“Pisti vagyok, alkoholista!” – avagy: mire számítsunk egy csoportterápián, ha nem egy amerikai filmben vagyunk?

5494e04a2e25295a773b277a858a7f77Az amerikai filmek alapján legtöbbeknek él egy kép a fejében arról, hogy mi történik egy csoportos foglalkozáson: panaszkodás, egymás vigasztalása, “Pisti vagyok, alkoholista” struktúrájú bemutatkozások, időnkénti szenvedélyes bejelentésekkel, miszerint “Pisti vagyok. Alkoholista. 3 hete és 2 napja nem ittam”, melyeket hangos taps követ.

Bár az életben is létezik ehhez hasonló csoport, mi most azt szeretnénk bemutatni, hogy mire számíthatsz a pszichorendeles.hu csoportfoglalkozásán!

Miért jó a csoport?

A csoportos foglalkozásaink célja alapvetően ugyanaz, mint az egyénié: az életben való boldogulást, a lelki egészség fejlesztését tűzi ki célul.

Viszont míg az egyéni üléseken csak a kliens és a pszichológus vesznek részt, a csoportokon egyszerre több kliens és két pszichológus van jelen.

Mivel az ember lelki problémái, elakadásai kapcsolatokban alakulnak ki, feloldásuk is csak akkor történhet meg, ha egy másik kapcsolat élményei írják újra a személy számra szenvedést okozó berögződéseket.

a) “Vannak barátaim, köszi!”

Nyilván a baráti kapcsolatok is tudnak erőt adni, de nem lehet őket egy kalap alá venni a szakmai segítséggel. A barát lehet, hogy más szempontból lát dolgokat, mint mi, de nem biztos, hogy objektíven tud rájuk reagálni, hanem csak a maga módján, a maga olykor káros berögződésein keresztül. Mi több baráti kapcsolatainkban “előllíthatjuk” azokat a viszonyokat, melyek igazolják saját, sokszor korai élményeink által eltorzított és sok szenvedést okozó elképzeléseinket a világról. Pl. Ha bizonytalanok vagyunk magunkban, lehet, hogy hosszan és jól elvagyunk egy olyan baráttal, aki időről időre azt mondja, hogy pl. nagy a fenekünk, és biztos rosszul láttuk, hogy az a helyes férfi vagy nő minket nézett, és tetszünk neki, mert bizonyára csak a pattanást vette észre az orrunk hegyén, és a mosoly nem elismerő volt, hanem voltaképp kinevetés. stb. Ha ez beleillik a magunkról alkotott képbe, készségel elfogadjuk, és akarva akaratlan elkönyveljük a minket alap nélkül lekicsinylő “bizonyítékok” listájára.

Barátunk lehet elfogult. Lehet, hogy szeret minket, és azt gondolja támogatásnak, ha anyatigrisként megvéd mások támadásaitól. Pl. Megsértődünk egy másik barátunkra valami miatt, amit tett vagy mondott. Barátunk valószínűleg a mi pártunkat fogja fogni, egyrészt mert szeret, másrészt mert a mi variációnkat hallotta a történetről, harmadrészt mert több mint valószínű, hogy nem kezdi el számba venni az esetleges értelmezési leetőségeit a helyzetnek, nem kezd el bizonyítékokat gyűjtetni velünk a magyrázatunk mellett és ellen, így megerősödünk abbéli hitünkben, hogy jól elbántak velünk, de szerencsére egy barátunk van, akire számíthatunk. Az már nem kerül felszínre, hogy nem korrigáltuk téves értelmezéseinket, nem bocsátkoztunk tisztázó bezsélgetésbe azzal, akiről úgy érezzük, hogy szándékosan kitolt velünk, és esetleg vesztünk egy barátot fölösleges sértettségünk miatt.

De lehet egy barátunk bármilyen kedves és támogató is, a tanácsai akkor is az Ő, és nem a mi megoldási módjaink. Pl. ha hezitálunk, hogy elfogadjunk-e egy munkát, ami a szívünk csücske lenne ugyan, de keveset fizetnek, elképzelhető, hogy barátunk így reagál: “Te ennél sokkal többet érsz, ne add el magad aprópénzért, utasítsd el az ajánlatot, találni fogsz jobbat is!” Ezzel elképzelhető, hogy meggyőz minket, és azt tesszük, amit javasol. Ezzel szemben ha egy pszichológusnál lennénk, az segítene átgondolni saját szempontjainkat és lehetőségeinket. Pl. szakemberként tudom, hogy ebben a városban szakmailag ennél jobb lehetőségem nem lesz, azt gondolom, hogy a munkám elég meggyőző lesz ahhoz, hogy idővel fizetésem emelését kérjem, jelenleg a fontossági sorrendemben a pénz a második a jó munka után, aggódom ugyan, hogy alacsony lesz a fizetésem, de megélhetésemet ebből is tudom finanszírozni, tehát elvállalom, kihozom belőle a legjobbat, és meglátom, érdemes-e maradnom az elértek fényében. Ha pedig egy pszichológus által vezetett csoporton lennénk, még azt is meghallgathatnánk, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak ilyen ügyben, ki mit bánt meg, és mit nem, ez pedig új szempontokkal és tanulságokkal szolgálhat saját döntésünkhöz is.

b) A csoport mint a való élet modellje

Az egyéni foglalkozás jó modellje a kétszemélyes emberi kapcsolatoknak, de így csak elméletben és nem gyakorlatban vehetjük górcső alá társas működésünket.

Az viszont, ha 5-10 ember rendszeresen találkozik, az lehetővé teszi, hogy a csoport a való élet modelljévé váljon, hiszen a csoport tagjai közt akaratlanul is hasonló helyzetek alakulhatnak ki, mint az életben: hasonló arcunkat mutatjuk, hasonlóképp veszünk magunkra dolgokat, hasonló dolgokat titkolunk, hasonló szituciókban leszünk dühösek vagy hagynánk ott csapot- papot stb.

A való élethez képest annyi a különbség, hogy a két szakértő képes úgy reagálni, hogy a csoportban felmerülő jelenségeket a csoporttagok javára fordítsa.

Természetesen a tagok sem haszontalan koloncok egymás számára, sőt! A közös munka előrehaladtával egyre inkább képessé válnak a többiek számára valóban építő támogatást, bátorítást nyújtani, és észrevételeket tenni.

A csoportvezetők és tagok együttesen olyan közeget teremtenek, ami optimális az egyén lelki fejlődéséhez.

Tehát mindennapjainkhoz képest a csoportban sokkal alaposabban megfigyelhetjük, elemezhetjük a saját viselkedésünket, pl. egy konfliktus esetén: Miért pont az adott csoporttag dühített fel? Mire emlékeztet ez? Kikkel szemben szoktam így érezni? Hogyan reagáltam? Mit mondanak a többiek, ők milyennek látták a reakciómat, milyen érzésket keltett bennük? “Bevehető” volt, amit mondtam, esetleg senki sem értette, vagy túlzottan agresszívnak vélte? stb.

Miután közösen tisztáztuk az ilyen jellegű kérdéseket, lehetőségvan arra, amire a való életben ritkán:

visszatekerhetjük és újrajátszhatjuk a filmet,

ezúttal már “bölcsebben”, ennek megfelelően hatékonyabban jutva megegyezésre az adott konfliktusban.

c) Senki sem akar lemaradni

Másik előnye a csoportnak, hogy tagjai “húzzák” egymást, illetve magukat is.

Ha azt látjuk, hogy egyik- másik csoporttag már megtett fontos lépéseket, beszélt “rizikósabb”, “kínosabb” témákról is, álatlában mi sem akarunk lemaradni, jó értelemben megirigyeljük a másiktól a haladást, s fel is bátorodunk, hiszen a másiknak, aki hasonló hozzánk, sem törött bele a bicskája a következő szint megugrásába, így talán könnyebben lépünk mi is.

Továbbá ha társunknak már javasoltunk valamit, elmondtuk, hogy mi mit tennénk a helyében, előbb- utóbb úgy fogunk dönteni, hogy saját magunknak is tanácsolunk hasonlókat, ösztönözzük magunkat a változtatásra.

d) Több szem többet lát

Szintén pozitívum csoportos foglalkozás esetén, hogy sok szempontból láthatunk rá ugyanarra a problémára. Ha meghallgatjuk, hogy ugyanarról az esetről, a szereplők viselkedéséről mi a többiek véleménye, reálisabban láthatjuk a történteket. Pl. ha elvakít a düh, mert úgy gondoljuk, a párunk nem szeret minket eléggé, hiszen munkát szervezett arra a hétvégére, amit kettesben akartunk tölteni, jól jöhet, ha a többiek elmondják, hogy az eddig hallottak alapján párunk ragaszkodik hozzánk, és pont legutóbb beszéltünk arról, hogy nem eléggé felelősségteljes a munkájában, lehet, hogy most részben a kedvünkért is igyekszik jobban, és igyekezetében elfelejtette a szabadidős programunkat. Szintén segíthet, ha elmondják a többiek, hogy nekik a párunk helyében rosszul esett volna, hogy rögtön le vannak tolva, és ellenségesen viselkedünk anélkül, hogy megbeszélnénk a helyzetet.

Kinek jó a csoport?

A csoport sokféle lelki probléma esetén jó megoldás lehet, de akik számára különösen javasolt, hogy csoportterápiát válasszanak, azok a társas és önértékelési problémákkal küzdők.

Ha azt érezzük, hogy akár a munkánkban, akár a magánéletünkben elszigetelődtünk, nem tudunk mit kezdeni az intimitással, bizalmatlanok vagyunk, hiányosak a kommunikációs készségeink, nehezen teremtünk társas kapcsolatot vagy bár teremtünk kapcsolatot, de többségükben nincs nagy örömünk, akkor kifejezetten érdemes a csoportos formát választani.

Szintén érdemes csoportos segítséget kérni alacsony önértékelés esetén is, hisz az, hogy belelátunk mások problémáiba, ráébreszt arra, hogy nem vagyunk egyedül, nem csak mi vagyunk tökéletlenek, és nem csak nekünk vannak olyan problémáink, melyekről korábban azt gondoltuk, hogy mindenki másnak jól megy az adott dolog. Felfedezhetjük, hogy a “hülyeség” ;) normális, mindenki “hülye” valamilyen módon. A többiek megerősítése, támogatása szintén önbizalomfejlesztő hatású.

Egy csoportban arról is meggyőződhetünk, hogy nem “béna” dolog oda járni, nem csődtömegek ülnek ott, hanem életük bizonyos terülein sikeres, más területein problémákkal küzdő valakik; nem csodabogarak, hanem olyanok, akik akár a barátaink is lehettek volna, ha más körülmények közt találkozunk.

Mire számítsunk, ha jelentkezünk egy csoportba?

Csoportjainkon kb. 5-10 fő van jelen, hetente 1 alkalommal találkozunk 2 órára, 3-6 hónapon keresztül.  Az első alkalmak során a csoporttagok meghatározzák, hogy mit szeretnének elérni a csoport végére. Gyakran előfordul, hogy időközben az eredeti célok megvalósulnak, de újabbak születnek, ekkor a csoport kérheti, hogy továbbra is találkozzunk.

A találkozásokon körben ülünk, hogy mindenki lásson mindenkit, és így beszélgetünk. Megszólalni vagy hozzászólni a másik által mondottakhoz nem kötelező, mindenki maga dönt. A csoportvezetők feladata, hogy kellőképp biztonságos, megnyugtató és megértő közeget teremtsenek ahhoz, hogy előbb- utóbb mindenki “gátlástalanul” szólalhasson meg.

Semmi varázslás, rituális körtánc stb. nem történik: beszélgetünk, a beszélgetést a csoportvezetők, és amint rátanulnak, a csoport tagjai is olyan irányba terelik, hogy minél inkább segítse magunk megismerését és gyakorlati lépések megtételét.

A beszélgetést egy- egy csoportvezetők által irányított képzeletbeli munka vagy szituációs gyakorlat szakíthatja meg.

Csoportvezetőként nyílt lapokkal játszunk: minden csoporttag érti, hogy mi az egyes gyakorlatok célja, bármilyen csoporttal kapcsolatos kérdése felmerül, választ kap.

Nem szellemülünk át és nem borulunk gyászba minden egyes találkozón. Ahogy a csoportfoglakozásokba beleférnek a könnyek is egy-egy nehezebb témánál, úgy a nevetés, a humor és az önirónia is. Mind a csoporttagok, mind a csoportvezetők természetesen viselkednek, nem kell “felvennünk” valamilyen hangulatot vagy hozzáállást, amint a szobába lépünk.

Terápiás céllal működő csoportjaink (autogén és asszertív tréningjeink nem ide tartoznak) elején mindenkitől kérjük az ún. séma teszt kitöltését (a munkánk alapjául szolgáló sémaelméletről bővebben itt: http://www.pszichorendeles.hu/pszichologus-grafologus/sema-sorozat). A továbbiakban a teszt eredménye ad egyfajta vezérfonalat: azokban a történetekben, melyekről beszámolunk a találkozások alatt, igyekszünk észrevenni, ha valamilyen sémánk, régi beidegződésünk alakította a reakciónkat józan eszünk, vagy inkább “józan szívünk” helyett.

Minden egyes találkozó végén sor kerül egyrészt egy visszajelző körre, másrészt a két csoportülés között a való életben elvégzendő lépések megbeszélésére.

A visszajelző körben kiderül, ki milyen tanulsággal megy haza, ami arra szolgál, hogy mintegy “összerántsa” a csoporttagok fejében a 2 óra alatt történteket, arra késztet, hogy míg friss az élmény, addig hámozzuk ki a számunkra fontos és a későbbiek során is felhasználható lényeget.

Az ülések közötti “házi feladatok” célja, hogy ne csak heti 2 órát foglalkozzunk magunkkal, hanem a tanulságokat átvigyük a való életbe, gyakorlati lépések megtételével. A házi mindig akkora falat, amit az adott tag képes bevállalni, nem rohanunk, a cél a fokozatos és folyamatos fejlődés. Idővel már nem a csoportvezetők adják a házit, hanem a tagok saját maguknak.

A csoportban működik pár alapvető szabály, ezek a következők:

- Titkot tartunk:

ami a csoportban kiderül, nem mondjuk el olyannak, aki nem tagja  a csoportnak. Ez nem jelenti, hogy ahogy felismerésekre jutunk, ne hozhatnánk létre változásokat a való életben, akár azt is elmondva környezetünknek, hogy erre és erre a csoportban jöttünk rá, és szeretnénk ezügyben ilyen irányba lépni, ehhez ezt kérjük a másiktól, vagy ezt szeretnénk megbeszélni vele. A titoktartás célja az, hogy ne adjunk ki társainkról olyan információkat, melyeket bizalmasan közöltek, illetve ugyanerre mi is számot tarthassunk.

Nyilván nem szívesen önjük ki a szívünket olyannak, akiről tudható, hogy kipletykálja azt.

A csoport akkor tud a fejlődés táptalaja lenni, ha bátran megnyílhatunk.

- Csoporton kívül nincs csoportozás:

a cél az, hogy a csoportban keletkező feszültségek a csoportban oldódjanak fel. Nem megoldás az, hogy ha egyik társunk felhúzott, beülünk valahova egy sörre a másikkal, és ott szidalmazzuk az illetőt. Hiszen akkor ugyanazt a hibát követjük el, mint esetleg a való életben: nem annak beszélünk a bajunkról, akivel meg tudnánk azt oldani, hanem magunkban puffogunk. A cél, hogy épp az ilyen automatizmusokon tanuljunk meg úrrá lenni, és a csoport keretei közt begyakorolni az újfajta viselkedést, amit később életünkre is át tudunk majd ültetni. Ha fejlődni akarunk, ne cselezzük ki ezzel magunkat!

- Ítélkezés helyett építő jellegű hozzászólások

Kommunikáljunk természetesen, de igyekezzünk elsősorban ne véleményt, ítéletet vagy tanácsot adni a másiknak, hanem számoljunk be olyan saját élményeinkről, melyeket az általa mondott eset eszünkbe juttat, illetve azt jelezzük vissza, hogy amit mond, az milyen érzéseket kelt bennünk. Ezekből általában sokkal több új gondolat születik, mint egy szimpla tanácsból.

-Bármi kérdés vagy ellenérzés felmerül bennünk, mondjuk ki!

Minden ülés végén visszajelzést kérünk a csoport tagjaitól. Ahogyan azt is hasznos megtudni, hogy milyen fejlődést ért el az ülés alatt az adott csoporttag, mi “ihlette” meg, milyen elhatározások születtek benne, úgy az is fontos, hogy kérdezzen, ha valami felmerül benne a csoport működése kapcsán, és azt is mondja el, ha valami rosszul esett vagy kételyei támadtak miatta. Ez lehetőséget ad a megbeszélésre és a probléma kezelésére.

A csoport pszichológus szemmel

Egy csoport vezetőjének lenni jó élmény a pszichológus számára is.

Egyrészt sikerélmény az egyes tagok egyéni fejlődése, ahogy egyre inkább képesek olyan életet élni, ami elégedetté teszi őket, ráadásul úgy, hogy a kontroll a saját kezükben van, elsajátították a szükséges technikákat és gondolkodásmódot ahhoz, hogy a csoport végeztével önállóan is helyt álljanak.

Másrészt jó látni,ahogy egymás “terapeutáivá” válnak. A csoport végére a pszichológusnak rendszerint számos “kollegája” ül a körben, hiszen az egyik tag megnyilvánulására a másik értőn és építő jellegűen tud reagálni, serkentve azt, hogy a felszólaló maga lássa meg a megoldást, és tervezze el a szükséges lépéseket.

Rövidesen meghirdetjük induló csoportjainkat, melyekre szeretettel várunk Titeket!

Addig is várjuk a cikk alapján felmerült kérdéseiteket?

http://www.pszichorendeles.hu/kapcsolat

 

Kategória: A csoport ereje, Blog | Szóljon hozzá most!