Hogyan olvass a sorok között? Helycserés támadás: szempontváltással a fölös feszültség ellen!

emp olvRékát nagyon bosszantja párja viselkedése, úgy érzi, akkora nyomást gyakorol rá, amekkorával ő soha nem terhelné azt, akit szeret. Párja évek óta nem áll ki mellette a családi konfliktusokban, a lakásban egy fűszálat nem tesz keresztbe, minden Réka dolga. Ezzel együtt számtalanszor mondja: “Mindig szeretni foglak”, és többször kérte már meg Réka kezét, de mindig nagy hallgatás volt a válasz. A férfi erre elmondta, hogy ő türelemmel van, de ha Réka oda jutna, hogy hasonlóan érez a “Titanic” jelszó bemondásával jelezze felé a fordulatot. A nőt ez felháborítja, hiszen nem ez az eszköze annak, hogy párja megnyerje magának, és ha már arra nem hajlandó, hogy kiálljon mellette, és segítsen neki, jó lenne, ha legalább nem zsarolná érzelmileg.
Ebből is látszik, hogy igazából nem jelent sokat a párjának, ami egyszerre elszomorító és kétségbeejtő Réka számára.

Géza tisztességes, egyenes embernek tartja magát, nem tűri, ha hazudnak neki. Annát mindaddig jó barátnőjének tartotta, amíg a minap le nem leplezte egy hazugságát. Biztosan emlékszik, hogy Anna évekkel ezelőtt azt állította, hogy statisztika vizsgái mindig kitűnően sikerültek, ehhez képest most kiderült, hogy csak 2-esei voltak. Nem az osztályzat a lényeg: az tökéletesen mindegy lenne Géza számára, hogy Anna mennyire ért a témához; azt viszont nem fogja megbocsátani, hogy hazudott.
Azóta kerüli a lányt, a találkozók elől mindenféle ürüggyel kitér, mélyen felháborítja és bántja, ami történt.

Vivien jó értékesítőnek tartja magát, ezért amikor párja legjobb barátja megkérte, hogy segítsen be induló vállalkozásánál, és hajtson fel ügyfeleket, gondolkodás nélkül igent mondott. Általában kér egy óradíjat a munkára fordított idő után, és egy sikerdíjat a megszerzett ügyfelek után. Tudja, hogy nagy költségekkel jár elindítani egy céget, ezért a jó viszonyra való tekintettel ezúttal sikerdíjat nem kért, a szokásos óradíjának pedig csak a felét. Ezt direkt nem mondta el, hiszen nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni ismerősét.
A hónapban le kellett mondani arról a luxusról, hogy elmenjen fodrászhoz és kozmetikushoz, illetve édesanyjától is kölcsön kért, ami miatt szégyelli magát, hisz 30 évesen el kéne tartania saját magát, de nem volt más választása: egy barátnak segítségre volt szüksége.

Judit a metrón észrevette, hogy egy jóképű pasi bámulja. Azonnal fülig vörösödött, hiszen kutyasétáltatós nadrágjában és ősrégi kabátjában nem volt éppen egy épületes látvány, szóval nem meglepő, hogy ennyire elcsodálkozott rajta az ápolt idegen.. A következő megállónál gyorsan leszállt, hogy meneküljön a helyzetből.
A további szégyenkezést megúszta, de este elalvás előtt így is eszébe jutott, mennyire leégette magát ismételten, nem is érti magát, hogy mehet ilyen ruhában emberek közé.

Réka, Géza, Vivien és Judit mind úgy gondolják, minden okuk megvan arra, hogy rosszul érezzék magukat.

Biztos ez? Vagy csak egy logikai bakugrás?

Mi lett volna, ha a fenti helyzeteben meglátják a másik szempontjait, érzéseit, szándékát is?

Réka észre vehette volna, hogy milyen rossz érzés lehet a párjának, hogy nem hogy magától, de lánykéréseire válaszul sem mondja ki, hogy szereti annyira, hogy az örökre is kitarthat. Ha ő lenne ebben a helyzetben, lehet neki sem lenne nagy kedve párja mellett kardoskodni egy vitás ügyben.

Géza rájöhetne, hogy Anna csak neki akart imponálni azzal, amit megismerkedésük elején mondott, most pedig, hogy már biztonságban érzi magát a barátságukban, eszébe sem jut hazudozni. Nem rosszat akart, csak nem merte megmondani az igazat, ami Géza vonalasságát, makacsságát ismerve talán nem is olyan meglepő – persze ettől még nyilván nem a legjobb megoldás.

Vivien túlláthatna azon a szabályon hogy egy barátnak segítenie kell, és mérlegelhetné, hogy tényleg barátról van-e szó, tényleg szükség van-e ekkora segítségre, és megteheti-e, hogy segítsen. Ha ezeket átgondolná, talán a következőre jutna: “ A kapcsolat nem annyira közeli, hogy ekkora áldozatot indokolt lenne hozni, valószínűleg nincs is szükség ekkorára, hisz nyilván tudja az ismerősöm, hogy befektetés nélkül nincs vállalkozás, illetve az általam hozott ügyfelek tudom, hogy sok pénzt termeltek. Bárhogy is, az biztos, hogy tehetem meg, hogy ilyen kevés pénzért dolgozzak. El fogom neki mondani, hogy túl alacsony árat mondtam, és megbeszélünk egy reálisat.”

Judit, aki azon túl, hogy szakadt cuccokban volt, csinos is, belegondolhatna, hogy mekkora esélye van annak, hogy egy férfi nekiáll hosszasan tanulmányozni a ruházatát, és mekkora annak, hogy azért nézte, mert tetszett neki. Mit gondolna, ha ez egy barátnőjével történt volna? Ha esetleg az utóbbi tűnik valószínűbbnek, nincs miért álmatlanul hánykolódni.

Ha a fenti példák szereplői belegondoltak volna a másik helyzetébe, máris kevesebb okuk lenne megbántódni, szégyenkezni, idegeskedni stb.

Amikor egy helyzetet elkönyvelünk valamilyennek, sokszor egy nagyon egyszerű lépést kihagyunk: NEM GONDOLUNK BELE A MÁSIK SZEMPONTJAIBA. Ha ezt megtennénk, egyrészt megkímélnénk magunkat sok fölösleges idegeskedéstől, másrészt képesek lennénk a másikkal megértően viselkedni.

Egy kis lépés megtétele nagy ugrást jelenthet lelki békéd felé!

Ez véletlenül sem jelenti saját magunk becsapását, hiszen épp annak hála tudunk a valóságra reagálni, ha annak minden összetevőjét (így a másik szempontját, szándékát is) tekintetbe vesszük, nem csak saját automatizmusainknak engedelmeskedünk.

Szintén ez ad lehetőséget arra, hogy beszélgetést, problémamegoldást kezdeményezzünk. Amíg csak saját sérelmeinket látjuk, nem hisszük, hogy érdemes lenne még bármit is várnunk a másiktól. Ha viszont az ő szempontjait is észrevesszük, máris kevésbé igazságtalannak, megbocsáthatóbbanak, de legalábbis “megbeszélnivalóbbnak” tűnik a helyzet.

Nem elvárás, hogy olvassunk a másik gondolataiban, sokszor magunktól nem is jöhetünk rá, hogy mit gondol, hogyan érez, mi volt a szándéka, mi miatt stb. Erre megoldás, ha rákérdezünk, neki mi a véleménye a helyzetről.

A kulcs: tételezzük fel, hogy az Ő szempontjából ugyanaz a helyzet egész mást jelenthet!

Kategória: Blog, Kapcsolatok, megértés | Szóljon hozzá most!