnénk, mintha mi sem történt volna.

Ha elesünk, és lábunk törjük, ami még hónapokig gyógyul, nem szapuljuk magunkat, amiért másnap nem futjuk le a maratont, és azt sem gondoljuk, hogy beteges, ha nem forr össze egy pillanat alatt a csontunk.

Hasonló a helyzet a lelkünkkel. Időbe kerül megemészteni egy sérülést és újra lábra állni.

Ezért: Ha már átgondoltuk, hogy mi az ami igazán fáj (pl. azért szakítottak velünk, mert értéktelenek vagyunk),
megvizsgáltuk, hogy hány bizonyíték támasztja alá ennek igazságtartalmát,
és hány azt, hogy benyomásaink hamisak, többnyire arra jutunk, hogy jóval kevesebb valós okunk van keseregni mint amit érzéseink sugalltak.

Ha mindezek után is rosszul érezzük magunkat…

1. Fogadjuk el, hogy úgyis fájni fog még egy ideig, és tudjunk róla, hogy ez normális!
2. Ne dagonyázzunk fölöslegesen abban, hogy mennyire nagyon fáj, mert úgyis túl fogjuk élni!
3. Miközben mellékszálon magunkat sajnáljuk (szabad!), azért csak éljük az életünket: foglalkozzunk azzal, amit szeretünk, találkozzunk a barátainkkal, kössünk új ismeretségeket, együnk- igyunk jókat, próbáljunk ki új dolgokat, kiránduljunk, szórakozzunk stb. Minél több élmény ér, annál hamarabb fog ködbe veszni a fájdalmunk.

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda
http://www.pszichorendeles.hu/kapcsolat

A bejegyzés kategóriája: Blog
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*