Lelki bajaink kulcsai vagy veszélyes fegyverek? – Kerüljük-e a túlgondolást? Gondolkodjunk-e minden körülmények közt pozitívan? 

homokKét mostanság népszerű fogalomról rántjuk le a leplet, és nyújtunk azonnal bevethető alternatívát!

A túlgondolás és a pozitív gondolkodás

A túlgondolás

Tévesen azt hisszük, hogy ha sokat gondolkodunk, spekulálunk valamin, akkor az már túlzó, és jobban tennénk, ha egy huszárvágással megszakítanánk a folyamatot, és túllépnénk a csalódáson vagy az esélyeink latolgatásán.

Ilyenkor azonban a látszat ellenére nem túl sokat,
hanem túl keveset gondolkodunk- vagy legalábbis keveset gondolkodunk jól.

Ha az idegesítő gondolatoktól meg akarunk szabadulni, több látszólag jó, valójában azonban messze nem célravezető, mi több, akár káros utat választhatunk.

Első tévút: Ne gondold túl! avagy “Felejtsd már el Józsit!”

Távolít a végső megnyugvástól, ha a nyugtalanító gondolatokat el akarjuk magunkban hallgattatni.

Mielőtt belemennénk, hogy ez miért nem jó, máris leszögezhetjük, hogy ha jó, ha se, de lehetetlen!

Ugyanis ha valamire nagyon nem akarunk gondolni, biztos, hogy gondolni fogunk rá.

Akár ki is próbálhatjuk!
Ne gondolj a fehér elefántra mostantól 5 percig.

Nem sok idő, de azonnal jelezzétek, ha ismertek olyat, akinek sikerült!
Ha nem gondolunk bele abba, mi igazán nyugtalanít, nem is fogunk megszabadulni tőle, kísértetként visszajár, hiába hessegetjük.

Második tévút: Gondolkodj pozitívan!

A pozitív gondolkodás

Nem csak a hessegetés nem ér semmit, de az sem sokat, ha kicsit leállunk nyugtatgatni magunk, pl ilyesféleképpen:

“Nem is lesz semmi baj!”
“Csak egy szúnyogcsípés!“
“Biztos, hogy sikerülni fog!”

A dolog veszélye, hogy abban a hitben élhetünk, hogy megtettük a megtehetőt, előírásosan pozitívan gondolkodtunk.
Aztán kicsivel később tanácstalanul állhatunk, mert a nyugtalanság így vagy úgy, de továbbra is utat tör!

A probléma ugyanis az, hogy a vigasztalást, nyugtatgatást magunk se hisszük.
Nincs ebben semmi furcsa és nem is attól fogunk megnyugodni, ha átvágni igyekszünk magunk, és még többet mantrázzuk a pozitívnak hitt gondolatokat.

Ha nyugtatgatjuk magunkat, úgy viselkedünk magunkkal, mint a viccben az anyuka a gyerekével. “Nincs is Neked vízfejed kisfiam, menjél, aztán hozzál öt kiló krumplit a sapkádban!”

A valódi megoldás: 
Nyugtasd magad valami hihetővel!

A nyugtatgatással az a baj, hogy nem reflektálunk félelmeinkre, hanem csak egyoldalúan annak ellenkezőjéről győzködjük magunkat. Szociálpszichológusok kimutatták, hogy ennél jóval hatékonyabb, ha két oldalú meggyőzést alkalmazunk, félelmeink cáfolatával.

Pl. “Biztos, hogy megbukok a vizsgán”

Pozitívnak vélt nyugtatgatás: Tuti átmegyek, én vagyok a legokosabb

Valódi megnyugtatás:

-Eddigi pozitív tapasztalatok számbavétele:

Mivel sokszor vizsgáztam már, és ezek többségén nem csak, hogy átmentem,
de jól is sikerült,
mi több, jobban, mint a többségé,
ha ugyanúgy felkészülök, mint eddig, valószínűleg ez is sikerülni fog.

-Valós problémák azonosítása:

Persze mivel ez egy nehezebb vizsga,
és sokan buknak rajta,
rosszabbak az esélyeim, mint máskor,

-Eddigi tapasztalatok számbavétele nehézségek leküzdésével kapcsolatban:

de mivel azért ezen is van, aki átmegy,
emberileg teljesíthető,
mondjuk a jobbaknak,
és és én is általában a jobbak közt vagyok.
Arról nem beszélve, hogy Tomi is átment ezen, akinek mindig én magyarázom el, amit nem ért.

- Bónusz: van, ami nem rajtunk múlik:

Részben szerencse is kell,
de az máskor is, mikor átmentem, szóval annyi vélhetőleg most is lesz,

-Legrosszabb eshetőség is túlélhető, akkor is van megoldás:

ha meg ne adj isten, nem lesz szerencsém, és igazságtalan lesz mondjuk a tanár, akkor ugyanazzal a tudással legközelebb másnál jó eséllyel átmegyek, s mivel ez nem rajtam múlik, fölösleges rajta aggódnom.

Mindent összevetve valószínűleg átmegyek.
Most már nyugodtan tanulhatok.

Hasonlóképp jobban járunk, ha Józsit nem elfelejteni akarjuk, hanem rájövünk, mi az, amiért nem tudjuk elfelejteni.

A mindenkori Józsiktól azért nehéz szabadulni gondolatilag, s ebből fakadólag gyakran a tettek szintjén sem, mert azt gondoljuk, velünk van a baj.
Nem analizálnánk végeláthatatlanul Józsi tetteit, ha lenne megnyugtató válaszunk arra a kérdésre, amire ilyenkor valójában választ keresünk.

“Józsi elhagyott, tehát nem lehet engem szeretni, nem vagyok elég jó?”

Valójában nem is Józsit kell elfelejtenünk, hanem magunkat megnyugtatnunk, és nem nyugtatgatnunk (!) azzal kapcsolatban, hogy mégis szerethetőek vagyunk. És ekkor a Józsis gondolataink huss, elrepülnek, vagy legalábbis kezelhető mértékűre zsugorodnak, akkorára, hogy tudjunk Józsi nélkül élni.

Ha azonban akarva akaratlan ragaszkodunk ahhoz, hogy ne törődjünk azzal, ami zavar, a feszültség vissza fog térni vagy gondolatok, vagy testi tünetek formájában.
Arról, hogy hogyan tudja károsítani az egészségünket az a lelki feszültség, amit nem fogalmazunk meg sem mások, sem magunk számára, pl. az alábbi cikkünkben olvashattok még: https://www.facebook.com/147598735309603/photos/pb.147598735309603.-2207520000.1413980997./608986009170871/?type=3&theater

Kategória: A pszichológus szótára, Blog | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Ezért nem kell választanunk,hogy az eszünkre vagy a szívünkre hallgassunk!

ész-szívHa úgy érezzük, választanunk kell, hogy eszünkre vagy szívünkre hallgassunk-e, akkor bármelyikre hallgatunk is, rossz döntést fogunk hozni.
A jó döntéseknél ugyanis eszünk és szívünk is “elégedett”.

Azokban a döntésekben, ahol szívünk helyett eszünkre, vagy eszünk helyett szívünkre hallgatunk, nem valódi szükségleteinkre támaszkodunk, hanem valami olyanra, ami nagyon nem mi vagyunk, de mégis már megszoktuk, hogy így működünk: szükségleteinket figyelmen kívül hagyó káros berögződéseinkre, sémáinkra.

1-1 példán mutatjuk be, miért nem jó egyik vagy másik mellett dönteni,
és azt is, hogyan lehet másként!

AMIKOR A “SZÍV” GYŐZ

Az ész szava:

Zsuzsi esze azt diktálja, hogy ahogy eddig, most is szakítani fog vele a párja, amint úgy érezheti, megint megbízik benne, és elkezd vele tervezni.

A szívnek hitt séma szava:

Nem tudja viszont elhallgattatni magában azt a vágyat, hogy újrakezdje, valahányszor Sanyi visszakönyörgi magát.

A séma:

Zsuzsi gyermekkorában megszokta, hogy édesanyja nagyon labilis, válással fenyegetőzik, gyerekének indulatosan nekiesik, majd kiszámíthatatlan időkre távozik, visszatértekor azonban úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna.
Zsuzsi jobban örült annak, hogy édesanyja épp jelen van, mint amennyire épp megbántottságot érzett, így sosem kérte számon, inkább megkönnyebbülten átölelte.

Zsuzsi megszokta, hogy az emberi kapcsolatok velejárója a labilitás, így nem éri meglepetésként,ha párkapcsolatait is ez jellemzi. Szinte ez a normális, nem is hiszi, hogy ha Sanyival szakítana, esélye lenne egy stabilabb fiúval találkozni, vagy ha ideig óráig nyugisnak is tűnne, idővel ne “bolondulna” úgyis meg.

A valódi szükséglet:

Zsuzsi valójában arra vágyik, hogy valaki biztos bástyája legyen, akire lehet számítani, ha szüksége van rá.
Ha valódi szükségletére hallgatna, figyelembe véve az eddigi tapasztalatait észrevenné, hogy vonzalma sokkal inkább szól anyjával kapcsolatos gyermekkori hiányérzetéről, mintsem Sanyi valós jó tulajdonságairól. Mivel a múltban el kellett hallgattatnia anyjával kapcsolatos dühét és szomorúságát, így Sanyival kapcsolatban sem figyel fel a hiányérzetére és fájdalmára.
Ha egyszerre hallgatna eszére és szívére, arra jutna, hogy minden alkalommal, mikor Sanyi mellett dönt újrateremti a múlt fájdalmát, és rájönne, hogy most dönthet másképp, hisz nem mindenki működik úgy a világban, mint a szülei.

AMIKOR AZ “ÉSZ” GYŐZ

András 8 éve él együtt párjával, régóta boldogtalan ebben a kapcsolatban, már nem is igen tudja megmondani, mi tartja barátnője mellett. Ha mérlegre teszi a pozitív és negatív dolgokat, a negatív serpenyő egyértelműen lejjebb billen. Nemrégiben összeszedte minden erejét, és szakított. Elvben. Gyakorlatban még mindig együtt laknak.

András racionális férfinak tartja magát, mindig is büszke volt arra, hogy nem emocionális alapon dönt. Jelen helyzetben van egy eladásra váró saját lakása egy másik városban, itt pedig albérletben él (ex)párjával.

Az “észnek” hitt séma szava:

Nem fogja elszórni a pénzt egy új albérletre, amíg a lakása eladásával és egy itteni lakás megvásárlásával foglalkozik, hisz kifizetődőbb addig a közös albérlet felét fizetni.

A séma:

Ahogy szülei számára is csak a tökéletes teljesítmény volt megfelelő, és letolták, ha gyermekként ésszerűtlenül viselkedett, úgy András felnőtt korában is tartja ezeket a szabályokat: “pénzt kidobni nem ésszerű, tehát maradok a volt párommal közös albérletben, akkor is, ha ez saját érdekeim feláldozásával jár.” Ennek ára a mindennapos szenvedés, amit András barátnője okoz sértettségével, dühével, András okolásával és zsarolásával.

A valódi szükséglet:

András valódi szükséglete, hogy azt tegye, ami jó neki, még akkor is, ha az nem is a tökéletes megoldás pénzügyi szempontból. Ha egyszerre hallgatna eszére és szívére, arra jutna, hogy nyugalma és a boldog élet lehetősége megéri egy albérlet árát, pláne, hogy jó munkahelye van, és ezt gond nélkül megteheti.

A pszichológussal folytatott kezelés segít, hogy sémáink helyett valós szükségleteinkkel foglalkozzunk,
és ne eszünkre vagy szívünkre,
hanem ahogy egy “majdnem kész” kliensünk mondta:
“józan szívünkre” hallgassunk!
Ha lelkünk egészséges, nem kell ezek közül csak egyet választanunk!

Kategória: A pszichológus szótára, Blog | Szóljon hozzá most!

Nem probléma nincs, képlet van!

képlet

A pszichológussal folytatott kezelés nem arról szól, hogy minden problémádat töviről hegyire utolsó szemig megoldjuk, illetve amint új probléma támad, azonnal jöhetsz vissza az új megoldásért.

A pszichológusainktól azt tanulhatod meg, hogyan oldd meg magad a problémákat.

Olyan ez, mintha megkapnál egy megoldóképletet: az értékek változnak ugyan (változik, hogy milyen helyzetről van szó, kivel, mivel kapcsolatban, változik, hogy mi a konkrét dilemma, fennakadás), de bármilyen értéket is írj bele, biztosan tudhatod, hogy a megoldóképlet segítségével kilábalsz a  problémából.

Ahogy a problémáink többsége sem az eseményekből fakad, hanem olyan rosszul megírt szabályokból ered, melyek a helyzetek értelmezését meghatározzák,

úgy a gyógyulás se lehet más, mint a szabályok átírása valósághűvé és konstruktívvá.

Egy gyűrődés a ruhán, vagy az a tény, hogy lehetne olyat kérdezni akár a szakterületünkön belül, amit nem tudunk, …

természeténél fogva borzasztó volna?

Ha annak gondoljuk, rohanhatunk vasalni, tölthetjük minden szabadidőnket hiányosságaink bestoppolásával, összeszorulhat a gyomrunk, szorongás foghat mindegy, hogy randiról, tárgyalásról vagy  állásinterjúról van-e szó.

Hogyan változna meg az életünk, ha nem az a szabály élne a  fejünkben, hogy tökéletesnek kell lennünk?

Misi pl. a pszichológussal folytatott ülések során felismeri, hogy krónikus hátfájásában és hajszoltságában komoly szerepet játszik, hogy irreálisan magasra helyezi magával szemben a mércét, s az emberi mivoltából fakadó hibázásait is szúrós szemmel nézi. Ha “csak úgy natúran” van, és nem kapaszkodhat kimagasló teljesítményébe vagy skatulyából kihúzott öltözetébe, értéktelennek gondolja magát. A tökéletességet hajszoló stratégia azonban évek során olyan szempontból bevált, hogy nem igen kellett szembesülnie azzal az érzéssel, hogy ő kevés, cserébe folyton mintha kötéltáncot járna, úgy érzi bármikor lezuhanhat.

Ahogy Misi figyelme a kezelés hatására kitárul, és önmaga méricskelése helyett mások felé is fordul, önmaga mozgatórugóit megértve, mások viselkedését se veszi annyira készpénznek: az eddig tökéletesnek vélt ügyfélről ugyanúgy lehull a lepel, mint az érdeklődését felkeltő, korábban megközelíthetetlennek ható lányról.

Misi esetében az új képlet tekintetbe veszi, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az emberek úgy viselkednek, mint ahogy belül érzik magukat, nem feltétlenül azt mondják, amit gondolnak, nem feltétlen az játszódik le bennük, amit Misi feltételez róluk.

- pl. Misi észrevette, hogy tökéletesnek tűnő kollegáinak is megvannak a maguk frusztrációi, pont akit a legtökéletesebbnek látott, az tartja magát bizonytalan vezetőnek, és ezt túlkompenzálva statuálja folyton fontosságát és határozottságát, miközben a skatulyából kihúzott méregdrága öltönbeny feszít. Munkatársa gyengeségét meglátva Misi máris kevésbé érezte magát az átlagosnál “bénábbnak”.

A személyre szabott képlet lehetővé teszi, hogy reálisan értékeljük a helyzetet, hiszen minden tényezőt tekintetbe veszünk – pl. randimeghíváson gondolkodva Misi azt is belekalkulálja döntésébe, hogy hajlamos negatívan torzítani, amikor magát, és pozitívan, amikor másokat ítél meg. Így mindjárt máshogy dönt, mintha csak arra gondolna, hogy ő skatulya híján béna pasi, a kinézett lány pedig jó nő.

Megismerte a maga működését, és ezzel magkapta a maga képletét: ha hajlamos magát leértékelni, akkor a jó megoldáshoz ezzel is számolni kell.

A kezelés hatására a régi szabályt, miszerint “tökéletesnek kell lennem”, mely irreális volt, és szenvedést okozott, Misi a “mindenki tökéletlen, és ezt én is nyugodtan felvállalhatom” szabályra cserélte, és amint ezt a cserét változatos helyzetekben alkalmazni is tudta, elégedetten válunk el egymástól.

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda

Kategória: A pszichológus szótára, Blog | Szóljon hozzá most!

Változásra van szükségem!- Tudod, hogy valójában mivel jár?

változás1. Az indulás: A változás üteme változó

Ahogy a problémák természete és mélysége is az.
Lehet, hogy egyes gondok megoldásra elég egy “átkattanás”, addig másoknál tested lelked tiltakozik, hogy egy tapodtat is moccanj.
Lehet, hogy a felismerés már megszületett, de a megvalósítás még várat magára,
aztán megpróbálod egy számodra könnyebb terepen, de ami “mumus”, az hosszabban riaszt. Ahogy haladunk beljebb a hagyma héjain, annál nehezebb lefejteni.

Az élet márpedig a komfortzónádon kívül kezdődik, ahol nem vagy rutinos.
Ha valami nehéz, az azt jelzi, hogy jó helyen kapirgálunk.

A bénázás nem a Te bénaságodról árulkodik, hanem a próbálkozás velejárója, ami nélkül nincs fejlődés.
A bénázás hasznos!

Próbálkozom, tehát vagyok.

2. A sűreje: A változás “nagytakarítás”

A pszichológiai kezelés kisöpri a szőnyeg alól az elfedni vágyott problémákat, ezért törvényszerű, hogy időnként látszólag “rosszabbul” érezd magad.

De tudd: ez a “rossz” igazából jó!

A változás “nagytakarítás”, fel kell borogatnod a bútorokat, ez a tisztaság ára.

Nem bírnád ki a felszabaduló érzelmeket? – arra van a pszichológus, hogy azonnal kezelje, és a haladás szolgálatába állítsa őket. Nem mész ki úgy az ajtón, hogy ne lennél “egyben”.

3. Mikor vagyok kész?: A változás velejárója a visszaesés

“Huh, megcsináltam, ez most már menni fog!”
Egyáltalán nem biztos! Sőt!
Idő és sok gyakorlás kell, hogy viszonylag “üzembiztosan” hozz egy “minőséget”.

Lehet, hogy valami ment már, most meg megint felüti a fejét ugyanaz a probléma, vagy “bénábban” kezeled, mint korábban.
Visszafelé fejlődnél?
Nem, csak úgy működsz, mint az emberek általában.
A fejlődés nem a visszaesés hiánya,
hanem az, hogy gyorsabban kapcsolsz, és felismered, megint milyen rád jellemző csávába estél, és ezen nem elkeseredsz, hanem tudva, hogy ez a fejlődés velejárója, lefölözöd a hasznot: a tanulságokat.
Így nagy átlagban ritkábbak lesznek a visszaesések, és ha mégis előadódnak, rutinosabban zongorázod le, ami a legtöbb, amit a helyzeted javítása érdekében tehetsz.

Győzz vagy okulj! Sose veszíts!

Kategória: A pszichológus szótára, Blog | Szóljon hozzá most!

Önismeret – Az egyik legüresebben kongó “lila” fogalom Pszichológus szótára – avagy Üres fogalmak megtöltése valós tartalommal

önism
“Ismerem én magam, nem kell nekem önismeret!”

Ez nem csak a megrögzötten pszichológus- ellenesek kifogása, pszichológiai tanulmányaink elején félig-meddig mi is így vélekedtünk. Ennek oka leginkább az volt, hogy nem pont azt értettük önismeret alatt, amit most. Azért szeretnénk tartalommal megtölteni ezt a gyakran hallott, de homályos szót, mert hasznos eszköz lehet életünk során, ha gyakoroljuk azt, amit valójában jelent.

Nyilvánvaló, hogy ismered magad – valamilyennek.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme annyira nagyon ismerni, mi több, mindig egyre jobban?
Bemutatjuk egy példán!

Nézzük annak a vezető beosztású nőnek az esetét, akinek szerető családja van, sikeres, külföldi konferenciákra jár előadni. Mi baja lehetne? Aztán egyszer csak testi tünetek érik utol, amelyek mögött csak részben sikerül testi okot feltárni.

Nem egy sikeres, intelligens ember lép folyton folyvást ugyanabba a tócsába vagy ragad le egy sehova nem vezető kellemetlen állapotban- sőt! Mivel természetesnek vesszük, hogy ilyen tócsák övezik az utunkat, FEL SEM TŰNIK, hogy lehetne máshogy is, és nem szükségszerű szenvednünk. Amíg nem tűnik fel, addig nem fogunk más utat keresni.

Az említett üzletasszony például nem gondolkozik el, mit jelezhet a testi tünet. Pedig elképzelhető, hogy azt, hogy túlhajtja magát, és nem áll meg egy pillanatra sem, hogy élvezze, amit mostanra elért: a munkahelyi eredményeket, a szép családot, az anyagi helyzete nyújtotta lehetőségeket stb. Lehetséges, hogy a szervezete így kiált szünetért és megnyugvásért. Ha beteg, muszáj lesz egy helyben maradni, és esetleg elgondolkozni.

Ha nem veszi figyelmeztető jelnek a tüneteket, nem lát ki a tócsából. Lehetséges, hogy panaszkodva hibáztatja a sorsot, amiért lebetegedett, emészti magát, mert nem halad a munkájával, de a lényegre nem figyel oda.

Az önismeret hiánya sokkal átlagosabb dolog, mint gondolnánk, egyáltalán nem kell hozzá “hülyének”, bolondnak lennünk, hogy érintsen minket. Mindenkinek jót tesz, ha rálát működése valódi mozgatórugóira.

Az sem szükségszerű, hogy aki nagyobb rálátással akar lenni a mozgatórugóira – hogy ezáltal objektívebben lássa a körülötte zajló eseményeket, és hatékonyabban kihozza a legjobbat a lehetőségeiből – az feltétlen nyálas vudu szertartáson kell, hogy kezeltesse magát világtól elrugaszkodott fura népek és nem kellőképp hozzáértő pszichológusok által. Mi legalábbis nem ezt az irányvonalat képviseljük!

Ha ismerem magam, gyomorgörcsöm mögött fel tudom fedezni az aggodalmat, és észreveszem, hogy már megint a rám jellemző módon csűröm csavarom a történteket a fejemben. A valóságot külön tudom választani attól, amit beidegződött gondolkodásmódom mondat.
Ebből az következhetne, hogy mekkora hülye vagyok, hogy így torzít a gondolkodásom? Ellenkezőleg! Ha ismerem magam, azt is tudom, hogy a gondolkodásmódom torzításai nem születtek velem, hanem ezt tanították nekem gyermekkori élményeim, s én az vagyok, aki ezeket a torzításokat meglátja, és igyekszik a helyén kezelni. Ha már átlátom, hogy gyomorgörcsöm mely tényezőkből áll össze, és ezeket külön tudom választani egymástól, képessé válok arra, hogy csak a tényekre hagyatkozzak egy esemény megítélésekor, amiből többnyire az derül ki, hogy a helyzet önmagában fele annyi aggodalomra sem ad okot, mint azt korábban testemmel- lelkemmel éreztem.

Jó dolog, ha egy olyan helyzetben, amitől korábban rettegtél, olyan oldottan tudsz megnyilvánulni, mintha nem is Te lennél, és ekkor jössz rá sokszor, hogy ez vagy Te magad és nem az a valaki, akit korábban önmagadként ismertél.

Nem is az a kérdés, hogy ismered- e magad, hanem hogy kit ismersz magadként?

Kategória: A pszichológus szótára, Blog | Szóljon hozzá most!