Mi a baj a második randival?

“Jobb oda sem menni, mert már az esküvőn gondolkodik!”

Mi jár a nők fejében a második randi előtt?

 

Első randi – verejtékezés, szívdobogás, hasmenés stb… mintha az egész sorsunk múlna ezen az egyetlen alkalmon…

A jól sikerült első randit másodiknak kellene követni.

Méghozzá azon megnyugodva, hogy egyszer már jól “szerepeltünk”, és újra látni akar a másik – egy felszabadultabb második randinak!

Ehelyett mi történik?

Épp ez az a pont, ami gyakran vízválasztónak bizonyul!

Férfi klienseink garmadája retteg a többedik randi előtt, hiszen tudni vélik, hogy a nők fantáziája addigra már réges-rég az esküvőn jár.

Csak azt nem veszik észre, hogy mialatt ettől rettegnek, ők maguk bizonyosan az esküvő gondolatával foglalkoznak, akár szemben a randira készülő nőtársukkal, akinek a gondolatairól azonban nem tudnak semmi biztosat.

Nagy rettegésükben észre sem veszik, hogy élő ember nincs, aki be tudná nekünk bizonyítani, hogy a másik semmi mást nem csinál, mint ami nekünk is ajánlott: ismerkedik.

 

Nyugi!

Amennyiben randipartnerünk nem elég, hogy romantikus filmeken nevelkedett, de azok főszereplőjének is érzi magát, kötelez ez minket bármire?

Sokszor úgy menekülünk el, mintha a gyenge nő börtönbe lenne képes zárni, holott ezer lehetőségünk van változtatni a sorsunkon.

Tisztázni a félreértést vagy ha nem megy, kiugrani.

 

Szóval, ki a merev valójában?

Ha félelmeinket a másikba vetítve akaratlanul is kizárjuk annak a lehetőségét, hogy egy nő, aki az eddigiek alapján nagyjából tetszett is nekünk, épeszűen foghatja fel az ismerkedés folyamatát – és teheti ezt úgy is, hogy közvetlenül, érdeklődőn áll hozzánk – akkor magunkat vágjuk el attól az esélytől, amire valójában vágyunk.

 

Maradjunk a tényeknél!

Tartózkodjuk attól, hogy a múlt traumáit és saját világlátásunkat magyarázzuk bele a másik viselkedésébe, igyekezzünk objektívek lenni!

pl.:

Hívott, hogy a barátaival mulassunk együtt?

“Nyilván leteszteltet a barátnőkkel, jó férj leszek- e!”

Miért is?

Minket tán nem érdekelne, hogy akit megismerünk, mennyire illeszkedik a társaságba?

Vagy!

Minden invitáció mögé tesztelést szoktunk gondolni vagy van olyan is, hogy épp az tűnik spontánnak/ praktikusnak, hogy többesben találkozzunk?

 

Ismered a nőket?

Biztos ez?

Állíthatsz bármi ilyet annyi nő alapján, ahánnyal eddig találkoztál?

Mit tehet Mari arról, amit Piri vétett?

Mi okozná a párhuzamot köztük?

Ugyanabban a családban nőttek volna fel?

Többségük nyilván nem…

Kísérletképpen indulj ki abból, hogy a másik épp Neked való, így nem zárod ki annak a lehetőségét, hogy kiderüljön: tényleg az!

“Úgy derítheted ki a legkönnyebben, hogy bízhatsz-e valakiben, hogy megbízol benne.”

Ernest Hemingway

 

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda

#bizalom #randi #nő #esküvő

#pszichorendeles #pszichológia

 

Kategória: Blog | Szóljon hozzá most!

Osztozni öröm? – Civakodás helyett így neveld csapatmunkára!

osztozás“Ne tépd már ki a kezéből!”/ “Add már oda neki, nem látod, hogy bőg?”

“Te vagy a nagyobb, lehetnél Te az okosabb!”
“Ha nem tudtok megegyezni, elveszem tőletek, és nem adom vissza!”

Ismerős?

Mindegy mennyi játékuk van, AZ a bizonyos menő cucc biztos, hogy egyszerre kell mindegyiknek.
Tanácstalanul állhatunk, hiszen hiába a szép szó, mégsincs megegyezés, helyette viszont jön a sírás, a verekedés, a duzzogáslavina…

Mit rontottunk el észrevétlenül? Mi a megoldás?

Ami nem használ, mégis elterjedt stratégia:

A szülő tesz igazságot:

- Vagy úgy, hogy ő határozza meg a “játékszabályt”:
pl. “Egy kör után átadod!”, “Két percig a tied, aztán váltás! stb.

- Vagy úgy, hogy bünteti a neki nem tetsző és jutalmazza a szerinte megfelelő viselkedést:
pl. “Ha nem adod neki oda most rögtön, akkor bünti lesz!”

Első ránézésre nincs ezekkel semmi baj. Miért nem használnak mégsem?

Ha ideig óráig engedelmeskednek is, a hatás nem tartós, vagy elégedetlenkedéssel kísért.

Miért?

- Azért mert a gyerekek ebből nem értik meg a lényeget.
Ugyanis nem aknázzuk ki azt a lehetőséget, hogy megtanítsuk a gyereket az emberek közti együttműködésre, nézőpontváltásra, hiszen helyette döntünk.

- Másrészt az ilyen közbeavatkozás elveszi a gyerektől a játék örömét, hiszen úgy nem lehet önfeledten játszani, hogy 2 percünk van rá, vagy büntetés van kilátásba helyezve.

Mit tegyünk ehelyett?

Magyarázd el neki, hogy a másik is érez!

Pszichés fejlődésünk természetes állomása a gyerekkori egocentrikusság, ami miatt a gyerek nem azon mereng, hogy viselkedésével mit okoz a másiknak.
Hát magyarázd el neki!

Valahogy így: “Szeretnél a dömperrel játszani. Pistike is. Úgy tűnik, hogy mindketten egyszerre játszanátok vele.”

Együtt keressetek megoldást!

Az előző példát folytatva: “Szerinted mi lenne olyan megoldás, ami mindkettőtöknek jó!”

Ha segítesz abban, hogy a gyerekek gondolják ki a választ, akkor olyan megoldás fog születni, ami mindkét félnek elfogadható.
Kisebb gyerekeknél nyugodtan lehet a gondolkodást tanácsokkal, javaslatokkal támogatni, a nagyobbak már maguk is kész tervekkel tudnak előállni.

Tanítsd önfegyelemre!

Ne hagyd szó nélkül, hogy kitépje más kezéből a játékot, tanítsd meg inkább várni!
Ilyenkor elég gyakori, hogy a gyerek elpityeredik – hiszen ki rajongana azért, hogy várnia kell?
A csalódottság miatt sírni teljesen természetes, te se kezeld bűnnek!
Engedd neki, hogy kisírja magából, fogalmazd meg az érzéseit, ezzel fejezve ki az együttérzésedet és tanítva a saját érzései felismerésére és elfogadására.
Valahogy így: “ Most nagyon csalódott vagy.”
Mindeközben pedig legyél mellette biztonságos támaszként!
A Te nyugalmad azt mutatja számára, hogy a helyzet nem olyan tragikus, mint éppen érzi.

Aki gyerekkorában elkezdi, az felnőttkorára már jól begyakorolhatja az empátia, türelem és együttműködés mikéntjét, a világ a szemében olyan hely lesz, ahol anélkül érhet el dolgokat, hogy másokat vagy saját vágyait el kellene nyomnia.
Kompromisszum ugyanis lehetséges, sőt, másokkal együtt az élmény még tartalmasabb, mint egyedül elérve!

Írta: Böhönyey Márta, Juhász Anita és Tóth Melinda

Ha tetszett az írásunk, itt megtalálsz:http://www.pszichorendeles.hu/kapcsolat és
http://pszichologuskereso.hu/tanacsado-szakpsz…/juhasz-anita

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Dühös, magának való, “őrült professzor”? – avagy hogyan ismerjük fel az Asperger- szindrómát?

Az Asperger szindróma az autizmus kistestvérének, enyhébb formájának tekinthető.

Pont enyhesége folytán gyakran később ismerik fel, (iskolás vagy felnőtt korban) pedig minél hamarabb kiszúrjuk, annál nagyobb eséllyel zárkózik fel a gyerek a kortársaihoz.

Megtévesztő lehet, hogy az aspergeresek fejlődése több fronton teljesen normálisnak, vagy legalábbis semmi extrának tűnik: jobban vagy rosszabbul, de beszélnek, közösségbe nagyjából beilleszkednek.
És azzal sem zavarnak sok vizet, hogy éppenséggel nagyon is maguknak valók, zárkózottak.
Fura szokásaik is még elcsúsznak a környezet szemében,
ám az olykor kirobbanó dühkitörések már felhívhatják a figyelmet arra, hogy valami nem stimmel ezzel a gyerekkel.
Ekkor tévesen megkaphatják a hiperaktív vagy figyelemhiányos bélyeget, holott az asperger jelei igencsak felismerhetők. Most segítünk is benne!

Az Asperger jelei:

Megrögzött szokások

Az aspergeres dühös lesz, ha a sokszor csak az ő belső logikáját követő rituáléit valami megszakítja. A rituálék ugyanis megnyugtatják, azt az érzetet adják neki, hogy a környező világ kiszámítható, így biztonságban érezheti magát.

Beszűkült érdeklődési kör

Dínó, mesehős vagy sportolómánia teljesen mindegy, a lényeg, hogy az aspergeres egy témára tapad rá mindenek felett, láthatólag sosem unja meg. Az ovisoknál teljesen normális, hogy dínó vagy hercegnő stb. mániásak lesznek, de emellett tudnak mással is foglalkozni, illetve idővel továbblépnek. Az aspergeresnél az érdeklődés kizárólagos és örök.

Magának valóság

Bár az aspergeres vágyik barátokra, mégis ügyetlen a barátkozásban, a másokhoz való alkalmazkodásban.
Inkább elvonul, befordul, ha szabályokat állítanak neki rosszul tűri, ha frusztrálódik, hevesen reagál.
Mivel a kortárs kapcsolatok számukra sikertelenek / értelmezhetetlenek, ezért gyakran választják a felnőttek társaságát.

A humorérzék hiánya

Sokszor nehéz megfogalmaznunk mi a fura, de egy biztos, valami fura van a kommunikációjukban.
Gyakran kerülik a szemkontaktust, nem értik a humort, a metaforákat, csak egyértelmű közlésekből értenek, nem “veszik le” a testünk beszédet kísérő akaratlan jeleiből, hogy pl. a másik témát szeretne váltani, vagy átvenné a szót.

Ügyetlen mozgás

Az aspergeres nehezen tanul meg új mozgásokat pl. biciklizni vagy labdázni, egyúttal előszeretettel ismételget egy-egy megszokott mozdulatsort pl rázogatja a kezét, előre-hátra dőlöngél, az ujjait csavargatja stb. Számukra ez megnyugtató, és sokszor nem is sejtik, hogy mások számára fura lehet.

A probléma gyökere

A gond onnét ered, hogy az aspergeres vele születetten nem érti a társas viszonyokat, nem tudja beleélni magát a másik helyébe, vagy felismerni mások érzéseit, vágyait, vélekedéseit, szándékait, és a magáét sem rendesen.

Mivel nem érti mi történik körülötte és vele, és úgy érzi senki nem érti őt sem, érthető, hogy rosszul érzi magát, frusztrált.

A helyzetet fokozandó, mivel nem érti mi zajlik a társas világban, igen nehéz ellesnie azokat a módszereket, amivel az emberek a feszültségüket le tudják vezetni, problémáikat egymás közt vagy magukban meg tudják oldani.

Megoldási stratégia híjján a feszültség marad és sértettségben, dührohamokban vagy önmaga bántásában ölthet testet.

De van megoldás!
Következő cikkünkben a fejlesztés lehetőségeiről is lerántjuk a leplet!

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Címke: | Szóljon hozzá most!

A bőrrák ellen a tudatosság erejével – A bőrgondoskodás pszichológiája

melanomaEgyre gyakoribb a fiatalok körében a legveszélyesebb bőrdaganat típus, a melanoma.
De nem vagyunk kiszolgáltatva. Tehetünk ellene! 

A kulcs: önvizsgálat kívül és belül!

Ma a melanoma a vezető rák a 25-29 évesek körében!

A melanoma a bőr pigmentsejtjeiből kialakuló rák.

-Barna, fekete vagy bőrszinű
-lapos vagy kidudorodó
-és bárhol felütheti a fejét a bőrön a fejbőrtől a körmök környékéig, (sőt még a szemünkben vagy a belső szerveinkben is) leggyakoribb azonban a háton és a lábon.
-Asszimetrikus,
-határai szabálytalanok,
-több színű,
-általában 6 mm-nél nagyobb
-és változik.

-Az esetek harmadában meglévő anyajegyből alakul át rosszindulatú daganattá, a többi csak úgy keletkezik.

-Ha későn veszik észre és már mélyebb bőrrétegeket is érint már nehezen, vagy nem kezelhető, különösen, ha már áttétet is képez.
Ugyanakkor ha időben felismerik, nagyon jól gyógyítható!

Ezért is nagyon fontos a megelőzés, melyhez az alábbiakban adunk pszicho-bőrgyógyászati támpontokat:

Ki legyen a legjobban résen?

Ki hajlamosabb a melanómára?

1. Számít egyrészt a külső!

A világos, leégésre hajlamos bőr, kék szemszín illetve a vörös haj. Emellett a nagyszámú anyajegy, illetve a nagyszámú szabálytalan anyajegy szintén hajlamosító tényező.

2. Aztán a család!

Ha előfordult bármely családtagnál melanoma, vagy akár más bőrdaganat, az a genetikai hajalmosító tényezők révén fokozott rizikót jelent.

3. Nem kevésbé a saját múltunk! 

Gyermekkori hólyagos, fájdalmas napégés…felnőttkori leégések…. külön-külön talán nem számítanak, azonban ezek a bőrkárosító hatások összeadódnak.

4. És a szokásaink?

Bizony. A szolárium használat, esetleg függőség komoly kockázati tényező a legfrissebb szakirodalmi adatok alapján. Nem mindegy hogy milyen korán kezdtük (minél korábban, annál nagyobb a kockázata), és az sem hogy milyen gyakran hódolunk e szenvedélyünknek.

5. A munkánk?

Szintén számít. A szabadban dolgozók esetén kisebb eséllyel alakul ugyanis ki melanoma! Veszélyeztetettebbek még például a tűzoltók, vagy a pilóták.

6. Vagy a hobbi?

Az egyébként napfénytől tartózkodó személyek esetén a nagy UV intenzitású nyaralások és/vagy telelések során óhatatlan a napégés és következményes bőrkárosodás. Emellett a hobbi kertészek kapcsán a nem megfelelően szabályozott gyomirtók is a feketelista szereplői.

7. Na meg a stressz, vagy lelki tényezők! 

Valószínűleg önmagukban nem, de a fenti genetikai és/vagy környezeti faktorok kombinációjában szintén hozzátesz a melanoma kialakulásának a kockázatához!

Ha nem beszélünk, beszél helyettünk a testünk

Ha nem tudjuk megfelelően felismerni és kifejezni érzelmeinket, különösen a rossz érzéseket, azon belül is a haragot, jóval hajlamosabbak leszünk a daganatos megbetegedésekre, mint azok, akik tudatosak és hatékonyan eresztik ki a gőzt.

Érzelmek a szőnyeg alatt

A rákra hajlamos személyek ugyanis ahelyett, hogy nyíltan felvállalnák, hogy haragszanak valakire, sokszor az ellenkezőjét bizonygatják, épphogy dicsérik a másikat, szélsőséges esetben maguknak sem vallják be, hogy neheztelnek.

Mások véleménye mindenek felett

Túlzottan is számít nekik, hogy mások mit gondolnak róluk, még akkor is, ha az illető másik máskülönben nem tölt be fontos szerepet az életükben, a konfliktusok elkerülése érdekében sokat nyelnek.

Mindenki más fontos, én nem

Önfeláldozóak, túl jóságosak, maguk kárára is segítőkészek, nem mondanak nemet, csak az számít nekik, hogy a másiknak jó legyen, segítséget azonban akkor sem igen kérnek, ha indokolt volna.

Már megint elrontottam

Mindeközben magukkal gyakran nagyon is kritikusak, ha kis hibát is vétenek -, ami könnyen megeshet, mert gyakorta a magukkal szemben támasztott elvárásaik az egekben vannak, maximalisták – önmagukat ostorozzák.

A rák mint a lélek vészcsengője

A rák, mint sok más testi betegség is, szervezetünk vészjelzése.
A fenti mechanizmusok következtében stresszt őrizgetünk magunkban, ez a “rossz szokásunk” gyakran gyermekkorunkban épült ki azt elősegítendő, hogy minél jobban boldoguljunk abban a közegben, amelybe beleszülettünk, ám idővel fölöslegessé vált.

A jó hír az, hogy ahogy rászoktunk ezekre a beidegződésekre, úgy le is szokhatunk róluk, és új, testi egészségünket (is) szolgáló lelki folyamatokra cserélhetjük őket.
Nem is olyan bonyult!

(A lelki tényezők természetesen önmagukban nem elegek ahhoz, hogy rákosak legyünk. Bonyolult ideg- hormon- és immunrendszeri kölcsönhatások eredményeként jön létre a tumor.)

Mi tehát a teendő? Hogyan előzhetjük meg a melanomát?

I. Tudatos életmód
A javasolt fényvédelmi szabályok betartása nagyon fontos. Ez áll egyrészt abból, hogy nem megyünk a napra védtelenül tavasztól őszig 10-16 között. Másrészt amikor megyünk, akkor ruhával és fényvédővel felszerelkezve tegyük!
A napfényt teljesen elkerülni nem érdemes, és lehetőség sincs rá. Ami azonban fontos, hogy a bőrünket óvjuk az extrém UV hatásoktól, a leégésektől. Ezt tudjuk mindössze megtenni, a fentiek mellett, ugyanis a genetikai adottságaink egyelőre nem változtathatók. A bőrünk pedig nem felejt, tehát ami károsító hatás érte születésünktől fogva, arra emlékszik!

II. Szűrésre fel!
Aki a hajlamosabb kategóriába tartozik, annak megfelelő időközönként meg kell jelennie anyajegy-/ illetve melanoma szűrésen. Ezt általában a bőrgyógyász határozza meg: fél-, vagy egy évente esedékes a kontrollvizsgálatok elvégzése. Amennyiben bármi új, furcsa képlet jelentkezik, vagy valami meglévő anyajegy mutat észlelhető változást, akkor pedig azonnal kell megmutatni bőrgyógyásznak a kontroll vizsgálat esedékességétől függetlenül.

Ám a lelkünk itt is közbeszólhat!

Nem tudom, nem fáj - avagy miért kerüljük széles ívben a szűrővizsgálatokat?

Lelkünk ápolásán és bőrünk védelmén kívül (fényvédő krémek, szolárium kerülésének komolyan vétele) még egy dolgot tehetünk egészségünkért: hogy évente egyszer elmegyünk szűrésre.

Egyre többen tudjuk, hogy erre szükség van, ezzel párhuzamosan egyre többen halogatjuk, hogy meg is tegyük.

A halogatás mögött általában az alábbiak állhatnak:

Alapvetően rettegünk attól, hogy valami bajunk lehet,
ezért inkább el sem megyünk az orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy valóban van félnivalónk
fennen hangoztatjuk, hogy nincs értelme a szűrésnek, úgysincs semmi bajunk, ezért nem is kell elmennünk az orvoshoz- mindezzel elsősorban magunkat nyugtatva
Nehezen vesszük rá magunkat erre a procedúrára, amíg nem kényszerít rá semmi, bár tudjuk, hogy kellene, de “Ráérünk arra még!” felkiáltással halogatjuk.
Ha ebben a cipőben járunk, igen valószínű, hogy nem csak orvosi szűrésekre nem tudjuk rávenni magunk, hanem másra sem.
Az önkontrollunk a ludas!
Pl. folyton késünk találkozóinkról, határidőkkel csúszunk, kerüljük a kellemetlen feladatokat, vitákat, mindent, ami rövidtávon macerás, még ha hosszútávon hasznos is.

Mi a megoldás?

Bármennyire félünk is a vizsgálattól, több okunk van a kihagyásától tartani, hiszen a korán “elkapott” melanóma sokkal jobb esélyeket jelent, mint a bőr mélyebb rétegeibe eljutó.
Ezért jobban járunk, ha sem nem kerüljük el mindenáron a vizsgálatot, sem nem “fütyürészünk a temetőben”, hanem ha torkunkban dobogó szívvel vagy egy hozzátartozónk kíséretét igénybe véve is, de elmegyünk magunkat a szűrésre.
Mérlegelhetjük magunkban, hogy mennyire válik be az életben az a stratégiánk, hogy kerüljük a jó célt szolgáló rövidtávú kellemetlenségeket, bármilyen enyhék legyenek is azok.
Ha arra jutunk, hogy több a hátránya, mint az előnye, fokozatosan elkezdhetjük “tréningelni”magunkat, és kitartóan tenni azért, amit fontosnak tartunk.

A szűrésekkel szembeni viszolygásunk legyőzése csak az egyik front, amelyen a lelkünk felveheti a harcot a daganatokkal szemben!

III. Így előzd meg a tumort a lelked ápolásával!

Legyünk őszinték!

Először magunkkal, aztán másokkal.
Ebben segíthet, ha egyáltalán tudatosítjuk magunkban, hogy valami zavar.
Ezután átgondolhatjuk, hogy a konfliktus, amitől tartunk, nem is kell, hogy olyan kezelhetetlen legyen, ha nincs miért túlzottan neheztelnünk, felháborodnunk, elkeserednünk. A kulcs, hogy belátjuk, hogy mindenki hibázhat!
A baj elsősorban nem az, ha valaki rosszat tesz, hanem az, ha a vélt feloldhatatlan konfliktust kerülve a szőnyeg alá söpörjük a problémát.
Akkor leszünk igazán boldogok és egészségesek, ha békében élünk egymással, de egy jó kapcsolatban soha nem csak az egyik fél akarata érvényesül. A mi felelősségünk magunkért kiállni.

A haragot ki lehet fejezni építően is!

Ha nem személyeskedünk, hanem arról nyilatkozunk, hogy az adott személy konkrét tette hogyan hat ránk, akkor elérhetjük, hogy két legyet üssünk egy csapásra: egyszerre eresszük ki a máskülönben minket emésztő gőzt, és ne bántsuk meg, vagy késztessük visszatámadásra a másikat.
Pl. Nem azt mondjuk hogy Te egy szemét vagy, mert mindig ezt és ezt csinálod, hanem azt mondjuk, hogy amikor ezt és ezt csináltad, az feldühített engem, mert úgy éreztem…
Ha fokozatonént, egyre inkább téthelyzetben kipróbáljuk a fent leírtakat, könnyebb lesz megtapasztalnunk, hogy akár történhet is baj, hiszen nem fog ki rajtunk, hogy kifejezzük, és akár fel is oldjuk.

De mi a baj?

Sokszor magunk sem tudjuk mi bánt, vagy bánt-e egyáltalán valami. Ha évek rutinja, hogy érzelmeinket nem vesszük figyelembe, újra rá kell tanulnuk, hogy észrevegyük, ha valami zavar.
Érzelmeink és testi reakcióink mintha csak össze volnának kötve, együtt mozognak, így ha érzelmeinkre érzéketlenné váltunk, segíthet, ha testi jelzésinkra jobban odafigyelünk, és belőlük próbálunk visszakövetkeztetni, vajon mit is érezhetünk.
Pl. ha egy oroszlán fut fogait vicsorgatva felénk, a szorongás közepette szívünk vadul kalapálni kezd, izmaink megfeszülnek stb. Ha oroszlán híján, a 21. század stresszei közt, hasonló testi jelzéseket tapasztalunk, sejthetjük, hogy szorongani kezdtünk valamely vélt vagy valós veszély miatt. Bátran tippeljünk, mi aggaszt, és máris közelebb kerültünk valós érzéseinkhez.

Önmegvalósítás nélkül nem megy

Mindezek mellett fontos, hogy megtaláljuk saját tehetségünkre (mindenkinek van valamiben) és érdeklődésünkre (mindenkiben kifejleszthető) céljainkat, amelyek lehet, hogy nem egyeznek azokkal, melyekre szüleink is rábólintottak. Céljaink ne korlátozódjanak csak a heti apró- cseprő feladataink vagy egy iskola elvégzésére, esteleg egy adott pénzösszeg felhalmozására. Törekedjünk arra, hogy életünket egy nagyobb cél, egy küldetés köré építsük.
Pl. ha segítőkészek vagyunk, de nem akarjuk magunkat felemészteni mások jólétének oltárán, válasszunk hozzánk illő segítő foglalkozást, ahol a fix időkeretek és a fizetés biztosítja, hogy ne járjunk rosszul, ugyanakkor a munka természete az, hogy valami jót hozzunk létre.
Bármilyen küldetést válasszunk is, testi és lelki egészségünk nem lehet teljes valamilyen értelmes, alkotó tevékenység nélkül.

Mi tehát a konklúzió?
Az emberi szervezet komplex. Genetikai, környezeti és jelentős lelki faktorok azok, melyek együtt, finom összjátékukkal betegségekhez, daganatok kialakulásához vezethetnek. Ennek tudatában éljünk, és akkor van esélyünk a megelőzés tekintetében.

Írta:

-Böhönyey Márta és Tóth Melinda http://www.pszichorendeles.hu/
-Bőrgyógyász szakértő: dr. Hatvani Zsófiahttp://happydermis.hu/

Kategória: A rák pszichológiája, Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Címke: , | Szóljon hozzá most!

A túl sok szeretettel elkényeztetjük? – Mítoszok a gyereknevelésről 3.

“Túl sok szeretettel elkényeztetjük, nem lesz életképes”

“Az élet nehéz és néha kegyetlen – ezt jobb, ha mihamarabb megtanulja”

Nem lehet túlzottan szeretni, csak rosszul

Ugyanis a gyermek alapvető szükséglete, hogy szeressék és elismerjék.
A szerető közegben nevelkedő gyermek nemcsak önmagával, de környezetével is békében él, hiszen nincs rá szüksége, hogy szülei figyelmét rendetlenkedés árán szerezze meg.

Az érzelmi szükségleteiben hiányt szenvedő gyermek viszont állandó harcot vív mind önmagával, mind társaival, így pedig szinte lehetetlen baráti kapcsolatokat kialakítani és az iskolában teljesíteni. Állandóan nyughatatlan, túlpörgötten izeg-mozog, ami mögött valójában félelmek húzódnak meg.

Odafigyeléssel és elismeréssel tehát pont arra készítjük fel, hogy az akadályokat magabiztosan ugorja át, és önállósodási kísérleteiben sikereket érjen el.

A szeretet nem egyenlő az engedékenységgel!

Az “elkényeztetett” gyermeket nem a szülei szeretete teszi gőgössé,
hanem az, ha a szülők bizonytalanok szülői szerepükben,
és/vagy túl elfoglaltak, ezért inkább csaknem mindent ráhagynak a gyerekre, vagy teljesen kiszámíthatatlanul épp aktuális hangulatuknak megfelelően reagálnak a tetteire,
ami azt eredményezi, hogy a gyereknek végül fogalma sem lehet mihez tartsa magát.

Tehát nem a túl sok szeretet a baj,
hanem a kevés gyerek számára is világossá tett szabály és a következetlenség!

Támpontok híján a gyermekben helytelenül az a világnézet alakul ki, hogy akaratát bármilyen korlát nélkül szabadon gyakorolhatja.
Közösségbe kerülve azonban kénytelen megfizetni nagyképűségének árát: a közösség nem tűri az önjelölt királyfikat és királylányokat, a sorozatos konfliktusok mentén pedig az elkényeztetett gyermek önbizalma előbb-utóbb csorbát szenved.

A gyermek tehát pont attól lesz lelkileg erős és magabiztos, ha világos keretek között működő rendszerben nő fel, amelyben szülei egyszerre biztatják önállósodási törekvéseit és értőn reagálnak érzelmi szükségleteire.

A kiszámítható és szerető közegben nevelkedő pici egy olyan belső biztonságérzetet sajátít el, amely támaszt nyújt számára egy életen át.

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Szóljon hozzá most!

Bosszú

Forr a véred és visszavágnál?

Csak nehogy visszájára süljön el!

A keserűség ugyanis olyan méreg, ami leginkább bennünk tesz kárt.

“Olyan dühös vagyok, hogy semmire másra nem tudok gondolni!”

Mindannyian felbőszülünk időről időre, ha viszont ez az érzés nem csillapodik, és hosszan neheztelünk, utálkozunk másokra, az nemcsak beárnyékolja mindennapjainkat, de hatással van a testünkre is.

Ennek oka, hogy a harag felborít egy kényes egyensúlyt a testünkben: a “rossz stressz” nyer a “jó, célok elérésére sarkalló, lelkesedéssel eltöltő stresszel” szemben.

-A stressz megdobja bennünk a “stresszhormon”, a kortizol szintjét, ami arra jó, hogy felkészítsen arra, hogy minél jobban jöjjünk ki egy nehéz helyzetből. Viszont a “formaidőzítés” ára, hogy addig minden más funkciónk háttérbe szorul. Ha túl hosszan stresszelünk, már inkább kárát láthatjuk annak, hogy immunrendszerünk működtetésére nem maradt kellő energia.

-A tartós stressz azt eredményezi, hogy kevesebb kötődésért felelős oxitocin szabadul fel bennünk, így kevésbé fogunk örömöt találni emberi kapcsolatainkban, és ezeket elhanyagolva elszigetelődhetünk, magányossá válhatunk.

A stresszről még itt olvashatsz: http://www.pszichorendeles.hu/…/franya-tunet-a-lelek-veszcs…

Ezért:

Ha minket bántottak…

Megbocsátani és felejteni? Nem egészen.

Tartósan magunkban puffogni nem egészséges, de mielőbb és minél nyíltabban kifejezni haragunkat, megbántottságunkat annál inkább.

A nyílt kommunikációról még itt olvashatsz:http://www.pszichorendeles.hu/ps…/onervenyesito-kommunikacio

Annak érdekében, hogy tényleg meg tudjunk bocsátani és képesek legyünk elengedni a problémát, mondjuk ki bátran, hogy mi zavar!

Ha elmondjuk, mi nyomja a szívünket, a másik sokkal nagyobb valószínűséggel fog megértően viselkedni és bocsánatot kérni, mintha azt várnánk, hogy gondolatolvasson, miközben mi ütünk- vágunk.

Ha mi bántottuk a másikat…

Ha őszintén belátjuk, hogy hibáztunk,
elmondjuk, hogy sajnáljuk a történteket,
bocsánatot kérünk,
és keressük a megegyezést,
az csökkenteni fogja a másik haragját és növeli a megbocsátás valószínűségét.

A békülés utáni igény ugyanis belénk van programozva.

Bár a köztudatban az él, hogy az evolúció alapvetően kegyetlenre, erőszakosra és önzőre “tervezte” az embert, a valóságban mégsem ez a helyzet.
Túlélésünket szolgálta az is, hogy a számunkra fontos kapcsolatokat helyrehozzuk.
Ahogy csoportban élő gerinceseknél – főleg emlősöknél – is megfigyelhető, hogy egy- egy agresszív megnyilvánulás után békülékeny, együttműködő gesztusokat tesznek, úgy az ember jóllétéhez is az járul hozzá, ha tud bocsánatot kérni és megbocsátani.

Ha magunkat bántjuk…

Gyakran magunknak bocsátunk meg a legnehezebben, ami ugyanolyan káros, mintha mások hibáit nem tudnánk elnézni.

Arról, hogy miért nem tudjuk megbocsátani a hibákat itt olvashatsz:http://www.pszichorendeles.hu/…/nincs-bo…/attachment/bunteto

Ezért nem árt tudatosítanunk magunkban, hogy

-hibázni szabad, ráadásul elkerülhetetlen
-kevés hibának van katasztrofális következménye, szinte mind helyrehozható
-nem vagyunk kevésbé értékesek vagy szerethetőek, csak mert nem vagyunk makulátlanok.

A legjobb “bosszú” a boldog élet!

Értsd meg – ismerd el – lépj tovább!

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Szóljon hozzá most!

A változás küszöbén

változás küszöbVágyunk a változásra.
Azt a bizonyos első lépést mégsem merjük meglépni – miért?

Mert kényelmes

A jelen helyzettel bár nem vagyunk elégedettek, mégis ragaszkodunk ahhoz, amit már ismerünk. Hiába bűzlik itt-ott a kanális, ez a mi kanálisunk – aminek minden zegét-zugát ismerjük már, így egyfajta keserédes nosztalgia köt hozzá. Hiába nem szolgálja már érdekeinket, félünk elhagyni azt, amit már ismerünk.

Mert a jövő bizonytalan

A változás bizonytalan kimenetelű. Tudatalattink a biztosra vágyik, a kiszámíthatóra, éppen ezért ódzkodik mindentől, ami változással jár – hiába lenne az a változás számunkra kedvező. Olyan ez, mint télen kidugni a lábunkat a takaró alól, megérezni a hideget, és visszahúzni azt a melegre. Ösztönös reakciónk a kényelmes felé hajlani. Ha azonban sorozatosan a kényelmet választjuk, úgy sose jutunk előrébb utunkon.

Mert nem bízunk saját magunkban

Kételkedésünk saját képességeinkben pedig racionalizálja ragaszkodásunkat a jelen helyzetünkhöz. Sokkal egyszerűbb magunknak azt ismételgetni, hogy “sose leszek elég jó ehhez a feladathoz” vagy “mások sokkal jobbak nálam”, mint cselekedni, és rászánni napi 1-2 órát arra, hogy valóban fejlődést produkáljunk. Kétségünk önnön képességeinkben észrevétlenül konzervál minket a jelenben, és kiszolgálja kényelmi szükségleteinket.

Ahhoz, hogy álmod ne csupán egy illúzió legyen, meg kell tenned az első lépést a célod felé – akármilyen ijesztőnek is hat!

“Az álmaid és a valóság közti szakadék neve: cselekvés”

Kategória: Blog | Szóljon hozzá most!

Műhiszti? – Mítoszok a gyereknevelésről 2.

A gyerek valójában csak megjátssza magát?
Hogyan reagáljunk?

Frappáns tanácsnak tűnhet a:
“Micsoda színészi teljesítmény!”
“Az Oscar-díjat idén már kiosztották, nem szükséges megjátszanod magad”
“lebuktatós” mondatai, amivel fölényre tehetünk szert…

De nem feledkeztünk meg valamiről?

A gyerekek aránytalanul hevesnek tűnő vagy oda nem illő reakcióit a szülőnek nehéz lehet hova tenni.
Nyilván nem is fáj neki ennyire, tehát nyilván csak el akar érni vele valamit- gondolhatjuk.
Azt feltételezzük át akar vágni, ki akar játszani, vagy ránk akar erőszakolni valamit.

Megbántottságunk, sarokba szorítottság érzetünk dühöt szülhet, amit vagy nyílt agresszióval, üvöltözve, vagy odacsapva is lereagálhatnak egyesek,
ám ha ez távol is áll tőlünk, könnyen lehet, hogy nem vesszük észre, hogy a fent felsorolt fifikásabb reakciók sem különbek, ugyanis ezek is ellenségességtől fűtöttek.

Ha ránk reagálnának így, valószínűleg még rosszabbul éreznénk magunk, és bár lehet, hogy megszégyenülésünkben abbahagynánk a hisztit, de a fájdalom megmaradna és máshol törne utat magának. Mondjuk egy nálunk gyengébb hasonló “fenkölt” megalázásában.

Tartós, és a gyerek jellemfejlődését szolgáló hatást akkor érünk el, ha ilyen türelmünket próbára tevő helyzetben sem mulasztjuk el gyermekünk érzéseinek visszajelzését felé.

De hogyan legyünk türelmesek?

Először is annak megértésével, hogy valójában SEMELYIK HISZTI NEM MŰ,
mert ha szükség van műhisztizni, akkor már baj van,
hiszen a gyereknek nem az a legkönnyebb út, hogy őszintén, megértésben reménykedve közölné mi baja. Ergo indokolt a hiszti.

Ha abból indulunk ki, hogy érthető oka van a gyerek számunkra kellemetlen viselkedésének, könnyebb lesz szépen fogalmaznunk.

Így valahogy:
“Látom, hogy most nagyon dühös vagy/ bánt valami, viszont ha ennyire hangosan kiabálsz/sírsz nehéz segítenem, pedig szeretnék. El tudnád mondani mi bánt valójában?”

Ha kifejezzük, hogy értjük, hogy valami kínja van, a kellemetlen hiszti lényegét tekintve okafogyottá válik. Ugyanis a gyerek megkapta, amire a legalapvetőbb szüksége van: a szeretet egyik legfontosabb kifejeződési formáját, a figyelmet.

Érzéseinek elismerésével ezen felül arra a szülő számára is praktikus, és a gyerek lelki épülése szempontjából is elengedhetetlen készséget is ki tudjuk építeni a gyereknél: hogy érzéseit fel tudja ismerni, és máskor is bátran ki tudja fejezni.
Mèg mindig jobb ugyanis egy őszinte csalódottságában sírdogáló gyermekkel foglalkozni, mint pillanatnyi idegnyugalmunk érdekében egyéb megoldást nem látva arra nevelni a “galád műhisztizőt”, hogy szomorúságát magába fojtsa.

Végső esetben, ha hirtelen úgy érezzük, bárhogy igyekszünk, elhagy a türelmünk, még mindig kisebb rosszat teszünk, ha kicsit nem reagálunk rá, hagyjunk öt lenyugodni. Alapvetés legyen, hogy ne szégyenítsük meg, és ne csináljunk belöle bohócot!

További tippek a hiszti kezelésére a korábbi cikkünkben

http://www.pszichorendeles.hu/…/hisztizik-gyerek-1-resz-ezt…
és
http://www.pszichorendeles.hu/…/hisztizik-a-gyerek-2-resz-u…

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Szóljon hozzá most!

Feküdjünk le! Méghozzá mihamarabb!

alvás szexEgy fiatal nőkkel végzett kutatásban kimutatták, hogy napi egy órával több alvás jelentősen növeli a szexuális étvágyat. 

Egy fiatal felnőttnek 7-9 óra alvásra van szüksége, a vizsgálat alanyai két hét alatt napi 6,5 -9 órát aludtak.

Az eredmények azt mutatták, hogy minél jobban kialussza magát az ember, annál nagyobb a szexuális vágya.

Mi áll emögött?

A tesztoszteron

Ezt a hormont legtöbben “férfi hormonként” ismerjük , holott valójában a nőkben is ugyanúgy jelen van, és mindkét nemnél ez felel a szexuális vágyért. Ha kevesebbet alszunk, kevesebb tesztoszteront termelünk, így érezhetően csökken a libidónk.

A REM- fázis

Az alvásnak ebben a gyors szemmozgásokkal jellemezhető szakaszában a nemi szerveink szövetei nagy mennyiségű oxigéndús vérhez jutnak, férfiaknál erekció, a nőknél pedig megnövekedett vaginális véráramlás figyelhető meg, csakúgy, mint szex közben. Ezért ha rendszeresen keveset alszunk, REM- fázisban is a kelleténél kevesebb időt töltünk, és ez kihat a nemi vágyunkra.

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Szóljon hozzá most!

”Direkt csinálja, hogy idegesítsen!” -Mítoszok a gyereknevelésről 1.

direktHa ezt hisszük, összekeverjük a következményt az indítékkal, ugyanis attól még, hogy idegesít, nem biztos, hogy ez is volt a célja. 

Sőt.

Valójában a gyerekek nem azért rendetlenkednek, mert idegesíteni kívánják a szüleiket.

A gyerek ugyanis mindent akar, csak azt nem, hogy a szüleit, akiktől az élete függ, magára haragítsa.

A megfejtés annyi, hogy úgy, mint minket, őket is a szükségleteik kielégítése hajtja.

-Az ételben kézzel turkáló totyogósunk az étel textúrájával ismerkedik,
-a gyöngyöket a földre szóró óvodás épp a gravitációval kísérletezik,
-tini gyermekünk pedig önállóságát próbálgatja a számunkra értelmetlennek tűnő öltözködési szokásaival.

Amikor ezek a szükségletek ütköznek a miénkkel, akkor alakulnak ki gyermekek és szülök között a konfliktusok (különösen ha még azzal is tovább idegesítjük magunkat, hogy tévesen még szándékosnak is gondoljuk a gyerek ránk nézve kellemetlen tetteit.)

Ha ilyenkor mindent ráhagyunk, magunknak okozunk feszültséget,
ha pedig mindennek katonás rendben kell történnie, a gyerekek lesznek nyűgösek.

Ahelyett, hogy megtiltjuk nekik azt, amit szeretnének, (hacsak nem fenyegetik saját maguk vagy más testi épségét,) próbáljunk találni egy olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel. Van

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Szóljon hozzá most!