”Direkt csinálja, hogy idegesítsen!” -Mítoszok a gyereknevelésről 1.

direktHa ezt hisszük, összekeverjük a következményt az indítékkal, ugyanis attól még, hogy idegesít, nem biztos, hogy ez is volt a célja. 

Sőt.

Valójában a gyerekek nem azért rendetlenkednek, mert idegesíteni kívánják a szüleiket.

A gyerek ugyanis mindent akar, csak azt nem, hogy a szüleit, akiktől az élete függ, magára haragítsa.

A megfejtés annyi, hogy úgy, mint minket, őket is a szükségleteik kielégítése hajtja.

-Az ételben kézzel turkáló totyogósunk az étel textúrájával ismerkedik,
-a gyöngyöket a földre szóró óvodás épp a gravitációval kísérletezik,
-tini gyermekünk pedig önállóságát próbálgatja a számunkra értelmetlennek tűnő öltözködési szokásaival.

Amikor ezek a szükségletek ütköznek a miénkkel, akkor alakulnak ki gyermekek és szülök között a konfliktusok (különösen ha még azzal is tovább idegesítjük magunkat, hogy tévesen még szándékosnak is gondoljuk a gyerek ránk nézve kellemetlen tetteit.)

Ha ilyenkor mindent ráhagyunk, magunknak okozunk feszültséget,
ha pedig mindennek katonás rendben kell történnie, a gyerekek lesznek nyűgösek.

Ahelyett, hogy megtiltjuk nekik azt, amit szeretnének, (hacsak nem fenyegetik saját maguk vagy más testi épségét,) próbáljunk találni egy olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel. Van

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Szóljon hozzá most!

A Huffnágel Pisti hatás – avagy miért hisszük, hogy az első szerelem jobb, mint bármelyik?

huffilufiAz első szerelem felejthetetlen – mondják. Sokan valóban erre emlékszünk a legélénkebben, és ha az aktuális párkapcsolatunkban probléma üti fel a fejét, gyakran a mi Hufnágel Pistink után támad fel bennünk a nosztalgia.

Ha előzőleg már szinte el is felejtettük, elég lehet pl. egy osztálytalálkozó, hogy fellobbanjanak a régi érzések, vagy akár csak annyi, hogy véletlenül összefutva 5 percet csevegünk az utcán.

Miért ennyire meghatározó az első szerelem? Valóban ő lenne az igazi?

Valójában az első szerelmünk iránt érzett érzésekért legfeljebb csak részben felelős Hufnágel Pisti és a vele való kapcsolat nagyszerűsége.

Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy valóban exünk az igazi, de ezt csak akkor állíthatjuk biztosan, ha kiszűrtük azokat a hatásokat, amelyek az emberi elme sajátos működése miatt a karjaiba terelnek.

Ezért ahelyett, hogy gondolkodás nélkül bedőlnénk a jeleknek, figyeljük meg, mit is súgnak igazából!

“Senki másra nem emlékszem ennyire!”

-az elsőre élesebben emlékszünk (legyen az az első sízés, első főzés, első szerelem, ha szavakat kell megjegyeznünk az első elemre jobban emlékszünk, mint a többire, az első benyomás is meghatározó lehet, ha valakit megismerünk)
-hosszútávon inkább a jó dolgokra vagyunk hajlamosak emlékezni
-ami újszerű, ismeretlen, azon sokat gondolkodunk, így nagyobb nyomot hagy a fejünkben
-életünk legélénkebb emlékei abból a korszakból származnak, amikor “öntudatunkra eszméltünk”, kamasz korban, fiatal felnőtt korban, amikor elkezdett olyanná válni a személyiségünk, amilyen alapvetően ma is, és legtöbben az első szerelmet is ezidőtájban éljük át. Ezt a jelenséget jól illusztrálja, hogy azokra a történelmi eseményekre, amelyek ebben a korban történtek jobban emlékezünk, mint a korábbiakra vagy a későbbiekre.

Tehát:

Az, ha sokkal jobban emlékszünk az első szerelemre, mint az azt követőkre, nem feltétlen szerelmünk volt tárgyának az “érdeme”, hanem memóriánk sajátossága is.

“Senki más nem volt rám ekkora hatással!”

Első szerelmünknek “helyzeti előnye” van a későbbiekkel szemben. A vele való találkozást nem előzték meg csalódások, ekkor még “csak” a családban szerzett sérüléseink szólnak bele abba, hogy mennyire vagyunk felhőtlenek.
Fantáziánk ekkor szárnyalhat a leginkább szabadon: kevésbé igyekszünk nem remélni túl sokat, nem lessük annyira, hogy mikor esünk pofára. Magunkat is kevésbé szabályozzunk, hiszen nem voltak korábbi párjaink, akik rosszul reagáltak bizonyos tulajdonságainkra.

Ezen kívül elsőre gyakran olyat választunk, aki szüleink szöges ellentétének tűnik, így még azt a jó érzést is átélhetjük, hogy végre itt egy rokonlélek, aki megért engem.

Tehát:

Gondoljuk át, hogy az első szerelmünk hiányzik, vagy az az életérzés, amit történetesen éppen mellette tapasztaltunk?

“Mi lett volna, ha…?”

Különösen nagy a “csábítás” a beteljesületlen szerelmek esetén.
Évekig, évtizedekig piszkálhat a kérdés, hogy mi lett volna, ha… máskor máshol találkozunk, érettebb fejjel ismerjük meg egymást stb.
És válaszul általában valami szépet képzelünk, hiszen egy plátói szerelemből nem tudtunk kiábrándulni, hiszen sosem fuccsolt be.

Tehát:

Amikor arról álmodozunk, hogy milyen lenne az ideális kapcsolat, az leginkább saját vágyainkról szól, hiszen arról nem sokat tudunk, akit úgy igazán nem is ismertünk meg.
Saját vágyainkért pedig elképzelhető, hogy jelen kapcsolatunkban is tehetünk, hiszen nem véletlen vagyunk együtt párunkkal, valamikor láttunk benne fantáziát.

“Érdemes felrúgni egy már nem annyira lángoló, de bejáratott házasságot, párkapcsolatot egy illúziókkal teli régi kedvesünkért?”

Egy régi szerelem akkor lesz ránk átütő hatással a jelenben, ha elégedetlenek vagyunk az aktuális helyzetünkkel. Ezért mielőtt csapot-papot otthagynánk, gondolkozzunk el az alábbiakon.

1.) A bejáratott nem egyenlő a nem lángolóval

Nem törvényszerű, hogy egy sokéves kapcsolat langyos víz legyen. Biztos, hogy másfajták az érzéseink, mint az első randin, de ha azt érezzük, hogy egyben kopottabbak is, abba nem kell belenyugodnunk. A lemondás helyett jobban járunk, ha felkutatjuk, mi miatt halványabbak az érzelmeink, és megpróbálunk változtatni azokon a dolgokon, melyek ellaposították a kapcsolatunkat.

2.) Ne a másikért hagyjuk el!

Ha úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, de továbbra sem vagyunk boldogok, akkor valószínűleg a régi szerelem felbukkanása nélkül sincs már túl sok keresnivalónk a párunk mellett.

3.) Az illúzió helyett a valóságra voksoljunk!

Tényleg ő a herceg(nő) fehér lovon? A lila köd jóleső érzés, és ha mértékkel űzzük, megvannak a maga előnyei (https://www.facebook.com/147598735309603/photos/a.222107704525372.53472.147598735309603/811856862217117/?type=1&theater).
De figyeljük meg azt is, hogy milyen kézzelfogható tettek, tények bizonyítják azt, hogy olyannak látjuk a másikat, amilyen valójában. Ne a vágyainkból induljunk ki, hanem abból, amit látunk!

Ha pedig mindezt átgondolva arra jutunk, hogy

1.) nem csak azért különleges számunkra, mert az első volt
2.) nem csak arra vágyunk, hogy régi sérüléseink ne befolyásoljanak minket
3.) nem csak az álmodozásainkhoz van szükség egy arcra
4.) nem a jelenlegi párkapcsolatunk gondjaira keresünk könnyűnek látszó megoldást

hanem tényleg őt szeretjük,
akkor bátran belevághatunk, lehet, hogy az első lesz egyben az utolsó is!

Kategória: Blog, párterápia | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Merj kérdezni!

kérdezés“A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele.”
Joanne Kathleen Rowling

Kimutatták, hogy akik értik, mire jó az adott kezelési forma, sokkal elkötelezettebben kitartanak mellette, mint akikre csak ráparancsoltak.
Az előírások pontos betartása nélkül elmaradhat a kedvező hatás.
Fontos lehet ez pl. gyógyszerszedésnél, de a pszichológussal folytatott kezelések során is.

Alapvető kommunikációs jogunk, hogy információt kérhessünk, kérdezhessünk, függetlenül attól, hogy milyen a fogadtatás.
A többi kommunikációs jogért katt ide: http://www.pszichorendeles.hu/pszichologia-grafologia/blog/jogod-van-kiallni-magadert.pszichologia

Mégis nem egy orvos is enyhébb esetben nagyot csodálkozik, rosszabb esetben megsértődik, ha a beteg nem elégszik meg annyival, hogy elélöknek egy receptet, hanem kiváncsi arra is, hogy pontosan mire kapta, és arra is magyarázatot vár a maga szintjén, hogy az adott szer hogyan hat.

Hogyha a szakember érti a szakmáját, közérthetően, idegen/szakszavak használatát mellőzve el tudja magyarázni, hogy mit miért javasol.

A válasz megtagadásával pár mondatot spórol csupán, cserében elvesztheti a másik fél együttműködési hajlandóságát.

Miért nem magyaráz mégsem?

Mivel a szakember is ember, az ilyen viselkedésre valószínűleg nem a gonoszság sarkallja,
hanem
-saját magával kapcsolatos bizonytalansága
- vagy az, hogy ő maga sincs tisztában a fent említett kommunikációs jogokkal.

Egy szakmai kapcsolatban függetlenül attól, hogy a szakember milyen sajnálatos sérüléséből fakad, nincs helye a sértődésnek.
A szakember dolga, hogy észérvekel meggyőzzön, és ne csupán a státuszára hivatkozva várjon tőlünk vak engedelmességet.

A tudományban sem az a nézet számít helyesnek, amit a legakaratosabban sulykolnak, hanem amelyet több vizsgálati eredmény támaszt alá.

Összegezve: Ne hagyjuk magunkat eltéríteni, kérdezzünk tovább!

Kategória: Blog | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Miért épp én? – Miért ne?

hóbuciA sikeres emberek is csak emberek, 
van ahova a király is csak gyalog jár, ahogy azt még mondásba is foglalták.
24 óra egy nap számukra is, és sokuk egyáltalán nem született jobb körülmények közé mint Te, sőt.

Abban voltak különlegesek, hogy minden akadály felbukkanásakor megoldást kerestek, addig, amíg nem találtak így vagy úgy.

-Világbajnok/híres stb. az emberek elenyésző hányada lesz.
-Remek!
Ezek szerint van, aki meg tudja csinálni.
A kérdés: Hogyan lehetnél Te a következő!

-Na de mindenki el van keseredve, hogy itt nem lehet megmaradni, érvényesülni.
-Remek!
Kisebb lesz a konkurencia!
Az ő tehetetlenségük a Te előnyöd!

Kategória: Blog | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

A kutya ette meg a házit! – avagy miért hazudik a gyerek?

füllentő gyerekNem elég, hogy bár nem olyan rég még tündéri totyogós volt, újabban
-nem csinál házit, 
-összezsírkrétázza a falat, 
-tönkreteszi a kanapét,
-verekszik,
-kerülőutakon jár,
-nem jön időben haza,
-nem veszi fel a telefont,

És még le is tagadja!

“De hát én nem hazudozásra neveltem!”

Hogy állíthatja mégis nagyra nyílt, ártatlan szemekkel, hogy
“nem én voltam, ő kezdte!”
“tanár úr, én készültem!”
“nem is hallottam, hogy ezt kérted!”?

Bár tudatosan nem igen akarja senki, véletlenül viszont mégis olyan jeleket küldhetünk a gyereknek, ami a hazudozás felé tereli!

Így ne nevelj gyerekedből akaratod ellenére hazudozót!

-Ehhez először is meg kell értenünk, miért füllent a gyerek?
-Majd segítünk úgy reagálni, hogy valóban leneveld a hazudozásról!

Miért füllent a gyerek?

1. Mert túl kicsi ahhoz, hogy előre gondolkodjon

Az óvodás az itt és mostanában él, nem lát előre, így nem képes a tettei következményeivel számolni. Kétségtelenül jó érzés a kanapén ugrálni, az ovis pedig nem latolgatja, hogy eközben mi lesz a rugók és a szövet sorsa.

2. Mert nem tudja, hogyan tehetné jóvá

Amikor gyermekünk rájön, hogy bajt csinált, bűntudata lesz, és vágyik arra, hogy jóvátegye. Viszont mivel kicsi, nem nagyon van ötlete, hogyan érje ezt el. Jobb híján marad a hazugság.

3. Mert fél, hogy a szülő el fogja taszítani magától

A gyerek úgy viselkedik, ahogy lehetővé tesszük. “Hazudni tanít, aki tiltással nevel”- szól a dalszöveg és valóban,
-ha mégoly apró hibáira is dühös támadás a válasz,
-ha nem biztosítjuk szavainkkal és tetteinkkel egyaránt arról, hogy bármit tesz is, mi mindenképp szeretni fogjuk, mert úgy hisszük fölösleges, hiszen magától is tudja,
-ha nem állunk rendelkezésére, mikor szüksége lenne ránk,
-ha nem fejezzük ki rendszeresen, hogy értékes embernek tartjuk,

nem lehet biztos benne, hogy nem veszíti-e el azt a szülői gondoskodást, mely gyerek lévén végtére is az életét biztosítja.

Nagy a tét, tehát miért is kockáztasson, inkább elhallgat vagy füllent ahelyett, hogy színt vallana.

A büntetés szerepéről
katt ide: http://www.pszichorendeles.hu/pszichologia-grafologia/blog/nincs-bocsanat.pszichologia

4. Mert fél a megszégyenüléstől

Ha arra válaszul, hogy rosszat tett a gyermekünk, mi

-sértegetjük, lenézően, lekezelően bánunk vele
-kinevetjük, kifigurázzuk
-a szomszédoknak és más illetékteleneknek teregetjük a szennyest
-korábbi hibáit újra meg újra a fejéhez vágjuk,

azt érjük el, hogy megszégyenítve érezze magát, úgy, mint aki értéktelen és nem lehet szeretni.

Ha elkövet egy újabb hibát, még bénábbnak fogja magát érezni, míg végül minden önbizalmát el nem veszíti. Úgy fogja érezni, hogy lepleznie kell, mennyire nem jó semmire, hiszen sem a szégyent, sem a megalázást nem bírná ki még egyszer. Ezért hazudik.

A megszégyenülésről
katt ide:
http://www.pszichorendeles.hu/pszichologia-grafologia/blog/nem-vagyok-eleg-jo.pszichologia

5. Mert akkor is önállósodik, ha mi nem akarjuk

Ahhoz, hogy teljes életet élő felnőtt váljon belőlünk szükséges, hogy felfedezzük, mi az egyéniségünknek megfelelő életvitel, és ennek letesztelésére próbákat tegyünk. Jó esetben éppen szüleink azok, akik erre bíztatnak.

Ha viszont gyermekünk nem azt tapasztalja, hogy bátorítjuk arra, hogy életkorának megfelelően a maga útját járja (ő válasszon szakkört, barátot, később iskolát, munkát, párt), akkor azt tanulja, hogy békét csak hazugáság útján köthet velünk.

És ráadásul ez a jobbik eset, hisz ekkor legalább a maga útját járja – támasz nélkül.
Rosszabb esetben azt tanulja, hogy be kell hódolnia a környezete akaratának, és emiatt talán sosem lesz képes a saját érzésit kifejezni, igényeit kielégíteni, vágyait megtalálni és követni.

A behódolásról
katt ide:
http://www.pszichorendeles.hu/pszichologia-grafologia/blog/jobban-jarok-ha-rahagyom-amit-akar.pszichologia

Most már tudod mit NE csinálj. 
Legközelebb segítünk, hogy leneveld gyerekedet a hazudozásról.

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Fránya tünet = A lélek vészcsengője

ocelot“Hetek óta fáj a hátam, a derekam pedig hetek óta nem mozdul!”
“Napok óta nem tudtam egy jót aludni” … “Segítség, rémálmok gyötörnek!”
“Mostanában sokat fáj a fejem, és ha hazaérek, egyből elalszom“

Mi történik velem?

Önnek egy új üzenete érkezett

Ha a fenti tüneteket észleled, úgy elképzelhető, hogy a testedtől kaptál üzenetet: ideje lassítani!

De: “Mi köze a derekamnak ahhoz, hogy hülye a főnököm?”

Az összekötő kapocs: a stressz

Ha úgy ítéljük meg , hogy túl nagy kihívással állunk szemben, szervezetünk riadót fúj, és felkészül, hogy kimenekítsen minket a slamasztikából. Kezeink, lábaink startra készen, szívünk felkészül hogy szaporábban pumpálja beléjük a vért. Enélkül őseink unottan ücsörögtek volna, mikor jött az oroszlán, ami miatt kis eséllyel lehetnénk az utódaik. Azok maradtak életben, akik felvették a kesztyűt vagy fürgén elfutottak.
Ebből is kitűnik, hogy a stressz a hírével ellentétben nem feltétlenül kártékony.

Oroszlánnal szemben jól is jött a stressz, csak hogy a 21. század városaiban viszonylag ritkán találkozunk vele.

-Korunk stresszei a számítógép felé görnyedve érnek, meglehetős tunyaságban, míg az oroszlánnal vagy boxolva vagy futva, de kisportoltuk magunkat. Minden mozgásra való készenlét tehát pocsékba megy, de nem vész el, csak átalakul. Az ellenségünké…

-S míg az oroszlánnal való találkozók így vagy úgy viszonylag hamar véget értek, aztán lehetett szusszanni, addig manapság végtelen hosszan őrjíthetjük magunkat olyan gondolati oroszlánjaink miatt, mint a munka vagy a magánélet, mely oroszlánokat sokkal kevésbé hatékonyan tanultuk meg helyükre tenni.

Tehát gond akkor van, amikor túl hosszan
és/vagy túl indokolatlanul élünk stresszben.
Például ha akkor is készenléti állapotba vágja magát a szervezet, mikor nem az oroszlán jön szembe, hanem egy “kisegér”, magyarul, ha túlreagáljuk a dolgot.

A helyzetet bonyolítja, hogy akkor is stresszelhetünk, ha mit sem sejtünk arról, hogy stresszelünk!

Eddig meg nem értett, lappangó gondolatok külső nyomás hiányában is tudnak feszültséget okozni. Például ostorozhatjuk magunkat azzal, hogy “nem vagyunk elég jók”, esetleg “nem vagyunk elég felkészültek” anélkül is, hogy ezt valaki a fejünkhöz vágta volna vagy az objektív tények ezt támasztanák alá.

Ha felismerjük és megértjük a probléma okát, úgy meg is tettük az első lépést ahhoz, hogy a helyzetet megszüntessük.
Az alábbiakban bemutatjuk a stressz útját, mely elősegítheti a probléma hatékony felismerését.

Vedd észre, hogy ideje oldani a stresszt!

Intő jelek, hogy a stressz kicsinálta a tested védelmi vonalait:

1. Stressz a harántcsíkolt izomzatban

Görcsölő vádli, merev nyak, feszülő hát és derék – ezek lehetnek közvetlen fizikai megterhelés vagy vitaminhiány tünetei is, azonban gyanakodhatunk a szervezetünket terhelő stresszre is.

Az első lépésben ugyanis szervezetünk ezekbe az akarttal irányítható, többnyire reflexesen működő izmokba vezeti a feszültséget, ahol görcsök, csomópontok, fájdalom alakul ki.

Ne hanyagoljunk el egy “egyszerű” hátfájást! A fájdalom mindig jelzésértékű, testünk így jelzi számunkra, hogy valami nincs rendben.

2. Stressz a simaizomban

Simaizomzatot találunk a belső szerveink és az erek falában. A krónikus stressz a harántcsíkolt izmaink után ezeket a területeket veszi célba. Ilyenkor érezzük azt, hogy gyomrunk összehúzódik, étvágyunk eltűnik, esetleg hasmenést, magas vérnyomást tapasztalunk.

Amennyiben ezen a szinten jelentkeznek a stressz tünetei, úgy haladéktalanul tartsunk önvizsgálatot életmódunkat illetően!

3. Stressz a fejben

Végső esetben a mentális működésünk esik a megterhelés áldozatául. Torzulhat az észlelés, amelyet akár hallucinációk, fülzúgás, zavaros beszéd, tompa látás kísér, illetve krónikus fejfájást, alvásproblémákat, rémálmokat észlelünk. Aluszékonyságunk hátterében is ez állhat.

Ez az állapot a végső kimerülést jelzi. Ha eddig nem tettük meg, úgy épp itt az ideje szakember segítségét felkeresni, aki be tudja azonosítani a stressz forrását, és megoldást jelentő tervet tud a segítségünkkel alkotni.

Ok, stresszelek, de hova kapjak?

“Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki nem stresszel”

Stresszelhetünk olyan miatt, amit nem nehéz feszültségforrásként értelmezni, ugyanis tényleg rossz.
Mint pl. egy szerettünk elvesztése.
Az ilyen ellen tenni sem tudunk mit, meg van kötve a kezünk. Ez okozza a stresszt.
Persze ilyenkor sem kell tétlenül ülnünk, tehetünk azért, hogy feldolgozzuk a történteket!

De nyomást gyakorolhat ránk az is, ha nem mondhatunk csak úgy fel, mert el kell tartanunk a családot, ugyanakkor egy hajcsár a főnök, vagy ha nyakunkon a határidő, a hátunk mögött áskálódnak a kollegák, párunk századjára sem hallgat a jó szóra, és gyermekünk pont a zsúfolt bevásárlóközpont kellős közepén veri magát a földhöz hisztizve.

Ha könnyű is a hibát ilyesféle külső okban megtalálnunk, általában a dolog mégis fejben dől el.
Hiszen ezekből a helyzetekből is ki lehet hozni a legjobbat, csak ritkán tesszük meg.

Sok helyzetet pedig pusztán a mi értelmezésünk tesz stresszessé.

Mindegy, hogy pl. főnökünknek esze ágában nincs kirúgni, ha mi mégis fejünkbe vettük, hogy ez a veszély leselkedik ránk, – különösen, ha már gyermekkorunkban belénkplántálták a hitet, hogy nem vagyunk elég jók, – máris kész a stressz! Pláne, ha még meg is fejeljük azzal a dolgot, hogy a vélt veszély elhárítása érdekében önszorgalomból túlórázunk.

Ilyenkor nem elég a helyzettel közvetlen összefüggésben álló stresszt kezelni (könnyíteni a munkatempón), hanem érdemes figyelmet fordítani azokra a tudattalan konfliktust jelentő gondolatokra is, amelyek fenntartják ill. pl egy új munkahelyen, vagy más helyzetben (pl. párkapcsolat) is újratermelik a problémát.

A krónikusan fennálló stresszre érdemes odafigyelnünk, ugyanis számos testi panasz hátterében találni lelki eredetű okokat.
Hosszabbtávon gyulladások,
bőrbetegségek,
rheumás panaszok éppen úgy jelzik a test kimerülését,
mint a szívproblémák
vagy a stroke.

Amennyiben a fenti tüneteket észleljük magunkon, úgy vegyük a lapot: testünk azt jelzi számunkra, hogy itt az ideje változtatni életmódunkon.

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Címke: | Szóljon hozzá most!

Dícsérni felsőfokon

bagoly dícsérBoldog és “jó” gyereket szeretnénk nevelni. 

A tudomány tudja, a felvilágosultabb szülők sejtik, hogy a gyerek büntetése, leszólása csak távolít a célunktól

(katt a cikkre: mit ne csináljunk, ha a gyerek hisztizik:https://www.facebook.com/147598735309603/photos/a.222107704525372.53472.147598735309603/812439345492202/?type=1&theater )

Marad a dicséret.

De nem mindegy, hogyan!

Építs bele jó tulajdonságokat!

A gyerek a környezet visszajelzései alapján próbálja kideríteni milyen is valójában.
Egocentrikus világképe miatt azt hiszi, olyan, és azt érdemli, ahogy bánnak vele, a szülei, gondviselői szava maga az objektív igazság.

Ezért nem javasoljuk, hogy a gyerek rá vagy a környezetére káros viselkedését úgy próbáljuk meg kigyomlálni, hogy őt magát rossz gyereknek tituláljuk.
Amit sokat sulykolunk, azzal azonosulni fog.
Tehát ha szerintünk rossz, akkor azt hiszi, hogy valóban rossz, és onnantól ennek megfelelően fog viselkedni, várakozásinkkal ellentétben nem jobban, hanem pont, hogy rosszabbul.

Sok szülő azonban jóval kisebb gondot fordít arra, hogy a jó viselkedést megfelelően honorálja. Azzal nincs gond, heverhet parlagon! -gondolják sokan.

Ám a gyerekagy és lélek fent említett egocentrikus vonását a hasznunkra is fordíthatjuk!

Ha jó gyereket akarunk, törekedjünk arra, hogy egy- egy jó cselekedet után emeljük ki azt a jó tulajdonságát, amit az adott helyzetben megcsillogtat!

Például:

“Szép gesztus volt tőled, hogy hagytad, hogy Peti is játszon a labdával, mikor annyira akarta. Igazán megértő és önzetlen gyerek vagy!”

“Jó volt látni, hogy megvigasztalod a testvéredet, gondoskodóan viselkedtél”

“Milyen bátor vagy, hogy ki merted próbálni, hogy megy-e az úszás a nagymedencében is!”

“Nagyon segítőkész vagy, köszönöm, hogy segítettél felszedni a szemetet!”

“Milyentürelmes vagy, hogy ilyen csendben megvártál, köszönöm!”

A dicséret akkor váltja ki a legjobb hatást, ha a gyerek pontosan tudhatja mivel érdemelte ki.

Amikor állatokat idomítanak, az idomárok azonnal jutalomfalattal díjazzák azt a viselkedést, amiből azt szeretnék, hogy több legyen.
Az azonnaliság segít abban, hogy az állat fejében ok-okozati kapcsolat alakuljon ki a tett és a jutalom között.

Mi emberek sem vagyunk mások annyiban, hogy legjobb, ha hőstetteink után azonnal kapjuk a vállveregetést, de a tanulékonyságot mi még azzal is fokozhatjuk, hogy nem csak tettekből, hanem szavakból is értünk!

Ezért aztán a maximális hatás érdekében:

Indokold meg, miért értékeled, ahogy viselkedett!

Például:

“Köszönöm, hogy segítettél megteríteni, így hamarabb tudunk asztalhoz ülni.”

“Tök jó, hogy kitakarítottad a szobádat, öröm ide betérni, és így könnyebb is lesz felporszívózni!”

“Amikor az első kérésemre hallgattál, és nekiláttál felöltözni, az nekem nagyon jól esett, mert így sokkal gyorsabban készülünk el, és nekem jobb kedvem lett!”

“Nézd, mennyire örül a tesód annak, hogy magától előreengedted a csúszdán!”

Dicsérjük meg ilyen módon egyszer-kétszer, és figyeljük meg, hogy hogyan reagál… Jól fog neki esni, az biztos!

Így ne dícsérj, ha jót akarsz!

Ne az eredményt!

Ha a tulajdonságai vagy a viselkedése helyett az csak eredményeiért dicsérjük meg,
pl. kitartása helyett az első helyezésért,
érdeklődése helyett a biológia ötösért,
az gyakran pont fordítva sül el, mint ahogy várjuk.

Ahelyett, hogy hosszútávon felbátorítanánk, ösztönöznénk, azt érjük el, hogy azt lássa, csak az elért, kirakatba kitehető eredmény a lényeg, az pedig nemigen számít, hogy élvezi-e, amit csinál. Ezért aztán lehet, hogy ideig- óráig még viszonylag jól sportol vagy tanul, de nem kedvvel, és ez az eredményein is meglátszik majd. Kevésbé teszi oda magát, hiszen joggal bántja, hogy nekünk mit sem számított a hogyléte, így koncentrálni is kevésbé tud majd.

Ne csak azt, ami nekünk tetszik!

Ráadásul ha csak annyit emelünk ki, hogy a mi kedvünkben jár az eredményeivel, akkor elvész a lényeg, hogy azt tudja élvezni, ami őt érdekli, amiben ő akar jó lenni.

S mivel mi hajszoljuk bele, hogy ezt vagy azt így- meg így csináljon, nem fogja megtanulni, hogy ő maga saját erőből hogyan tartson ki, ha épp nem csattog mögötte a képletes ostor.

Mivel nem maga miatt tart ki, hanem miattunk, nem céltudatosnak, kitartónak és szorgalmasnak fogja érezni magát, hanem olyannak, akit erre-arra kényszerítettek, egy koncepciótlan, tehetetlen áldozatnak, vagy csak egy végrehajtó gépezetnek, aki maga sem tudja mit miért csinál.

Emiatt pedig felnőttkorában nem lesz képes őt lelkesítő célokat kitűzni, hiszen nem is tudja, hogy mi a neki való, pláne nem, hogy van-e benne elég elszántság és kitartás a céljai eléréséhez.

Mutassunk példát abban, amit neki kívánunk: 
ne tévesszük szem elől célunkat, hogy boldog és sikeres gyereket akarunk nevelni, és
őrizzük meg a kitartásunkat, és vegyük a fáradságot, hogy következetesen elmondjuk neki, milyen tulajdonságáról árulkodik, amit éppen csinált, és hogy miért tartjuk mi ezt nagyra.

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Ezért vagy Te is majdnem olyan, mint egy skizofréniás

orrszarvú“Skizofrén és én! Ugyan már! Ég és föld!”-mondhatod, 
de tetszik vagy sem
hasonlóbbak vagytok, mint gondolnád!

A hallucináló skizofréneket nagyon különbözőnek láthatjuk magunktól, mit sem sejtve arról, hogy a hallucinációk nagyon is hétköznapi jelenségek. Ugyanis:

1. Bármelyikünknél kiválthatunk hallucinációkat,
ha kellően hosszan vagyunk elzárva külső ingerléstől.

Az agyunk mintegy “elszórakoztatja” magát. Egyes kábítószerek hallucinációgeneráló hatását nyilván sokaknak nem kell bemutatnunk.

2. Másrészt, azt is kevesen tudják, hogy a hallucinációk táptalaját ugyanolyan sötét gondolatok alkotják, mint amelyek gyakran a hétköznapi “normális” emberek tisztánlátását is elhomályosíthatják.

Pl. egy paranoid ember hallucinációi pl. azt mondogatják: “nem fog sikerülni”, “semmirekellő vagy”, addig egy átlagember önmagát leértékelő belső hangjai szintén ilyen jóslatokat és minősítéseket tehetnek mondjuk egy állásinterjú előtt. Ld. séma sorozatunk:http://pszichorendeles.blog.hu/2014/01/28/_ugyanaz_az_ajto_megis_bevered_a_fejedet

Amiben különbözik a skizó és a nem skizó,

az leginkább az, hogy a nem skizofrénekben megvan az igyekezet, hogy a tapasztaltaikat korrigálják, ha nem férnek össze valósággal.

A skizofréniában szenvedők azért nem bírják ezt megtenni, mert:

Még magzatkorukban, a 2. trimeszterben különböző behatásokra, mint pl. oxigénhiány, vírusferőzés stb. agyuk (a mezolimbikus rendszer és a homloklebeny) rendellenesen kezd fejlődni.
Ennek következtében azok az agykérgi területek kerülnek gátlás alá, amelyek többek közt azzal foglalkoznak, hogy meg tudjuk határozni egy általunk észlelt inger belülről vagy a külvilágból származik-e, ugyancsak ez a terület felelős az információk szűréséért.
A kéreg alatti területeken viszont áll a bál, ugyanis a rendellenesség a gátlási folyamatok elégtelenségét eredményezi.

Mellesleg az sem annyira nagyon csak a skizofréniára jellemző, hogy ha tapasztalunk egy ingert, akkor azt inkább külsőként, mint belsőként értelmezzük. Ez a jelenség az úgynevezett “alapvető kapcsolati hiba”. Az ilyen hibát a nem skizofrén hamar korrigálja, a skizofrén, pláne ha stresszes, nem igen.

A skizofréniás magával kapcsolatos meggyőződései tehát hasonlóképp keletkeznek, mint a hétköznapi halandók sötét gondolatai a különbség annyi, hogy miközben azokat épp egy külső szándékként kezdenék értelmezni, a józanabb agykérgi folyamatok a skizofréniásnak nem csapnak a kezére.

Itt jön az a folyamat ami úgyszintén nem idegen senkitől sem, ha egyszer beleszökik egy gondolat az agyunkba, az ezt támogató bizonyítékokra kap a szemünk.
Így aztán egyre inkább azt érezzük, hogy igazunk van, holott csak a figyelmünk játszik velünk, egyre gyakrabban tapasztaljuk meg azt, amit eredetileg is rosszul gondoltunk, így hétköznapi emberként is egyre félelmetesebbnek hat az interjúra járás, skizofrénként pedig egyre gyakoribbá és élethűbbé válik pl. a krampusz jelenléte, aki minduntalan minket ócsárol.

A hallucinációk amúgy annyira hasonlítanak a belső beszédre, hogy ki is sikerült mutatni bizonyos képalkotó eljárásokkal, hogy ugyanazok az agyterületek lépnek működésbe hallucinációkor, mint akkor, amikor az amúgy jellemzően nem hallucinálgató emberek elképzelik, hogy valaki beszél hozzájuk.
Ha ezek a területek kellő elfoglaltságot kapnak, pl. ha másokkal beszélget a skizofrén, akkor az agy kevésbé generál hallucinációkat, nem úgy, mint amikor alig van inger, mert akkor mint feljebb írtuk, a hallucinációk megszaporodnak.

Mivel ennyi párhuzam van a hétköznapi agyműködés és a skizofrének hallucinálása között újabban e betegség kezelésében is felütötték a fejüket a mi szívünknek is kedves és a legtöbb lelki probléma kezeléseében manapság leghatékonyabb kognitív-viselkedésterápiás eljárások.

Kategória: Blog | Címke: | Szóljon hozzá most!

Ha kergeted, elszalad!

cérnaSokan mondogatják, nem szabad túlzottan akarni valamit, akkor úgysem sikerül. 
Engedd el, és sikerülni fog! – javasolják a “bölcsek”.

Mint minden naiv pszichológiai “bölcsességben”, ebben is van igazság,
de csak részben!

Ami igaz:

A görcsös ragaszkodás sokszor ellenkező hatást váltja ki:

Pl. ha még 10-szer felhívod a munkaerő közvetítőt, levakarhatatlanul kérdezgetve, hogy mi kivetnivalót találtak az interjún való szereplésedben, ami miatt nem választottak ki az állásra, valószínűleg azt éred el, hogy feketelistára tesznek, és nem hogy ezt az állást nem nyered el, de véletlenül sem hívnak majd a jövőben sem.

Ami sántít:

Ha egy sikertelen interjú után azt mondod, most eleresztem a problémát, nem is megyek interjúkra, biztosra vehető, hogy felvételt sem nyersz.

Tehát a túlzott “teszek rá” magatartás ugyanúgy nem visz előre, mint a görcsös akarás.

A két esetben van, ami közös: hogy egyikben sem megfelelően vontuk le a tanulságot!

Mikor görcsöltünk, nem vettük tudomásul a tényt, hogy nem sikerült.
Mikor tettünk rá, túlzottan általánosító következtetést vontunk le, hogy minden állás megkaphatatlan, vagy hogy bennünk van a hiba, és soha többé nem lesz állásunk.

Utóbbi lehet egyébként a hiba akkor is, ha faltörő kosként döngetjük a csukott ajtókat, mert nehéz elfogadni azt a gondolatot, hogy bennünk van a hiba.
A jó hír az, hogy valójában nem bennünk van.
Legalábbis nem a személyünkben.
Legfeljebb a viselkedésünkben, amiben lehet, hisz emberek vagyunk,
és amin lehet változtatni.

A feladat tehát, hogy tanuljunk meg tanulni!
Maradjunk objektívek!

És maradjunk célratartók!.

Ha kitartóak vagyunk, az nem azt jelenti,
hogy folyvást fejjel megyünk a falnak,
vagy hogy át sem lépjük a küszöböt, mert nem sétálunk el a 2 méterrel odébb nyitva hagyott ajtóig.

Ha kitartóak vagyunk, meggyőződésünk, hogy addig nem állunk meg a stratégiánk tökéletesítésével, míg át nem megyünk egy ajtón.

Addig keresünk, míg nem találunk egyet,
vagy ha nincs, hát vágunk (és nem törünk) egyet a falon.

Azt mondjuk, pl. “megtalálom a módját, hogy legyen egy jó állásom, nem érdekel, meddig fog tartani!”

De mindehhez az kell, hogy tiszta maradjon a fejed.
Ha elöntik a negatív érzelmek, rosszul fogsz dönteni.

A megnyugváshoz az kell, hogy tudd, vagy legalább úgy tegyél, mintha az álomálláson nem múlna sok.

Boldog, boldogabb már most is lehetsz.
Van csomó minden, amire hathatsz:
-emberi kapcsolataid,
-vannak-e lélekemelő apróságok a lakásodban, munkahelyeden,
-elmész-e stresszlevezető kocogni egy parkba rendszeresen… stb.

Hass arra, amire már most tudsz, és tégy meg mindent azért, ami nem csak rajtad múlik:
-képezd magad,
-tanulj nyelvet,
-szerezz gyakorlatot,
-építs kapcsolatokat,
-járj interjúkra
így javítod az esélyét, hogy úgy döntsenek, hogy felvesznek egy jobb állásba.

Többet ésszel mint erővel, és célba érsz!

Kategória: Blog | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Hisztizik a gyerek- 2.rész: Üvöltésszelídítő módszerek

hiszti2“Ezt érdemlem azok után, amit értük teszek?”

Merülhet fel, ha gyermekünk kritikán aluli hangnemben beszél velünk, vagy leéget mások előtt a viselkedésével.
Nem egy kiabálástól hangos otthonról álmodtunk, mikor a családalapítást fontolgattuk.

A hiszti mégis felüti a fejét…

Ha megértjük az okát, az is érthetőbbé válik, hogy miért így javasolja a pszichológia, hogy reagáljunk rá:
Mindannyiunknak vannak jó és rossz érzelmei, melyek akár egy napon belül is oda-vissza váltakozhatnak.

…mert hasonlóak vagyunk

A gyerekeket sem gyúrták más anyagból, mint minket (sőt:),
érzelmeik váltakozása természetes és normális.
Az elkámpicsorodásnak, megmérgesedésnek, elbizonytalanodásnak, féltékenykedésnek ugyanúgy lehet érthető oka, mint a jókedvnek, kirobbanó örömnek, várakozó, tettre kész izgatottságnak.

…mert különbözünk

A gyerekek abban mégis különböznek egy jól működő felnőttől, hogy még nem fejlesztették ki azokat az eszközöket, amelyek segítségével indulataikat kordában tudnák tartani, érzelmeiket szabályozni tudnák, így azok kontroll híján egy felnőtténél jóval hevesebben buggyannak a felszínre.

A jó hír, hogy egy gyerek sem “maradt még úgy”, bármekkora is volt a cirkusz.

Előző cikkünkből https://www.facebook.com/147598735309603/photos/a.222107704525372.53472.147598735309603/812439345492202/?type=1&theater
megtudhattátok mely reakcióink azok, amelyektől nem remélhetünk igazán jó hatást, ellenben károsak így kerülendőek,

most azt mutatjuk be mi az, ami viszont segíthet

1.a hiszti megelőzésében

2. a kezelésében,

Mi több, hogyan fordíthatjuk a hisztit a hasznunkra (!!!), azaz a gyermek érzelmi fejlesztésére!

Ha hisztizik a gyerek – Mit tegyünk?

Vedd kezedbe az irányítást!

Ahhoz, hogy érdemben kezelni tudjuk a problémát a gyereknek fogadókésszé kell válnia arra, amit mondunk neki. Első lépés tehát érzelmei, “favágó módszeres” lecsitítása.

-Elterelheted a figyelmét, valami olyanra, amitől lehiggad:

“nézd csak, milyen érdekes falevél!”
avagy
“ha hazaérünk, megnézünk egy mesét, jó lesz?”,

- odébbviheted a felkavaró történések helyszínéről egy nyugis helyre.

Persze egyrészt ez nem mindig elég mert pl. idő kell míg lenyugszik,
másrészt ha elég is, nem árt ha a felszínnél mélyebbre ásunk!

A legfontosabb, hogy Te nyugodt maradj!

Ugyanis egy nyugodt személy jelenléte kritikus helyzetben csökkenti a másik feszültségét (és viszont: feszült légkörben mi is feszültebbek leszünk).

Ezzel azt sugallod neki, hogy valójában semmi tragédia nem történt, megnyugodhat, másrészt azt is, hogy mellette állsz, elfogadod, hogy érzéseinek, még ha negatívak is, van létjogosultsága, őt így is szeretik.

Így később könnyebben túllendül ezeken a pillanatokon és nem kell magába fojtania a feszültségét.

Keretezd át!

Egy sírás még nem a világ vége, kár pánikolni.

Közterületen bömbölő gyerekért még egy szülőt sem tartóztattak le.

Csak az fog ilyenkor csúnyán nézni rád, aki maga még nem volt gondviselői helyzetben (na de egyszer majd ő is megtudja…). vagy akivel hasonlóképp nem voltak ésszerű mértékben toleránsak, mint ahogy most ő teszi. Magyarul, aki frusztrált és vagy empátiátlan így nem mérvadó.

Tehát amiatt kár aggódni, hogy a gyerek tombol, illetve felesleges is magunkra venni az ilyenkor elhangzó sértéseket. Nem ezt érdemled azok után, hogy töröd magad, hogy jól neveld a gyereked, ráadásul a másik reakciója nem is rólad szól.

Számos oka van annak, amiért a gyerekek elvesztik a kontrollt, és kikerülhetetlen, hogy ez időnként megtörténik. Ha szereted, és ha hiszel benne, hogy a döntéseiddel az ő javát szolgálod, úgy nyugodtan konstatáld: az ő hisztije nem a te szülői képességeidet minősíti.

Fejlesszük a tudását a saját érzelmeiről!

Az a képességet, hogy szabályozni tudjuk az érzelmeinket nem kulcsrakészen kapjuk a születésünkkor. Agyunk rengeteget fejlődik születésünket követően, így számos készségünk a tanulás és érés során élesedik be.

Az érzelmi szabályozásban kulcsfontosságú szerepet betöltő frontális lebeny sem kivétel ez alól, hiszen az életkor előrehaladtával folyamatosan fejlődik.
Minél kisebb a gyerek, ez a terület annál fejletlenebb, így annál több segítségre lesz szüksége a gyermeknek a felnőttektől, hogy érzéseit kordában tudja tartani.
Éppen ezért gyermekünktől hiába várjuk azt, hogy egyedül feldolgozza azt az érzést, amit elvárásainak sérülése vált ki, és hiába is haragszunk rá emiatt.
Jó hír viszont, hogy tudunk neki segíteni abban, hogy ez a terület növekedjen és idővel érzéseit meg tudja érteni, meg tudja nevezni, ezzel pedig önmagát hatékonyan meg tudja nyugtatni.

–bátorítsuk arra, hogy mondja el, mit érez!

minél könnyebben ki tudja engedni a gőzt szavai által, annál kevésbé valószínű, hogy haragja agresszióba csap át.

-Próbáljuk megérteni, és mondjuk ki, hogy mi történik benne!

Ő nem tudja, nekünk jobb eséllyel van ötletünk
és feladatunk is kiképezni, hogy érzéseit és azok mögött meghúzódó gondolatait azonosítani tudja!

Próbáljuk magunkat a helyébe képzelni, és mondjuk el, hogy ő mit érez!

Valahogy így:

“látom, hogy csalódott vagy, amiért Pistike kivette a kezedből a játékot. Szerettél volna továbbra is játszani vele.”

vagy így

“Szeretnél még maradni a játszótéren, és haragszol rám, amiért most el kell indulni. Sajnálom, hogy ma nem tudtunk több időt ott tölteni.”

Még, ha nem is engedünk meg neki mindent, az, hogy szavakba öntjük, amit az ő érzelmi állapotából megértettünk azt az érzést kelti majd benne, hogy szeretjük, és megértettük, ami jóval fontosabb a gyerek lelkének, mint, hogy a példánál maradva: maradtunk-e a játszótéren vagy sem. Így jóval könnyebb lesz megnyugodnia, és még fejlesztettük is:)

–Időnként használjuk ki az alkalmat, hogy mások lelki állapotáról beszélgetünk:

A fentiekben ismertetett érzelmi helyzetértelmezést nem csak a gyerek tetteinek, hangulatingadozásinak magyarázatánál alkalmazhatjuk, hanem másokkal kapcsolatban is:

“a tv-ben ez a mesehős most szomorú, amiért nem sikerült az akadályt leküzdenie”

vagy

“a testvéred haragszik rád, amiért nagyfejűnek nevezted, ezért sír.”

–Kommunikáljuk felé a saját érzéseinket is!

A gyerekeknek nem tökéletes szülőkre van szüksége, akik a nap minden percében boldogok és örömteliek (ilyen nem létezik), hanem hús-vér emberekre.
Vállaljuk, ha fáradtak vagyunk, azt is, ha csalódottnak vagy feszültnek érezzük magunkat.

Ha megmagyarázzuk, hogy most pl. ingerültek vagyunk a főnökünk miatt, segít abban is, hogy tévesen nehogy azt higgye, amire egyébként a gyerekek hajlamosak, hogy miattuk
érezzük magunkat rosszul, miattuk dühöngünk, ergo velük van a baj, ők a rosszak.

–Vállald a saját érzéseidet!

Teljesen érthető, hogy ideges vagy, és az is, ha haragszol rá, amiért nem az elvárásokhoz mérten viselkedik, pedig “ugye már ezerszer megmondtad…”
Fájdalmas és frusztráló tud lenni az, ahogy a gyerek önmagából kikelve viselkedik.

Az viszont már rajtad múlik, hogy erre hogyan reagálsz!

Ha ráförmedsz, vagy ha bántod, úgy a nap végén mindkettőtök számára nehéz lesz tiszta szívvel nyugovóra térni (neki biztos).

-Ehelyett vegyél egy mély levegőt, és konstatáld magadban, hogy épp mérges vagy rá.
-Vállald azt, amit érzel! Mondd meg neki, hogy egy kis időre van szükséged, míg lenyugszol, és majd utána beszélgettek.

Fontos, hogy ez őszinte közlés legyen, és visszatérj hozzá, miután valóban lenyugodtál!!!
A távolságtartást napokig őrizgetni nem célszerű, és frusztrációkat, téves elképzeléseket ültet el a gyerekben (pl. hogy a számomra fontos másik el fog hagyni, nem számíthatok rá)
viszont megmagyarázva, rövid ideig eltávolodva és a megbeszéltekhez híven visszatérve lehet ez az első lépés abban, hogy a konfliktust rendezzétek.

–Tiszta és következetes szabályok az agresszív viselkedésre

A gyermekednek meg kell értenie, hogy dühösnek lenni szabad, az mások (vagy magunk) szidása, bántása viszont nem megengedett és következményei vannak.

Mondd neki így:

“megértem, hogy haragszol Pistikére. Megütnöd akkor sem szabad. Szeretném, ha erről elgondolkodnál a szobádban.”

-Fontos, hogy ezt nyugodt hangon mondjuk el neki,
-illetve hogy csak az agresszív viselkedést büntessük, ne a számunkra kellemetlen érzések kifejezését.

Ha például sír, és arról kántál, hogy a világ milyen kegyetlen, esetleg zokon veszi, hogy a kis tesó megverése után büntetésből letiltottuk az esti videojátékozásról, úgy azt hagyjuk meg neki – egészen addig, amíg nem viszi át a negatív érzéseket agresszív tettekbe.

Legközelebb, mikor gyermekünk tombol, emlékeztessük magunkat, hogy a gyerek nem akarja a szüleit és a társait megbántani. Szándékosan legalábbis nem.

Ő pont ugyanúgy, mint mi, jobban szeretik a békességet, az önfeledt közös játékot, és a szeretett személyekhez kapcsolódás által nyújtott biztonság megélését.

Érdemes tehát a hisztire úgy tekintenünk, mint egy olyan momentumra, amikor a gyermek elveszíti a kontrollt az érzései felett.

Támogatásunkra és türelmünkre ekkor van a leginkább szüksége.

Kategória: Blog, Gyermeknevelés | Szóljon hozzá most!