A bőrrák ellen a tudatosság erejével – A bőrgondoskodás pszichológiája

melanomaEgyre gyakoribb a fiatalok körében a legveszélyesebb bőrdaganat típus, a melanoma.
De nem vagyunk kiszolgáltatva. Tehetünk ellene! 

A kulcs: önvizsgálat kívül és belül!

Ma a melanoma a vezető rák a 25-29 évesek körében!

A melanoma a bőr pigmentsejtjeiből kialakuló rák.

-Barna, fekete vagy bőrszinű
-lapos vagy kidudorodó
-és bárhol felütheti a fejét a bőrön a fejbőrtől a körmök környékéig, (sőt még a szemünkben vagy a belső szerveinkben is) leggyakoribb azonban a háton és a lábon.
-Asszimetrikus,
-határai szabálytalanok,
-több színű,
-általában 6 mm-nél nagyobb
-és változik.

-Az esetek harmadában meglévő anyajegyből alakul át rosszindulatú daganattá, a többi csak úgy keletkezik.

-Ha későn veszik észre és már mélyebb bőrrétegeket is érint már nehezen, vagy nem kezelhető, különösen, ha már áttétet is képez.
Ugyanakkor ha időben felismerik, nagyon jól gyógyítható!

Ezért is nagyon fontos a megelőzés, melyhez az alábbiakban adunk pszicho-bőrgyógyászati támpontokat:

Ki legyen a legjobban résen?

Ki hajlamosabb a melanómára?

1. Számít egyrészt a külső!

A világos, leégésre hajlamos bőr, kék szemszín illetve a vörös haj. Emellett a nagyszámú anyajegy, illetve a nagyszámú szabálytalan anyajegy szintén hajlamosító tényező.

2. Aztán a család!

Ha előfordult bármely családtagnál melanoma, vagy akár más bőrdaganat, az a genetikai hajalmosító tényezők révén fokozott rizikót jelent.

3. Nem kevésbé a saját múltunk! 

Gyermekkori hólyagos, fájdalmas napégés…felnőttkori leégések…. külön-külön talán nem számítanak, azonban ezek a bőrkárosító hatások összeadódnak.

4. És a szokásaink?

Bizony. A szolárium használat, esetleg függőség komoly kockázati tényező a legfrissebb szakirodalmi adatok alapján. Nem mindegy hogy milyen korán kezdtük (minél korábban, annál nagyobb a kockázata), és az sem hogy milyen gyakran hódolunk e szenvedélyünknek.

5. A munkánk?

Szintén számít. A szabadban dolgozók esetén kisebb eséllyel alakul ugyanis ki melanoma! Veszélyeztetettebbek még például a tűzoltók, vagy a pilóták.

6. Vagy a hobbi?

Az egyébként napfénytől tartózkodó személyek esetén a nagy UV intenzitású nyaralások és/vagy telelések során óhatatlan a napégés és következményes bőrkárosodás. Emellett a hobbi kertészek kapcsán a nem megfelelően szabályozott gyomirtók is a feketelista szereplői.

7. Na meg a stressz, vagy lelki tényezők! 

Valószínűleg önmagukban nem, de a fenti genetikai és/vagy környezeti faktorok kombinációjában szintén hozzátesz a melanoma kialakulásának a kockázatához!

Ha nem beszélünk, beszél helyettünk a testünk

Ha nem tudjuk megfelelően felismerni és kifejezni érzelmeinket, különösen a rossz érzéseket, azon belül is a haragot, jóval hajlamosabbak leszünk a daganatos megbetegedésekre, mint azok, akik tudatosak és hatékonyan eresztik ki a gőzt.

Érzelmek a szőnyeg alatt

A rákra hajlamos személyek ugyanis ahelyett, hogy nyíltan felvállalnák, hogy haragszanak valakire, sokszor az ellenkezőjét bizonygatják, épphogy dicsérik a másikat, szélsőséges esetben maguknak sem vallják be, hogy neheztelnek.

Mások véleménye mindenek felett

Túlzottan is számít nekik, hogy mások mit gondolnak róluk, még akkor is, ha az illető másik máskülönben nem tölt be fontos szerepet az életükben, a konfliktusok elkerülése érdekében sokat nyelnek.

Mindenki más fontos, én nem

Önfeláldozóak, túl jóságosak, maguk kárára is segítőkészek, nem mondanak nemet, csak az számít nekik, hogy a másiknak jó legyen, segítséget azonban akkor sem igen kérnek, ha indokolt volna.

Már megint elrontottam

Mindeközben magukkal gyakran nagyon is kritikusak, ha kis hibát is vétenek -, ami könnyen megeshet, mert gyakorta a magukkal szemben támasztott elvárásaik az egekben vannak, maximalisták – önmagukat ostorozzák.

A rák mint a lélek vészcsengője

A rák, mint sok más testi betegség is, szervezetünk vészjelzése.
A fenti mechanizmusok következtében stresszt őrizgetünk magunkban, ez a “rossz szokásunk” gyakran gyermekkorunkban épült ki azt elősegítendő, hogy minél jobban boldoguljunk abban a közegben, amelybe beleszülettünk, ám idővel fölöslegessé vált.

A jó hír az, hogy ahogy rászoktunk ezekre a beidegződésekre, úgy le is szokhatunk róluk, és új, testi egészségünket (is) szolgáló lelki folyamatokra cserélhetjük őket.
Nem is olyan bonyult!

(A lelki tényezők természetesen önmagukban nem elegek ahhoz, hogy rákosak legyünk. Bonyolult ideg- hormon- és immunrendszeri kölcsönhatások eredményeként jön létre a tumor.)

Mi tehát a teendő? Hogyan előzhetjük meg a melanomát?

I. Tudatos életmód
A javasolt fényvédelmi szabályok betartása nagyon fontos. Ez áll egyrészt abból, hogy nem megyünk a napra védtelenül tavasztól őszig 10-16 között. Másrészt amikor megyünk, akkor ruhával és fényvédővel felszerelkezve tegyük!
A napfényt teljesen elkerülni nem érdemes, és lehetőség sincs rá. Ami azonban fontos, hogy a bőrünket óvjuk az extrém UV hatásoktól, a leégésektől. Ezt tudjuk mindössze megtenni, a fentiek mellett, ugyanis a genetikai adottságaink egyelőre nem változtathatók. A bőrünk pedig nem felejt, tehát ami károsító hatás érte születésünktől fogva, arra emlékszik!

II. Szűrésre fel!
Aki a hajlamosabb kategóriába tartozik, annak megfelelő időközönként meg kell jelennie anyajegy-/ illetve melanoma szűrésen. Ezt általában a bőrgyógyász határozza meg: fél-, vagy egy évente esedékes a kontrollvizsgálatok elvégzése. Amennyiben bármi új, furcsa képlet jelentkezik, vagy valami meglévő anyajegy mutat észlelhető változást, akkor pedig azonnal kell megmutatni bőrgyógyásznak a kontroll vizsgálat esedékességétől függetlenül.

Ám a lelkünk itt is közbeszólhat!

Nem tudom, nem fáj - avagy miért kerüljük széles ívben a szűrővizsgálatokat?

Lelkünk ápolásán és bőrünk védelmén kívül (fényvédő krémek, szolárium kerülésének komolyan vétele) még egy dolgot tehetünk egészségünkért: hogy évente egyszer elmegyünk szűrésre.

Egyre többen tudjuk, hogy erre szükség van, ezzel párhuzamosan egyre többen halogatjuk, hogy meg is tegyük.

A halogatás mögött általában az alábbiak állhatnak:

Alapvetően rettegünk attól, hogy valami bajunk lehet,
ezért inkább el sem megyünk az orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy valóban van félnivalónk
fennen hangoztatjuk, hogy nincs értelme a szűrésnek, úgysincs semmi bajunk, ezért nem is kell elmennünk az orvoshoz- mindezzel elsősorban magunkat nyugtatva
Nehezen vesszük rá magunkat erre a procedúrára, amíg nem kényszerít rá semmi, bár tudjuk, hogy kellene, de “Ráérünk arra még!” felkiáltással halogatjuk.
Ha ebben a cipőben járunk, igen valószínű, hogy nem csak orvosi szűrésekre nem tudjuk rávenni magunk, hanem másra sem.
Az önkontrollunk a ludas!
Pl. folyton késünk találkozóinkról, határidőkkel csúszunk, kerüljük a kellemetlen feladatokat, vitákat, mindent, ami rövidtávon macerás, még ha hosszútávon hasznos is.

Mi a megoldás?

Bármennyire félünk is a vizsgálattól, több okunk van a kihagyásától tartani, hiszen a korán “elkapott” melanóma sokkal jobb esélyeket jelent, mint a bőr mélyebb rétegeibe eljutó.
Ezért jobban járunk, ha sem nem kerüljük el mindenáron a vizsgálatot, sem nem “fütyürészünk a temetőben”, hanem ha torkunkban dobogó szívvel vagy egy hozzátartozónk kíséretét igénybe véve is, de elmegyünk magunkat a szűrésre.
Mérlegelhetjük magunkban, hogy mennyire válik be az életben az a stratégiánk, hogy kerüljük a jó célt szolgáló rövidtávú kellemetlenségeket, bármilyen enyhék legyenek is azok.
Ha arra jutunk, hogy több a hátránya, mint az előnye, fokozatosan elkezdhetjük “tréningelni”magunkat, és kitartóan tenni azért, amit fontosnak tartunk.

A szűrésekkel szembeni viszolygásunk legyőzése csak az egyik front, amelyen a lelkünk felveheti a harcot a daganatokkal szemben!

III. Így előzd meg a tumort a lelked ápolásával!

Legyünk őszinték!

Először magunkkal, aztán másokkal.
Ebben segíthet, ha egyáltalán tudatosítjuk magunkban, hogy valami zavar.
Ezután átgondolhatjuk, hogy a konfliktus, amitől tartunk, nem is kell, hogy olyan kezelhetetlen legyen, ha nincs miért túlzottan neheztelnünk, felháborodnunk, elkeserednünk. A kulcs, hogy belátjuk, hogy mindenki hibázhat!
A baj elsősorban nem az, ha valaki rosszat tesz, hanem az, ha a vélt feloldhatatlan konfliktust kerülve a szőnyeg alá söpörjük a problémát.
Akkor leszünk igazán boldogok és egészségesek, ha békében élünk egymással, de egy jó kapcsolatban soha nem csak az egyik fél akarata érvényesül. A mi felelősségünk magunkért kiállni.

A haragot ki lehet fejezni építően is!

Ha nem személyeskedünk, hanem arról nyilatkozunk, hogy az adott személy konkrét tette hogyan hat ránk, akkor elérhetjük, hogy két legyet üssünk egy csapásra: egyszerre eresszük ki a máskülönben minket emésztő gőzt, és ne bántsuk meg, vagy késztessük visszatámadásra a másikat.
Pl. Nem azt mondjuk hogy Te egy szemét vagy, mert mindig ezt és ezt csinálod, hanem azt mondjuk, hogy amikor ezt és ezt csináltad, az feldühített engem, mert úgy éreztem…
Ha fokozatonént, egyre inkább téthelyzetben kipróbáljuk a fent leírtakat, könnyebb lesz megtapasztalnunk, hogy akár történhet is baj, hiszen nem fog ki rajtunk, hogy kifejezzük, és akár fel is oldjuk.

De mi a baj?

Sokszor magunk sem tudjuk mi bánt, vagy bánt-e egyáltalán valami. Ha évek rutinja, hogy érzelmeinket nem vesszük figyelembe, újra rá kell tanulnuk, hogy észrevegyük, ha valami zavar.
Érzelmeink és testi reakcióink mintha csak össze volnának kötve, együtt mozognak, így ha érzelmeinkre érzéketlenné váltunk, segíthet, ha testi jelzésinkra jobban odafigyelünk, és belőlük próbálunk visszakövetkeztetni, vajon mit is érezhetünk.
Pl. ha egy oroszlán fut fogait vicsorgatva felénk, a szorongás közepette szívünk vadul kalapálni kezd, izmaink megfeszülnek stb. Ha oroszlán híján, a 21. század stresszei közt, hasonló testi jelzéseket tapasztalunk, sejthetjük, hogy szorongani kezdtünk valamely vélt vagy valós veszély miatt. Bátran tippeljünk, mi aggaszt, és máris közelebb kerültünk valós érzéseinkhez.

Önmegvalósítás nélkül nem megy

Mindezek mellett fontos, hogy megtaláljuk saját tehetségünkre (mindenkinek van valamiben) és érdeklődésünkre (mindenkiben kifejleszthető) céljainkat, amelyek lehet, hogy nem egyeznek azokkal, melyekre szüleink is rábólintottak. Céljaink ne korlátozódjanak csak a heti apró- cseprő feladataink vagy egy iskola elvégzésére, esteleg egy adott pénzösszeg felhalmozására. Törekedjünk arra, hogy életünket egy nagyobb cél, egy küldetés köré építsük.
Pl. ha segítőkészek vagyunk, de nem akarjuk magunkat felemészteni mások jólétének oltárán, válasszunk hozzánk illő segítő foglalkozást, ahol a fix időkeretek és a fizetés biztosítja, hogy ne járjunk rosszul, ugyanakkor a munka természete az, hogy valami jót hozzunk létre.
Bármilyen küldetést válasszunk is, testi és lelki egészségünk nem lehet teljes valamilyen értelmes, alkotó tevékenység nélkül.

Mi tehát a konklúzió?
Az emberi szervezet komplex. Genetikai, környezeti és jelentős lelki faktorok azok, melyek együtt, finom összjátékukkal betegségekhez, daganatok kialakulásához vezethetnek. Ennek tudatában éljünk, és akkor van esélyünk a megelőzés tekintetében.

Írta:

-Böhönyey Márta és Tóth Melinda http://www.pszichorendeles.hu/
-Bőrgyógyász szakértő: dr. Hatvani Zsófiahttp://happydermis.hu/

Kategória: A rák pszichológiája, Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Bosszú

Forr a véred és visszavágnál?

Csak nehogy visszájára süljön el!

A keserűség ugyanis olyan méreg, ami leginkább bennünk tesz kárt.

“Olyan dühös vagyok, hogy semmire másra nem tudok gondolni!”

Mindannyian felbőszülünk időről időre, ha viszont ez az érzés nem csillapodik, és hosszan neheztelünk, utálkozunk másokra, az nemcsak beárnyékolja mindennapjainkat, de hatással van a testünkre is.

Ennek oka, hogy a harag felborít egy kényes egyensúlyt a testünkben: a “rossz stressz” nyer a “jó, célok elérésére sarkalló, lelkesedéssel eltöltő stresszel” szemben.

-A stressz megdobja bennünk a “stresszhormon”, a kortizol szintjét, ami arra jó, hogy felkészítsen arra, hogy minél jobban jöjjünk ki egy nehéz helyzetből. Viszont a “formaidőzítés” ára, hogy addig minden más funkciónk háttérbe szorul. Ha túl hosszan stresszelünk, már inkább kárát láthatjuk annak, hogy immunrendszerünk működtetésére nem maradt kellő energia.

-A tartós stressz azt eredményezi, hogy kevesebb kötődésért felelős oxitocin szabadul fel bennünk, így kevésbé fogunk örömöt találni emberi kapcsolatainkban, és ezeket elhanyagolva elszigetelődhetünk, magányossá válhatunk.

A stresszről még itt olvashatsz: http://www.pszichorendeles.hu/…/franya-tunet-a-lelek-veszcs…

Ezért:

Ha minket bántottak…

Megbocsátani és felejteni? Nem egészen.

Tartósan magunkban puffogni nem egészséges, de mielőbb és minél nyíltabban kifejezni haragunkat, megbántottságunkat annál inkább.

A nyílt kommunikációról még itt olvashatsz:http://www.pszichorendeles.hu/ps…/onervenyesito-kommunikacio

Annak érdekében, hogy tényleg meg tudjunk bocsátani és képesek legyünk elengedni a problémát, mondjuk ki bátran, hogy mi zavar!

Ha elmondjuk, mi nyomja a szívünket, a másik sokkal nagyobb valószínűséggel fog megértően viselkedni és bocsánatot kérni, mintha azt várnánk, hogy gondolatolvasson, miközben mi ütünk- vágunk.

Ha mi bántottuk a másikat…

Ha őszintén belátjuk, hogy hibáztunk,
elmondjuk, hogy sajnáljuk a történteket,
bocsánatot kérünk,
és keressük a megegyezést,
az csökkenteni fogja a másik haragját és növeli a megbocsátás valószínűségét.

A békülés utáni igény ugyanis belénk van programozva.

Bár a köztudatban az él, hogy az evolúció alapvetően kegyetlenre, erőszakosra és önzőre “tervezte” az embert, a valóságban mégsem ez a helyzet.
Túlélésünket szolgálta az is, hogy a számunkra fontos kapcsolatokat helyrehozzuk.
Ahogy csoportban élő gerinceseknél – főleg emlősöknél – is megfigyelhető, hogy egy- egy agresszív megnyilvánulás után békülékeny, együttműködő gesztusokat tesznek, úgy az ember jóllétéhez is az járul hozzá, ha tud bocsánatot kérni és megbocsátani.

Ha magunkat bántjuk…

Gyakran magunknak bocsátunk meg a legnehezebben, ami ugyanolyan káros, mintha mások hibáit nem tudnánk elnézni.

Arról, hogy miért nem tudjuk megbocsátani a hibákat itt olvashatsz:http://www.pszichorendeles.hu/…/nincs-bo…/attachment/bunteto

Ezért nem árt tudatosítanunk magunkban, hogy

-hibázni szabad, ráadásul elkerülhetetlen
-kevés hibának van katasztrofális következménye, szinte mind helyrehozható
-nem vagyunk kevésbé értékesek vagy szerethetőek, csak mert nem vagyunk makulátlanok.

A legjobb “bosszú” a boldog élet!

Értsd meg – ismerd el – lépj tovább!

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Szóljon hozzá most!

Feküdjünk le! Méghozzá mihamarabb!

alvás szexEgy fiatal nőkkel végzett kutatásban kimutatták, hogy napi egy órával több alvás jelentősen növeli a szexuális étvágyat. 

Egy fiatal felnőttnek 7-9 óra alvásra van szüksége, a vizsgálat alanyai két hét alatt napi 6,5 -9 órát aludtak.

Az eredmények azt mutatták, hogy minél jobban kialussza magát az ember, annál nagyobb a szexuális vágya.

Mi áll emögött?

A tesztoszteron

Ezt a hormont legtöbben “férfi hormonként” ismerjük , holott valójában a nőkben is ugyanúgy jelen van, és mindkét nemnél ez felel a szexuális vágyért. Ha kevesebbet alszunk, kevesebb tesztoszteront termelünk, így érezhetően csökken a libidónk.

A REM- fázis

Az alvásnak ebben a gyors szemmozgásokkal jellemezhető szakaszában a nemi szerveink szövetei nagy mennyiségű oxigéndús vérhez jutnak, férfiaknál erekció, a nőknél pedig megnövekedett vaginális véráramlás figyelhető meg, csakúgy, mint szex közben. Ezért ha rendszeresen keveset alszunk, REM- fázisban is a kelleténél kevesebb időt töltünk, és ez kihat a nemi vágyunkra.

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Szóljon hozzá most!

Fránya tünet = A lélek vészcsengője

ocelot“Hetek óta fáj a hátam, a derekam pedig hetek óta nem mozdul!”
“Napok óta nem tudtam egy jót aludni” … “Segítség, rémálmok gyötörnek!”
“Mostanában sokat fáj a fejem, és ha hazaérek, egyből elalszom“

Mi történik velem?

Önnek egy új üzenete érkezett

Ha a fenti tüneteket észleled, úgy elképzelhető, hogy a testedtől kaptál üzenetet: ideje lassítani!

De: “Mi köze a derekamnak ahhoz, hogy hülye a főnököm?”

Az összekötő kapocs: a stressz

Ha úgy ítéljük meg , hogy túl nagy kihívással állunk szemben, szervezetünk riadót fúj, és felkészül, hogy kimenekítsen minket a slamasztikából. Kezeink, lábaink startra készen, szívünk felkészül hogy szaporábban pumpálja beléjük a vért. Enélkül őseink unottan ücsörögtek volna, mikor jött az oroszlán, ami miatt kis eséllyel lehetnénk az utódaik. Azok maradtak életben, akik felvették a kesztyűt vagy fürgén elfutottak.
Ebből is kitűnik, hogy a stressz a hírével ellentétben nem feltétlenül kártékony.

Oroszlánnal szemben jól is jött a stressz, csak hogy a 21. század városaiban viszonylag ritkán találkozunk vele.

-Korunk stresszei a számítógép felé görnyedve érnek, meglehetős tunyaságban, míg az oroszlánnal vagy boxolva vagy futva, de kisportoltuk magunkat. Minden mozgásra való készenlét tehát pocsékba megy, de nem vész el, csak átalakul. Az ellenségünké…

-S míg az oroszlánnal való találkozók így vagy úgy viszonylag hamar véget értek, aztán lehetett szusszanni, addig manapság végtelen hosszan őrjíthetjük magunkat olyan gondolati oroszlánjaink miatt, mint a munka vagy a magánélet, mely oroszlánokat sokkal kevésbé hatékonyan tanultuk meg helyükre tenni.

Tehát gond akkor van, amikor túl hosszan
és/vagy túl indokolatlanul élünk stresszben.
Például ha akkor is készenléti állapotba vágja magát a szervezet, mikor nem az oroszlán jön szembe, hanem egy “kisegér”, magyarul, ha túlreagáljuk a dolgot.

A helyzetet bonyolítja, hogy akkor is stresszelhetünk, ha mit sem sejtünk arról, hogy stresszelünk!

Eddig meg nem értett, lappangó gondolatok külső nyomás hiányában is tudnak feszültséget okozni. Például ostorozhatjuk magunkat azzal, hogy “nem vagyunk elég jók”, esetleg “nem vagyunk elég felkészültek” anélkül is, hogy ezt valaki a fejünkhöz vágta volna vagy az objektív tények ezt támasztanák alá.

Ha felismerjük és megértjük a probléma okát, úgy meg is tettük az első lépést ahhoz, hogy a helyzetet megszüntessük.
Az alábbiakban bemutatjuk a stressz útját, mely elősegítheti a probléma hatékony felismerését.

Vedd észre, hogy ideje oldani a stresszt!

Intő jelek, hogy a stressz kicsinálta a tested védelmi vonalait:

1. Stressz a harántcsíkolt izomzatban

Görcsölő vádli, merev nyak, feszülő hát és derék – ezek lehetnek közvetlen fizikai megterhelés vagy vitaminhiány tünetei is, azonban gyanakodhatunk a szervezetünket terhelő stresszre is.

Az első lépésben ugyanis szervezetünk ezekbe az akarttal irányítható, többnyire reflexesen működő izmokba vezeti a feszültséget, ahol görcsök, csomópontok, fájdalom alakul ki.

Ne hanyagoljunk el egy “egyszerű” hátfájást! A fájdalom mindig jelzésértékű, testünk így jelzi számunkra, hogy valami nincs rendben.

2. Stressz a simaizomban

Simaizomzatot találunk a belső szerveink és az erek falában. A krónikus stressz a harántcsíkolt izmaink után ezeket a területeket veszi célba. Ilyenkor érezzük azt, hogy gyomrunk összehúzódik, étvágyunk eltűnik, esetleg hasmenést, magas vérnyomást tapasztalunk.

Amennyiben ezen a szinten jelentkeznek a stressz tünetei, úgy haladéktalanul tartsunk önvizsgálatot életmódunkat illetően!

3. Stressz a fejben

Végső esetben a mentális működésünk esik a megterhelés áldozatául. Torzulhat az észlelés, amelyet akár hallucinációk, fülzúgás, zavaros beszéd, tompa látás kísér, illetve krónikus fejfájást, alvásproblémákat, rémálmokat észlelünk. Aluszékonyságunk hátterében is ez állhat.

Ez az állapot a végső kimerülést jelzi. Ha eddig nem tettük meg, úgy épp itt az ideje szakember segítségét felkeresni, aki be tudja azonosítani a stressz forrását, és megoldást jelentő tervet tud a segítségünkkel alkotni.

Ok, stresszelek, de hova kapjak?

“Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki nem stresszel”

Stresszelhetünk olyan miatt, amit nem nehéz feszültségforrásként értelmezni, ugyanis tényleg rossz.
Mint pl. egy szerettünk elvesztése.
Az ilyen ellen tenni sem tudunk mit, meg van kötve a kezünk. Ez okozza a stresszt.
Persze ilyenkor sem kell tétlenül ülnünk, tehetünk azért, hogy feldolgozzuk a történteket!

De nyomást gyakorolhat ránk az is, ha nem mondhatunk csak úgy fel, mert el kell tartanunk a családot, ugyanakkor egy hajcsár a főnök, vagy ha nyakunkon a határidő, a hátunk mögött áskálódnak a kollegák, párunk századjára sem hallgat a jó szóra, és gyermekünk pont a zsúfolt bevásárlóközpont kellős közepén veri magát a földhöz hisztizve.

Ha könnyű is a hibát ilyesféle külső okban megtalálnunk, általában a dolog mégis fejben dől el.
Hiszen ezekből a helyzetekből is ki lehet hozni a legjobbat, csak ritkán tesszük meg.

Sok helyzetet pedig pusztán a mi értelmezésünk tesz stresszessé.

Mindegy, hogy pl. főnökünknek esze ágában nincs kirúgni, ha mi mégis fejünkbe vettük, hogy ez a veszély leselkedik ránk, – különösen, ha már gyermekkorunkban belénkplántálták a hitet, hogy nem vagyunk elég jók, – máris kész a stressz! Pláne, ha még meg is fejeljük azzal a dolgot, hogy a vélt veszély elhárítása érdekében önszorgalomból túlórázunk.

Ilyenkor nem elég a helyzettel közvetlen összefüggésben álló stresszt kezelni (könnyíteni a munkatempón), hanem érdemes figyelmet fordítani azokra a tudattalan konfliktust jelentő gondolatokra is, amelyek fenntartják ill. pl egy új munkahelyen, vagy más helyzetben (pl. párkapcsolat) is újratermelik a problémát.

A krónikusan fennálló stresszre érdemes odafigyelnünk, ugyanis számos testi panasz hátterében találni lelki eredetű okokat.
Hosszabbtávon gyulladások,
bőrbetegségek,
rheumás panaszok éppen úgy jelzik a test kimerülését,
mint a szívproblémák
vagy a stroke.

Amennyiben a fenti tüneteket észleljük magunkon, úgy vegyük a lapot: testünk azt jelzi számunkra, hogy itt az ideje változtatni életmódunkon.

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Címke: | Szóljon hozzá most!

TESZT: Bírod még cérnával?

at kutya1. Gyakran betegszem meg, amint kigyógyulok az egyik betegségből, pár hét múlva ledönt a lábamról egy másik.

2. Folyton fáradt vagyok, ha rendesen alszom, akkor is kimerülten kelek.

3. Csak sokára tudok elaludni, és akkor is éberen, nyugtalanul hánykolódom, hajnalban pedig kipattan a szemem, és nem tudok visszaaludni.

4. Munka közben néha azon veszem észre magam, hogy minden izmom feszül, és
szinte görcsben áll a hátam/ derekam/ végtagjaim.

5. Könnyen elfáradok, alig csinálok valamit, és máris úgy érzem, hogy megmozdulni sem tudok.

6. Napjaim feszültek, folyton idegeskedek valami miatt.

7. Sokszor azon kapom magam, hogy akkor is “rohamtempóban” közlekedek, amikor valójában ráérnék.

8. Gyakran savas a gyomrom, és bár tudom, hogy nem tesz jót, de úgy kapkodom a savlekötőt, mintha cukorka lenne.

9. Vágynék arra, hogy hetekig ne csináljak semmit, de ez lehetetlen.

10. Bizonyos helyzetekben -pl. tömegközlekedésen, amitől korábban soha nem féltem- rám tör a pánik.

Hány igaz rád a fentiek közül?

Minél több igaz rád, annál valószínűbb, hogy túl nagy stresszben éled az életed.

Erre sokan mondják, hogy nincs mit tenni, ilyen a munkám, ezerféle problémám van!
Lehet, hogy a munkahelyeden eleve nagy a nyomás, lehet, hogy sok fronton kell helytállnod, és lehetne rózsásabb a helyzet, de az szinte biztosan nem igaz, hogy ne lehetne mit tenni az ellen, hogy a helyzet maga alá gyűrjön!

A stresszel összefüggő testi változások kissé leegyszerűsítve arra valók, hogy minél gyorsabban el tudj futni az “oroszlán” elől avagy szembe tudj szállni vele! Az oroszlán példa azért nem teljes hülyeség, mert jól érzékelteti, hogy az evolúció nem készült föl a modern kori elvont, lelki stresszorokra, mint a nyomasztó munkahelyi légkör, ami akkor támad, mikor a számítógép elé görnyedsz, majd egész nap ott ücsörögve “csatározol”. Az evolúció arra találta ki a stresszt, hogy az életedet fenyegető helyzetekből harcolva vagy menekülve, de mindenképpen mozgás révén megszabadulj – mindezt rövid időn belül. A “gyors lefolyású” stressz tehát egészséges, megmenekülésünket szolgálja, a modernkori folyamatosan fennálló viszont jóval többet árt, mint használ. A hosszan fennálló munkahelyi, párkapcsolati stb. stresszel járó testi változások bizonyos értelemben pocsékba mennek, egyet tudnak tenni, károkat okozni benned, ami pl. a felsorolt tünetek formájában üti fel a fejét.

A stresszt többféleképpen lehet kezelni, pont annyi módon, ahány összetevője van. Bármelyiket is kupáljuk ki, az kedvező hatással lesz a többire.

A stressz erőteljes testi természete miatt igen jól kezelhető bizonyos testi ellazulást és testi tudatosságot, testre való speciális figyelmet fejlesztő technikákkal.

Ha problémánk van (valami mélyen bánt, túlzottan kimerít, tehetetlenség érzetét kelti, kétségbe ejt stb.), az hatással van a testünkre.

Testünk akkor is jelez, ha eszünk nincs tudatában annak, hogy baj van.

Annak a teste is mutatja a stressz tüneteit, aki nem gondolja, hogy bármi is rosszul működik az életében, hanem évtizedes berögződéseknek engedelmeskedve gondolkozás nélkül áldozza fel magát, hajtja mások elismerését, tűz ki maximalista célokat, hagyja magát méltatlan helyzetbe sodorni, nem mond nemet stb.

Ahogy lelkünk (észrevétlenül is) hat a testünkre, úgy testi folyamataink észrevételével és tudatos szabályozásával visszahathatunk lelkünkre. Ha megtanuljuk ellazítani testünket,az lelki egyensúlyunkra, nyugalmunkra is észrevehető hatással lesz.

Az autogén tréning az egyik leghatékonyabb relaxációs technika, melynek nagy előnye, hogy miután elsajátítottuk a módszert,

1) saját magunkat külső segítség nélkül tudjuk ellazítani,
2) akár 5-10 perc alatt,
3) akár ülő helyzetben,

Ha rendszeresen alkalmazzuk ezt a technikát, mind kimerültségünk, mind az olyan stresszel összefüggő testi tünetek mint a reflux, izomfájdalmak, fejfájás, pánik stb. érezhetően csökkennek, és jóval kiegyensúlyozottabban éljünk mindennapjainkat.

Mivel testi tudatosságunk nő (tehát észrevesszük testünk jelzésit, pl. hogy görcsben áll az izmunk), arra is jó eszközt kapunk, hogy időben (komoly tünetek kialakulása előtt) észbe kapjunk egy- egy helyzetben, és szünetet tartsunk, pozíciót változtassunk vagy egyszerűen átgondoljuk, mi is zavar tulajdonképpen, és erre mi lehet a megoldás.

Testi tudatosság tréninget indítunk, ahol ezt a technikát megtanulhatod!
Belvárosi helyszín, 3X3 óra szombatonként 10.00-13.00-ig.
A tréning díja: 25.000Ft

Generali, OTP, Medicina, Prémium(AXA) és MKB egészségpénztár elfogadóhely vagyunk.

Jelentkezés, érdeklődés fb privát üzenetben!

Kategória: Blog, INDULÓ CSOPORTOK, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Szóljon hozzá most!

A rák pszichológiája

rákMa van a rák világnapja!

Bár a rákot egyértelműen testi betegségként azonosítjuk, pszichológusként fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a rák kialakulásában a léleknek nem kis szerepe van. (Ahogy azt egy korábbi cikkünkben is olvashattátok, a test és a lélek szorosan összefügg egymással: http://pszichorendeles.blog.hu/2013/12/07/most_mar_biztos_a_test_a_lelek_tukre_verbol_es_agyban_kimutathato_gyogyulas_pszichologiai_kezeles_ha )
A pszichorendeles.hu tehát a rák pszichológiájának bemutatásával küzd a daganatos betegségek ellen.

A rák pszichológiája

Ma a rák számít az egyik legrettegettebb, így legnagyobb figyelmet és publicitást kapó betegségnek. Lépten-nyomon olvashatunk arról, hogyan folytassunk olyan életvitelt, mely segít megelőzni a rosszindulatú sejtek szaporodását, és egyre gyakrabban hívják fel a figyelmünket a rendszeres szűrések jelentőségére. Egy fontos területet viszont méltánytalanul hanyagolnak a rákról szóló cikkek, könyvek és televíziós műsorok: alig valahol olvasni arról, hogy milyen lélektani mechanizmusok állnak a rák kialakulása mögött. A rák világnapján ezt szeretnénk röviden bemutatni, akit pedig részletesen is érdekel a téma, annak ajánljuk figyelmébe Dr. Máté Gábor A test lázadása című (cikkünk alapjául szolgáló) könyvét, melyben esettanulmányok és kutatások bemutatásával szemlélteti a test és a lélek egymásra gyakorolt hatását – nem csak rák esetében.

A rákra hajlamos személyiség

“Soha nem gurulok dühbe, helyette tumort növesztek” – mondta Woody Allen filmjének szereplője, ezzel érzékletesen mutatva be a rákra hajlamos személyiség alapvető jellemzőjét. A rák “táptalaja” az olyan ember, aki nehezen vagy egyáltalán nem is tudja érzelmeit felismerni és kifejezni. Különösen igaz ez a negatív érzelmekre, azon belül is elsősorban a haragra.

Az ilyen személyiség haragra adott reakciója általában a tagadás, magának sem vallja be, hogy dühös lenne a másikra, sőt, akár fennen hangoztatja az ellenkezőjét, dicshimnuszokat zeng róla, esetleg saját érdekeit is feláldozza érte. Figyelmének fókusza nem saját magára, hanem a másikra irányul: igyekszik mindenáron megfelelni, mindennél fontosabb számára a többiek ítélete. Maximalista, durván bírálja magát, ha valamilyen feladatot nem lát el tökéletesen.

Fő célja, hogy önálló és önellátó legyen, másoktól soha nem kér segítséget, ő viszont mindenkit támogat, arra való tekintet nélkül, hogy az illető érdemli-e. “Túl” jó, “túl” kedves. Más emberek boldogsága számít, a sajátja nemigen.

Ez nem jelenti azt, hogy aki ezeket a vonásokat fedezi fel magán, az biztosra veheti, hogy rákos lesz. Rákra hajlamosító személyiségjellemzőkről beszélhetünk csupán. Ugyanígy nem ismerünk olyan idegrendszeri, immunrendszeri vagy hormonrendszeri tényezőt sem, mely önmagában elég lenne a rák kiváltásához. Viszont ha biológiai és lelki hajlamunk találkozik, már rosszabb esélyekkel indulunk – hacsak nem változtatunk – ahogy arról a későbbiekben még szó lesz.

Szüleink szerepe

A rák esetében az öröklődés jelentősége elenyésző. Mégis megfigyelhető, hogy egy- egy családban halmozottan jelentkezik ez a betegség. Ennek okát pszichés tényezőkben kell keresni.

Ha a felnőtt stresszes, zaklatott, szorongó, érzelmi szükségletei nem elégülnek ki, akkor bármennyire jót akar is a gyerekének, az mégsem fogja biztonságban érezni magát, így nem optimális (vagy azt közelítő) feltételek közt fog felcseperedni. Nem megoldás az sem, ha a szülő palástolja rossz érzéseit, hisz a gyermek érzékelni fogja a hazugságot, és emiatt azt éli meg, hogy a kettejük közti kapcsolat kettészakad. Amit az egyik generáció nem old meg, az tehát továbbadódik a következőnek.

Amikor szüleink fizikai vagy lelki betegségeinkben játszott szerepét latolgatjuk, annak nem az az a célja, hogy bűnbakot keressünk. A legtöbb szülő szereti a gyerekét, és jó szándék vezérli. Viszont a szülő is emberből van, neki is okoztak nehézségeket az ő szülei, így ő is fog hibázni.

Ha egy gyermek nem érzi azt, hogy feltételek nélkül szeretik és elfogadják (pl. csak akkor fogadják el, ha “jól” viselkedik, akkor nem, ha nemtetszést fejezi ki, dühöng, esetleg nem ért egyet valamiben stb. ), akkor nem úgy fogja kapni a szeretetet, ahogy azt a szülő szeretné, hanem annak személyiségén átszűrve. Azért fontos, hogy megtaláljuk, mit rontottak el a szüleink, és ez milyen hatást gyakorol jelenlegi életünkre, mert ez lesz a kulcsa annak, hogy felismerjük, mely beidegződéseink, hiedelmeink tesznek beteggé vagy boldogtalanná, és ennek alapján megtaláljuk a kiutat – akár szakember segítségével.

Két oka lehet annak, amiért nem fejezünk ki érzelmet: az egyik, hogy fel sem ismerjük, a másik, hogy nem hiszünk abban, hogy “vevő” lenne rá a környezetünk.

Annyira fogjuk érteni magunkat, amennyire a szüleink megértettek minket. Szüleink ideális esetben tükörként funkcionálnak, ők jelzik vissza, hogy mit látnak rajtunk -pl. dühöt-, és tanítanak meg kezelni az érzéseinket. Például: képzeljünk el egy határait feszegető, folyton új dolgokat kipróbáló kisgyereket. Elvisszük a vidámparkba, ahol olyan dolgokra is fel akar ülni, amihez még túl kicsi, nem lenne számára biztonságos. Nemet mondunk, és ő “hisztivel” reagál. Ideális esetben a szülők ilyenkor valami hasonlót mond: “Látom, hogy dühös vagy, sajnálom, hogy nem ülhetsz fel mindenre, de veszélyes lenne. Túl kicsi vagy, és kiesnél. Ha megnősz, mindent ki fogsz tudni próbálni. Addig is, ha már itt vagyunk, érezzük jól magunkat. Mi legyen a következő, amit kipróbálsz?” Egészen más, ha ezt hallja a gyerek, mintha a szülő a felnőtt fejjel értelmetlen hisztit látva megüti/ hazarángatja/bünteti a gyereket, anélkül, hogy elmagyarázná, hogy érti a gyerek érzéseit, jó oka van annak, hogy nemet mond, és mutatná, hogy akkor is szereti, ha épp mérges rá a gyerek.

Érdemes belegondolnunk abba, hogy amikor gyerekek voltunk, volt-e olyan felnőtt a környezetünkben, akivel nyugodtan megbeszélhettük negatív érzéseinket (dühöt, csalódást, szomorúságot, félelmet stb.), akár akkor is, ha azokat a szóban forgó felnőtt váltotta ki. Például elmondhattuk-e az anyáknak, ha megbántott, vagy jobban tettük, ha láthatatlanná válunk, és meghúzzuk magunkat a sarokban?

Ha szüleink azt tanították (nem csak szóval, elméletben, hanem a gyakorlatban is ennek megfelelően eljárva), hogy amikor bajunk van, mondani kell, és együtt megoldjuk, akkor olyan felnőtté válunk, aki bízik a világban, közvetlen környezetében, tudatában van, hogy mi zavarja, hezitálás nélkül jelzi azt, és arra számít, hogy környezete együttműködő lesz, megértően és segítőkészen viselkedik. Azokat ez embereket fogja barátainak, párjának stb. választani, akik megfelelnek ennek az elvárásának. Ha viszont gyerekkorában olyan világban nevelkedett, ahol negatív érzéseit szülei dühe, lenézése, büntetése, tehetetlensége, kétségbeesése stb. követte, azt fogja megtanulni, hogy az ilyen érzéseket jobb nem kimutatni, sőt, még jobb, ha saját magának se vallja be őket, helyette elfojtja, tagadja, így nem kell újra meg újra szomorú gyermekkori helyzetébe. Jó eséllyel fog olyan párt választani, aki szintén nem képes támogatás nyújtására, de ha olyat is választ, aki tudna törődni vele, akkor sem fogja kérni a másik segítségét, hiszen nem tanulta meg, hogy ez lehetséges, nem gondolja, hogy elvárhatja szeretteitől, hogy gondoskodjanak róla.

A rosszindulatú daganattal küzdők közül sokakra jellemző, hogy foggal körömmel ragaszkodnak a boldog gyerekkor mítoszához. Még ha a rossz emlékeket fel is tudják tényszerűen sorolni, a szülő felelősségét nem látják meg azokban. Inkább vállalják magukra, hogy rosszak voltak, mint hogy elutasítsák a szülő egy-egy tettét. Hisz megtanulták, velük szemben nem érezhetnek negatívan.

Szüleink viselkedésére adott reakciónk gyerekkorunkban a túlélést szolgálja: nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük szeretetüket, hiszen életünk tőlük függ. Így hát alkalmazkodunk. Ha azt látjuk, hogy negatív érzéseinknek nincs létjogosultsága, szüleink nem értenek meg, vagy akár el is fordulnak tőlünk, ha dühösek vagyunk rájuk vagy pl. csalódunk bennük, akkor azt a szabályt tanuljuk meg, hogy negatív érzelmet nem lehet kimutatni. Igyekszünk “elég jók” lenni ahhoz, hogy szeressenek. Hogy ne szenvedjünk a bennünk gyülemlő feszültségtől, megtanuljuk magunk előtt is letagadni érzéseinket. Ez a stratégia segít ugyan “túlélni” a gyerekkorunkat, de egy életen át nem fenntartható. A minket zavaró gondolatokat ideig- óráig “sikeresen” el tudjuk ugyan zárni saját tudatunk vagy környezetünk elől, viszont szervezetünket hosszútávon nem tudjuk “átverni”. A magunkkal szembeni őszintétlenségnek és érzelmeink elfojtásának árát egészségünkkel fizetjük meg.

A rák mint jelzés

A fájdalom, a testi betegség sokszor olyat tükröz, aminek nem vagyunk tudatában. Ha nem tudunk nemet mondani, a szervezetünknek egyszer csak kimerül, és megteszi helyettünk.

Például képzeljünk el egy nőt, akinek fizikai szükségleteit ugyan kifogástalanul ellátták a szülei, de érzelmeivel nemigen tudtak mit kezdeni, tehetetlenségükben még meg is szégyenítették a gyereket, ha túl “érzelgősnek” vagy “hisztisnek” bizonyult. Hogy meneküljön ebből a környezetből, fiatalon férjhez ment. Házassága nem bizonyult jó döntésnek, férje egyre többet ivott, párszor bántalmazta, a férj alkoholizmusa miatt elvesztette állását, és idővel komolyan megbetegedett. Ekkorra három gyermekük volt. A nő nem látván más lehetőséget, több munkát is elvállalt, gondozta férjét, nevelte a gyerekeket. Otthonukban minden csillogott-villogott, hisz nem élhetnek egy disznóólban. Naponta főzött, hisz nem elég, ha csak az óvodában/ iskolában kapnak főtt ételt a gyerekek. Éveken át napi 4-5 órát aludt, hogy aztán újra kezdje a szélmalomharcot. Ha valaki felajánlotta a segítségét, visszautasította, arra hivatkozva, hogy minden rendben van. Nem akart mások terhére lenni. Férjétől nem vált el, hisz az ő választása, neki kell vállalnia érte a felelősséget. 41 éves korában rosszindulatú tumort találtak nála. Testének “elege lett”, nem bírta tovább, ki kellett fejlesztenie valamilyen tünetet, hogy felhívja a figyelmet, baj van.

Bármilyen betegséget diagnosztizálnak is nálunk, érdemes elgondolkodnunk, jelez-e valamit számunkra. Mit mond a múltról, a jelenről, és hogyan tudnánk segíteni magunkon a jövőben. Mire akarhatja felhívni a figyelmünket a testünk? Van esetleg olyan, amivel sosem néztünk szembe, így feldolgozni sem tudtuk?

Biológiai háttér

A pszichológiai hatások döntő szerepet játszanak a daganatos betegségek kialakulásában a stresszkezelő szervek (idegrendszer, immunrendszer, hormonrendszer és az agyunkban található érzelmeket észlelő és feldolgozó központok) alkotóelemei közt fennálló kapcsolatok révén. Az érzelmek megrögzött elfojtása tartós stresszhelyzetet teremt, ez pedig természetellenses biológia környezetet hoz létre.

A pszichológiai ingereket először az érzelmi központok (limbikus rendszer) értékelik. Ha agyunk a beérkező információt fenyegetőnek ítéli, a stresszreakciókért felelős ún. HPA-tengely stresszhormont, kortizolt szabadít fel. Amint úgy érezzük, hogy a kontroll ismét a kezünkben van, urai vagyunk a helyzetnek, a HPA kevésbé “dolgozik”, aktivitása csökken, így veszélyérzetünk megszűnik, feszültségünk oldódik. Ha viszont érzelmi szükségleteinket továbbra sem tudjuk kielégíteni, és továbbra is tehetetlenül sodródunk, ez nem következik be, a stresszválasz fennmarad. És míg az akut, egy bizonyos időpontban fellépő stressz hasznos, hisz képessé tesz energiáink összpontosítására és a stressz leküzdésére, addig a krónikus (hosszan, adott esetben a valós veszély elmúltával is fennmaradó) stressz károsítja egészségünket, és különböző betegségekre hajlamosít. Pl. a rák kialakulásában is jelentős szerepe van a megzavart hormonháztartásnak és a meggyengült immunrendszernek.

A lélektani tényezők jelentősége

Számos kutatás bizonyítja, hogy mennyire nagy szerepük van a pszichés tényezőknek a rák kialakulásában. A példa kedvéért álljon itt kettő:

M. Wirsching 1982-es felmérésében pszichológusok készítettek interjút szövettani vizsgálaton átesett betegekkel. A vizsgálati eredményeket nem ismerték, feladatuk az volt, hogy kizárólag a pszichológiai jellemzők alapján mondják meg, mely betegnek van rosszindulatú daganata. Az eredmény: 94%-ban csupán az interjún gyűjtött információk alapján képesek voltak jól tippelni. Tehát megdöbbentően magas arányban “eltalálták”, hogy kinek van rákja, kizárólag lélektani tényezőkre alapozva döntésüket.

Kissen 1962-ben 1000 férfi és négyszáz nő testi egészség szempontjából fontos jellemzői és pszichológiai adatai kapcsán végzett méréseket, rögzítésre került többek között a vizsgálati alanyok testsúlya, koleszterinszintje, vérnyomása, dohányzási szokásai. A kutatás folytatásában csak azok vettek részt, akik az említett mérések elvégzése alapján testileg egészségesnek bizonyultak. A fentieken túl 11 kérdés mérte a racionalitás- “érzelemmentesség” nevezetű lelki jellemzőt, mely azt mutatta, mennyire hajlamos a személy elfojtani a haragját.10 évvel a mérések lefolytatása után Kissen arra volt kíváncsi, hogy a rákban megbetegedettek vagy elhunytak körében mi jelentette a legfőbb kockázati tényezőt. Azt találta, hogy a testi mutatókhoz képest jóval nagyobb jelentősége volt a harag elfojtásának. Negyvenszer annyian lettek rákosak azok, akik legalább 10 érzelmek elfojtásával kapcsolatos kérdést éreztek igaznak magukra, azokhoz képest, akik csupán jellemzően 3-t.

A gyógyulás

A fentiekben világosan kiderül, hogy mekkora hatása van a lélektani tényezőknek a daganatos betegségek kialakulására. Lássuk, mi következik mindebből a gyógyulásra és megelőzésre vonatkozóan.

Ehhez először bemutatjuk, mi lenne az ideális állapot érzelmeink kezelése szempontjából.

Az érzelmek megélése alapján alapvetően 3 típust különböztetünk meg: (nincs olyan ember,aki minden egyes helyzetben vagy A vagy B vagy C módon viselkedne, viszont egyik vagy másik jellemzőbb lehet ránk a többinél):

“A” típusú személyiség:

Az “A”-k gyakran dühösen, feszülten, gyorsan reagálnak. Olyan, mintha számukra minden történés az utolsó csepp lenne a pohárban: nem számolnak 3-ig, e helyett robbannak, és úgy viselkednek, mintha csak a másik elnyomásával érvényesíthetnék igazukat. Ők azok, akiknél az átlagosnál nagyobb a szívroham kockázata.

“C” típusú személyiség:

Ők vannak leginkább kitéve a daganatos megbetegedésé veszélyének. Ahogy korábban már bemutattuk, ki akarnak jönni másokkal, türelmesek, passzívak, elfogadóak másokkal szemben (magukkal nem), szinte már túlságosan is kedvesek: saját érdekeiket nem érvényesítik, mindig ők “nyelnek”, nehogy a másikat megbántsák, nehéz helyzetbe hozzák stb. Kerülik a konfliktust, nem mondanak nemet, feszültségeiket elfojtják, agressziót pedig szinte soha nem mutatnak.

“B” típusú személyiség:

Ez a működésmód lenne az ideális, aki ebbe a csoportba tartozik, az kiegyensúlyozott, képes érzelmei megélésére és kifejezésére. Tehát se nem fakad ki kontrollálatlan dühkitörésekben, mint az “A” típus, se nem fojt el minden negatív érzést, mint a “C” típus, hanem szembenéz érzéseivel, kimutatja azokat, és eközben ő irányítja saját működését, nem csak sodorják érzelmei.

Ahhoz, hogy minél inkább megközelítsük a “B” típus működését, érzelmi kompetenciánkat szükséges fejleszteni. Ennek érdekében önállóan is tehetünk, de a nagyobb hatékonyság érdekében érdemes szakember segítségét kérni.

Az alábbiakban bemutatjuk, mely területeket fejleszthetjük érzelmi kompetenciánk növelése során.

1.) Elfogadás

Legyünk őszinték magunkkal: Olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek. Ne igyekezzünk mindent pozitívra festeni: ha barátunk/ párunk/ anyánk/ apánk stb. megbánt, valljuk be magunknak, hogy rosszul esik, ami történt, elítéljük az adott cselekedetet. Ne mentegessük őket magunk előtt, helyette gondoljuk át, mi zavar.

2.) Tudatosság

Vegyük észre, hogyan működik a saját testünk, mit üzen éppen a szervezetünk. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy feszültek vagyunk, gondolkozzunk el, mi zaklatott fel. Magától nem fog gyorsabban verni a szívünk vagy összeszorulni a gyomrunk. Biztos, hogy történt valami, ami zavar minket, maximum elhessegettük magunk elől, vagy megmagyaráztuk magunknak, hogy igazából nem érint rosszul az adott dolog.

3.) Harag

Jogunk van haragudni a másikra, és jogunk van ezt kifejezni. A kifejezés pedig nem egyenlő a dühkitöréssel, a cinikus utalásokkal vagy az apró hisztikkel. Ezek ugyanúgy nem engedik átélni a valódi haragunkat, mint a “C” típusra jellemző elfojtás. Az igazi megkönnyebbülés az lesz, ha elmondjuk, mit érzünk, mivel bánt minket a másik, nem az, ha nyelünk vagy “hőbörgünk” egyet, majd folytatódik minden az eredeti kerékvágásban.

4.) Autonómia

Érdemes tisztázni magunkban, hogy kik is vagyunk: mit tartunk értékesnek, mit akarunk elérni, hogyan akarunk élni. Önálló emberek vagyunk, értékrendünk és céljaink nem biztos, hogy megegyeznek szüleinkével/ párunkéval stb. Ahhoz, hogy érvényesíthessük érdekeinket, kimondhassuk véleményünket, kimutassuk érzéseinket, először magunkkal kell tisztába jönni. Kik lennénk, adott helyzetben mit tennénk, ha fő célunk nem az lenne,hogy másoknak megfeleljünk?

5.) Kötődés

Társas lények vagyunk, így egyedül a világban nem valószínű, hogy boldogok leszünk. Magunk “kitalálásának” és a magunk melletti kiállásnak nem az a célja, hogy többé ne alkalmazkodjunk környezetünkhöz, és éljünk, mint egy barlanglakó. Az együttéléshez szükségesek a kompromisszumok, de fontos, hogy szem előtt tartsuk, ez kompromisszum legyen, és ne saját magunk elfojtása. Boldogok akkor leszünk, ha szeretteinkkel tudjuk magunkat körülvenni, és velük minél inkább harmóniában élni. Tehát nem egyedül lázadva a világ ellen, és nem magunkat elnyomva leszünk elégedettek, hanem valahol az arany középúton.

6.) Önérvényesítés

A cél tehát az, hogy miután felismertük érzelmeinket, pl. hiányérzetet, tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot, bánatot és megláttuk, hogy pl. amit teszünk, az már túl mutat a segítőkészségen, figyelmességen és inkább önfeléldozásról vagy elfojtásról van szó, elkezdhetjük gyakorolni, hogy kiálljunk az érdekeink mellett. Elmondjuk, hogyan érzünk, elérjük, amit szeretnénk stb.

7.) Alkotóvágy, hit

A teljes életnek része, hogy megtaláljuk, mi az, ami az életünk igazi értelme, célja, ami arra vár, hogy megvalósítsuk, “kiéljük”. Alkotóvágy mindannyiunkban van, és itt nem kell feltétlen valamilyen művészeti tevékenységre gondolni, ide tartozhat a főzés, kertészkedés vagy egy jó beszélgetés is. A lényeg, hogy tiszteletben tartsuk a vágyainkat, és legyünk rajta, hogy megteremtsük, elérjük, amire vágyunk.

Szintén része az kiegyensúlyozott életnek, hogy ne úgy tekintsünk magunkra,mintha az egész világtól el lennénk zágva, és mindenféle kapcsolat nélkül léteznénk. Ezért sem jelent semmi szín alatt a fenti önmegvalósítás önzést. A világegyetem része vagyunk: a betegség arra is figyelmeztethet, hogy kutassuk fel igazi lényünket, helyezzük el magunkat az univerzumban, gondoljuk át, miben hiszünk, mit tartunk életünk értelmének, és hogy kapcsolódunk ezzel a minket körülvevő világhoz. Segíthet ebben a spiritualitás, a meditáció, vagy bármi, ami számunkra utat mutat.

Összegezve tehát, ahogy az elfojtás jelentős rizikófaktornak számít mind a visszaesés, mind az elhalálozás tekintetében, úgy az érzelmeinkkel való szembenézés, és azok kifejezése az egészség felé vezet. Ahogy mondtuk, egyik sem garancia semmire, hiszen nem csak lelki hajlamosító tényezőkről van szó a daganatos betegségek esetében, de ezek játsszák az egyik legjelentősebb szerepet a betegség kimenetelét tekintve.

Ha egy komoly betegséggel találjuk szemben magunkat, a legjobb, amit tehetünk – a szükséges orvosi kezelésen túl- az, hogy átgondoljuk, milyen információval szolgál ez a betegség a múltról és a jelenről, és mi segít majd a jövőben? Tekinthetünk a daganatos betegségre intő jelként, mely felhívja a figyelmünket arra, hogy nem élünk teljes életet, hiszen a valóság egy részével (saját negatív érzéseink) szemben érzéketlenné váltunk, mely nem fér össze az egész-séggel.

Tegyünk fel magunknak a kérdést: a saját, belső, legmélyebb igazságaim szerint élem az életem, vagy úgy, hogy megfeleljek másoknak?

Ha válaszunk az utóbbi, érdemes változtatni, lehetőleg szakember segítségét is igénybe véve!

A témához kapcsolódó cikkeink, melyek még segíthetnek:

A nyílt, mások és saját jogainkat egyaránt tiszteletben tartó, hatékony kommunikációról:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=461583413911132&set=pb.147598735309603.-2207520000.1391515162.&type=3&theater

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=462611817141625&set=pb.147598735309603.-2207520000.1391515162.&type=3&theater

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=464762963593177&set=pb.147598735309603.-2207520000.1391515162.&type=3&theater

Mások előtérbe helyezéséről saját magunk rovására:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=449568051779335&set=pb.147598735309603.-2207520000.1391515162.&type=3&theater

Érzelmeink ki nem mutatásáról:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=456667941069346&set=pb.147598735309603.-2207520000.1391515162.&type=3&theater

Hamarosan induló foglalkozásainkon rák ellen ható készségek javítást is célul tűzzük ki.

Szeretettel várjuk a témával kapcsolatos kérdéseiteket!

Kategória: A rák pszichológiája, Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!

Rejtélyes testi tünetek 5. “Soha nem gurulok dühbe, helyette tumort növesztek” Woody Allen Inkább gurulj dühbe! – A kezelésről

szom kezHa régóta szenvedünk kellemetlen testi tünetektől általában utolsóként jut eszünkbe az, hogy e mögött lelki ok is állhat. Manapság szerencsére egyre gyakoribb, hogy az orvosok figyelmeztetnek minket, ha úgy látják, minden lehetséges testi okot kizártak, további vizsgálatoknak nincsen értelme, ellenben annál nagyobb annak, hogy pszichológust keressünk fel. De elég csak a saját tapasztalatainkra hagyatkoznunk, és felidéznünk, hogy majd kiugrott a szivünk egy-egy olyan élethelyzetben, amikor izgultunk, pl. egy vizsga miatt. Ráébredhetünk, hogy tulajdonképpen eddig is tapasztaltuk, amit most nehezen hiszünk, hogy a test és a lélek változásai kéz a kézben járnak. Talán ezt átgondolva is kétkedéssel fogadjuk az ötletet, de érdemes lehet a lelki hátteret is megvizsgálni, legrosszabb esetben kiderül, hogy mégsem itt kell keresgélnünk. A másik lehetőség pedig – ami jóval gyakoribb testi ok híján, – hogy a háttérben meghúzódó szorongásaink feltárásával, (melyek kezdetben valószínűleg nem túlzottan tudatosak), illetve a kezelés megkezdésével pár alkalom után már érezzük, hogy valamivel jobbra fordul az állapotunk. Ekkor már könnyebb lesz felelős döntést hozni a folytatásról.
Fontos leszögezni: panaszaink egyrészt valósak, másrészt nem leszünk “bolondok” sem attól, hogy pszichológushoz megyünk, sem attól, ha a testi panaszaink hátterében testi okot találunk.
Ennek fényében:

Mai cikkünkben azt mutatjuk be, hogy mire számíthatunk a pszichológusnál.

1.) Áll-e lelki ok a háttérben?

Az első cél annak kiderítése, hogy állnak-e, és ha igen, milyen lelki okok a betegség mögött? Gyakran már az első beszélgetés során megtaláljuk azokat a lelki tényezőket, melyek a testi tüneteket okozhatják. Ha ilyenre azonnal nem derül fény, vagy szeretnénk még inkább megbizonyosodni arról, hogy jó úton járunk, illetve szeretnénk minél árnyaltabban látni az összefüggéseket, érdemes egy viszonylag egyszerű megfigyeléses módszert alkalmaznunk. A feladat a következő: egy-két héten keresztül fel kell jegyezni az alábbiakat:(zárójelben példákat olvashattok a kitöltésre)

- tünet (közérzetem elromlásnak mikéntje: szédelegtem, hátam fájt, savat köptem stb. stb.)
- tünet megjelenésének időpontja ( szombat délután 4 óra, hétfő reggel 6.30 stb.)
- tünet időtartama (2 óra hosszat)
- tünet erőssége (1-10 ig terjedő skálán pontozva 8)
- mi előzte meg a tünet jelentkezését (mi történt velem, mi foglalkoztatott, milyen gondolatok kavarogtak a fejemben, mit csináltam stb. pl. feleségem más programot akar mint én vagy pl.nyugdíjasként egyedül ücsörögtem tétlenül otthon )
- reakcióm a tünetre (mit próbáltam tenni ellene: pl. kíméltem magam: lefeküdtem aludni, vagy pl. nem mondtam ki amire gondoltam, csak hogy békesség legyen)
- környezetem reakciója a tünetre (pl. megijedtek vagy kiabáltak vagy orvoshoz vittek vagy kiszolgáltak)

Elsőre sokan szkeptikusak ennek a módszernek a kapcsán, biztosak benne, hogy semmi érdemi nem fog kiderülni, nem gondolják, hogy gondolataikkal vagy érzéseikkel összhangban jelennek meg a tüneteik, azt tapasztalják, hogy véletlenszerűen lépnek fel panaszaik.

Ennek ellenére mindenképp érdemes lefolytatni ezt a megfigyelést, ha mást nem, tekintsünk rá kísérletként, vesztenivalónk maximum heti 1-2 órányi idő lehet.

A nyereség viszont annál nagyobb, hisz az esetek döntő többségében kiderül, hogy a testi tünetek nem függetlenek lelkiállapotunktól. Nincs ebben semmi különös, tudományosan bizonyított tény lelkünk és testünk egymásra gyakorolt hatása.

2.) A megtalált probléma kezelése

Ha kiderítettük, milyen lelki ok áll testi tüneteink mögött, részben nyert ügyünk van: megtudtuk, mit kell kezelni.

Nehéz ilyenkor azonnal belenyugodni a magyarázatba, igazán meggyőző bizonyíték az lesz, amikor már nem csak a párhuzamot látjuk a testi és a lelki történések között, hanem tüneteink egyre ritkábban, egyre enyhébben lépnek föl, mígnem végül egyre gyorsabban kapcsolva önállóan kezelni tudjuk őket, vagy megszűnnek.

Sokunknak ez az elvárása, hogy a tüneteink pikk-pakk megszűnnek, a másik pillanatban meg áteshetünk a ló túloldalra, és azt hihetjük, reménytelen a helyzetünk. A valóság az, hogy a kezelés látványos eredményeket hoz, de természetesen nem varázsütésre.

Innentől kezdve ez a pszichológussal folytatott munka fő célja.

Azt, hogy a kezelés pontosan hogyan fog zajlani, az határozza meg, hogy milyen lelki problémával állunk szemben. Arról, hogy milyen nehézségre milyen megoldások kínálkoznak, részletesebben olvashattok itt:http://www.pszichorendeles.hu/pszichologus-grafologus/blog

Bár a kezelést mindig egyénre szabjuk, gyakran találkozhatunk az alábbi beavatkozásokkal:

Ralaxáció

Megfigyelhetjük, hogy a test és a lélek összefügg, ha az ülés alatt mesterségesen a kelleténél több oxigént juttatunk a szervezetünkbe (testi változás), pánikrohamot válthatunk ki, az arra hajlamosaknál különösen. Megtanulhatunk légzést szabályozó, izomfeszülést csökkentő relaxációs technikákat, melyek a fenti folyamatot visszájára tudják fordítani.
Ha kellemetlen testi folyamatokra irányítjuk a figyelmünket kiváltja illetve növeli az ezzel kapcsolatos aggodalmunkat és a testi érzést, ha pedig a figyelmünket képzeleti technikák vagy másra irányuló viselkedés segítségével eltereljük az adott dologról, szenvedésünk enyhülni fog.

Nyílt kommunikáció

Sok testi panasz hátterében az áll, hogy a szervezet valahogy “szeretne” kommunikálni, de nem hagyják neki akárhogyan.

Pl. Egy férfi arra lesz figyelmes hogy gyakorlatilag savlekötőn él, amit ajánlatos 1 hétnél tovább nem szedni folyamatosan. A pszichológussal folytatott munka során feltárható, hogy az illetőt azóta mardossa a gyomorsav, mióta első nézeteltérés felmerült felesége és közte, a “békés”, egyetértéssel jellemezhető időszakokban enyhébb, s erősödik, amint “lenyel” valamit, ami valójában belülről feszíti. Szintén átmenetileg enyhül a mardosás, ha a növekvő feszültség időnként látványos dühöngés, üvöltözés keretében felszínre kerül.
Emberünk azért fúj visszavonulót minden egyes helyzetben, ami vitát is eredményezhet, mert attól tart, hogy ha elmondja őszinte véleményét, akkor felesége “leharapja a fejét”. A patáliát kerülendő annak ellenére igyekszik párja kedvére tenni, hogy a nő valójában erre vágyik-e vagy sem.
Amitől a férfi tart, megsúgja, hogy behódolás sémával állunk szemben, (ld. séma sorozatunkat:https://www.facebook.com/photo.php?fbid=448653831870757&set=pb.147598735309603.-2207520000.1389288737.&type=3&theater), tehát emberünk nem egészen arra válaszol, amivel szemben áll, hanem egy múltbéli élményre, hiszen felesége bár temperamentumos (ezért is vonzza), de voltaképp kíváncsi lenne a véleményére. A feleség viselkedésének felszíni vonásairól a férfinak valóban kínzó gyermekkori élményei jutnak eszébe, mikor is édesapja ellentmondást nem tűrően beszélt vele, nem volt visszabeszélés, különben felképelték, vagy elfordultak tőle.
A párhuzamok felismerése és a különbözőségek felfedezése révén a férfi megtanulja magát emlékeztetni, hogy nem azok a szabályok érvényesek, mint gyermekkorában, és neki sem azok a lehetőségei, mint akkor. Más gyerekkel maga nem bánna így, s nem gondolná, hogy baj, ha elmondja a véleményét. Rájön, hogy joga van, és hasznos is arról beszélni, mi esne jól neki és mi nem, hiszen akkor a másik személy is megismerheti őt a maga valójában. Mérlegeli, hogy felesége még ilyen viselkedéssel nem is találkozott a részéről, így azt sem tudhatjuk, hogyha így viselkedne, felesége hogy fogadná. Ezért aztán próbát tesz, hogy ne magába fojtsa, hanem a miértek megmagyarázásával kiadja magából, ami benne van. Így a dühnek már nem kell őt magát emésztenie, és ketten megoldást találhatnak a nézeteltérésekre. Meglepve tapasztalja, hogy a dolog bár furcsa kezdetben, de fokozatosan egyre inkább belejön, és egyrészt a feleség váratlan megértését vonja maga után, másrészt a gyógyszer fokozatos elhagyásához vezet. A gyermekkori élmények alapján kőbevésett, egyetemesen, (örökké és mindenkire) igaznak tartott világnézetből, “így működtek a szüleim és ehhez alkalmazkodva én gyermekkoromban” címkével ellátott emlék lett, és a férfi saját józan esze szerint felszabadulva reagálhat a valóságra, árnyak helyett, bátran kinyilvánítva jó és rossz érzéseit, nem emésztve többé önmagát.

Persze ahány ember annyi féle eset, ez csak egy példa volt a sok közül.

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet?, Rejtélyes testi tünetek | Szóljon hozzá most!

Rejtélyes testi tünetek 3.: Miért vagyok rosszul, ha állítólag nincs testi bajom?

hip teve
Az előző részek tartalmából:

Rejtélyes testi tünetekről szóló sorozatunk előző két részében azt mutattuk be, hogy a lelki zavarok milyen “becsapós” és változatos módokon tudnak testi tünetekben megnyilvánulni.
Ahogy írtuk, ezekben a lelki zavarokban az a közös, hogy a valódi lelki ok helyett valamilyen testi betegségtől tartunk/ vélünk szenvedni akkor is, ha ennek az orvosi vizsgálatok ellent mondanak. Veszélyesnek/ a reálisnál veszélyesebbnek észleljük azt, ami nem az, és emiatt szorongunk. Tehát egészségünket féltjük, miközben nincs szervi elváltozásunk: “egészségszorongással” küzdünk.

Most lássuk mi az a 4 tényező, ami közrejátszik, hogy egy-egy ártatlan testi tünetet veszélyesnek értékeljünk.

Az alábbi 4 pontban azt mutatjuk be, hogy mi felel az EGÉSZSÉGSZORONGÁS kialakulásáért!

1.) Ártatlan testi változásokat betegség jeleként értelmezzük

Ha egészségszorongással küzdünk, bizonyos testi változásokat (ilyen például a szájszárazság, kimelegedés, izzadás, izomfeszülés, nehéz légzés, gombócérzés a torokban, fáradtság, és sorolhatnánk szinte a végtelenségig.) nem az élet természetes velejárójaként, esetleg érzelmeink kísérőjelenségeként értelmezünk, hanem valami nem normális, veszélyes dologként, ami betegségre utal, s ez aggodalommal tölt el bennünket.
Nem azért szorongunk, mert erősebben dobog a szívünk, hanem azért, amit erről a szívdobogásról gondolunk. Az említett szívdobogásról ugyanis több félét lehet gondolni.

Lássuk, hogyan értelmezi ugyan azt a testi változást az ember egészségszorongás illetve pánik esetén, valamint ha ezek közül egyikben sem szenved.

Testi érzés: Hevesebben dobog a szívem.

Mit gondol a
Egészségszorongó: ”Te jó ég, hogy dobog a szívem, biztos, hogy nem volt elég alapos az orvos, aki kivizsgált. Legyengült immunrendszerem miatt nem bírom a terhelést, biztos AIDS vagy rák vagy valami olyan miatt, amit még nem is ismer az orvostudomány, fogok lassan leépülni és meghalni.”

Tehát megijedünk, hogy nagy (és általában hosszú lefolyású) baj van.
A helyzetet rontandó eszünkbe ötölhetnek elképzelésünket alátámasztó magyarázatok: “Ilyen nem történhetne, ha egészséges lennék. Ráadásul semmi különös nem történt, ülök a munkahelyemen, szóltak, hogy javítsak ki egy hibát. Ettől eddig nem volt semmi bajom. Ez is azt bizonyítja, hogy súlyos beteg vagyok.”
Ellenben megfeledkezünk arról, hogy megnyugtató magyarázata is lehet a történteknek, ettől pedig csak még hevesebben ver a szívünk.

Pánikzavarban szenvedő: Szívrohamom van! Menten meghalok. (A baj ez esetben azonnali.)

Egészséges: Úgy néz ki, ideges lettem. (pl. mert beszélgetőtársam gyenge pontomra tapintott rá.)

Tehát észleljük, hogy a szokottnál erősebben és gyorsabban ver a szívünk, ez után nem ragadunk le annál, hogy ez egy súlyos betegség tünete, hanem ha fel is merül ez a magyarázat (habár jó esetben ritkábban is merül föl), tovább gondolkodunk, mi lehet még ennek az oka. Arra jutunk, hogy a szívdobogást olyasvalami előzte meg, ami épp idegességre is adhat okot. A fenti példánál maradva: fontos lenne fizetésemelést kérnünk, de egyrészt nehezünkre esik, hogy ilyen témát hozzunk szóba, (hogy pénzről beszéljünk, hogy kérjünk, hogy mi kezdeményezzünk beszélgetést a főnökünkkel), másrészt reggel volt egy elejtett megjegyzése a főnökünknek a cég nehéz anyagi helyzetére vonatkozóan, tehát alapvetően feszültek voltunk egész nap. Amikor ránk szóltak, hogy javítsunk ki egy hibánkat, az az utolsó csepp volt a pohárban. Bár máskor egy ilyen figyelmeztetés “meg sem kottyan”, most megviselt, egyrészt mert eleve feszültek voltunk, másrészt mert rögtön arra gondoltunk, hogy így már végképp biztos, hogy nem kapunk emelést.
Tehát ideális esetben megtaláljuk feszültségünk okát, így testi betegségtől nem kell tartanunk, és a lehetséges megoldásokat, illetve a helyzet reális értelmezését (mindenki hibázik, jó munkatárs vagyok, megérdemlem a nagyobb fizetést, és valószínűleg ezt azért tudja cég finanszírozni) is átgondolhatjuk. Ettől valószínűleg szívdobogásunk is mérséklődni fog.

(Meg kell jegyeznünk, hogy az egészségszorongás gyakran kéz a kézben jár a pánikkal. Miután súlyos betegség jeleként értelmeztük (félre) a testi változásainkat, akár pánikrohamig fokozódóan szoronghatunk ezen. A pánik pedig ördögi körbe sodor, hisz még jobban megijedünk, hogy nagy baj van. Holott “agyban” dőlt el az egész: veszélyesnek bélyegeztünk egy “normális” testi tünetet.)

2.) Rossz/extrém tapasztalataink vannak a betegségekkel kapcsolatban

Ha családunkban szokatlan, vagy súlyos betegség(ek) fordult(ak) elő, az a kép alakulhatott ki bennünk, hogy nagy a valószínűsége, hogy ilyen betegség áldozatául esik az ember. Ezért érthetően nagyobb lesz a félelmünk, jobban megijedünk egy- egy tünettől, mint az ilyen betegségek megtapasztalását szerencsésen elkerült társaink.

3.) Belénknevelték, hogy a betegség “nagy cucc”, és mi esélytelenek vagyunk vele szemben

Nem mindegy, hogy miben növünk fel, vagy akár a későbbiekben milyen betegséghez való hozzáállást tapasztalunk környezetünkben. Kisebb eséllyel rémül meg az, aki nyugodt gondoskodást és “ebcsont beforr” hozzáállást tapasztalt meg gyerekkorában a szüleitől, és esetleg még azt is megtanulta, hogy a lelkiállapota is hatással van testére, mint az, akinek a családjában ilyen jellegű vélekedések uralkodtak: “minden testi tünet betegséget jelent”, “minden testi tünetnek meg kell keresni a pontos magyarázatát”, “ha a tünetek nem múlnak, az azt jelenti, hogy komoly fizikai betegség áll a hátterükben”, “gyenge a szervezetem, kímélnem kell magam”stb.

4.) Mostanában nehéz időszakot élünk meg

Betegség(ek)kel kapcsolatos szorongásaink kialakulásához nagyban hozzájárul az is, hogy mi történik velünk/ körülöttünk és ennek hatására bennünk az adott időszakban: egy ismerős, barát vagy családtag halála, a médiából szerzett információk, a stresszes, nehéz élethelyzet mind fontos szerepet játszanak.

Következő bejegyzésünkben arról lesz szó, hogy miért nehéz az ilyen jellegű betegségektől szabadulni, hogyan tartja fenn saját magát egészséggel kapcsolatos szorongásunk.

Folyt. köv.

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet?, Rejtélyes testi tünetek | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Rejtélyes testi tünetek 2. Valami bajom van, érzem! Szomatoform zavarok: lelki zavarok, melyeknél a testi tünetek kapnak lényeges szerepet

szom2
Szomatizáció, hipochondria, test-diszmorfiás zavar, konverziós zavar

Ezekben a tünetcsoportokban az a KÖZÖS, hogy különféle testi panaszokat tapasztalunk magunkon, amelyeket aggasztó, testi eltérésnek, vagy betegség jelének tartunk, és amelynek hátterében szervi elváltozás nem tárható fel, vagy legalábbis nem akkora, ami a szenvedésünk mértékét indokolná. Mindezek ellenére nem merül föl bennünk, hogy tüneteinknek lelki oka volna, és ha valaki a környezetünkben ilyet feltételez, azt fenntartásokkal kezeljük.

SZOMATIZÁCIÓ
Ez esetben egyszerűen abban a HITBEN élünk, hogy EGY BIZONYOS szervi bajunk van, holott valójában az ok lelki.
Kellemetlen testi tünetektől (fájdalom, emésztőszervi-, szexuális- neurológiai) szenvedünk.

HIPOCHONDRIA
Szinte leállíthatatlanul AGGÓDUNK, hogy VALAMILYEN betegség bujkál bennünk, amit nem fedeztek föl, de ott kell lennie, ha nem ennek, akkor egy másiknak.

Egyik és másik estben is testi betegségre következtetünk, de míg a szomatizációnál “tudjuk”, tudni véljük, hogy betegek vagyunk, és úgy viselkedünk, mint egy szokványos testi betegségnél, addig a hipochondriánál a viselkedésünk láthatólag csillapíthatatlanul aggódó, és valamilyen testi betegség az, ami a félelmünk tárgyát képezi.

Röviden: A szomatizáció úgy fogalmazható át “magyarra”, mint “betegségmeggyőződés”,vagyis hit abban, hogy betegek vagyunk, a hipochondria pedig mint “betegségfóbia”, azaz mint rettegés a betegségtől.

Az un. TEST-DISZMORFIÁS ZAVARBAN (tükörfordításban: “testnemjóalakúság”  szenvedők érdeklődésének középpontjában a test külső jegyei állnak.
Vagy meg vannak győződve, hogy valami a testükön nagyon NEM STIMMEL annak ellenére, hogy a külső szemlélők SEMMI ilyet nem látnak,
vagy valóban van VALAMILYEN apróbb testi eltérés, ám az ezen való AGGODALMASKODÁS ARÁNYTALANUL NAGY.
Nem összekeverendő a pl anorexiásokra jellenző elégedetlenkedéssel, miszerint nem elég karcsúak vagy pillekönnyűek! Inkább a plasztikai sebészetek rendszeres látogatói a tipikus példák erre a betegségre.

Szintén a testi tünetek szúrnak leginkább szemet az un. KONVERZIÓS ZAVARNÁL.
Míg a szomatizáló tüneteit az akaratlagosan nem szabályozható belső szerveink produkálják, addig a konverziós zavarban szenvedők tünetei az akaratlagosan szabályozható MOZGÁSSAL és/vagy az ÉSZLELÉSÜNKKEL függenek össze. Példának okáért szélsőséges esetben lebénulhatunk vagy megvakulhatunk, ami a tüneteket illeti, anélkül, hogy ezt bármiféle testi ok indokolná.
Woody Allen egyik filmjében, a HollyWoody történetben egy olyan filmrendezőt alakít, aki egyik pillanatról a másikra elkezd nem látni, olyannyira, hogy az egyik jelenetben lebucskázik egy állványról, teszi ezt annak dacára, hogy az orvosok semmiféle testi bajt nem tárnak fel a háttérben. Hiszen nincs is. Ahogy a filmben nevezik, ez: “pszichoszomatikus vakság”. A mű annyiban valósághű, hogy a jelenség nyitja egy lelki probléma megoldódása, melynek hála a főhős visszanyeri a látását.

A felsorolt zavarok egyikét sem szándékosan állítjuk elő, ahogy az az esetleges “vád” sem igaz, hogy tettetnénk, hogy bajunk van. Létező zavar viszont az utóbbi is: SZÍNLELT ZAVAR hívjuk. Ekkor a tünetek előállítására az késztet, hogy részesüljünk mindabban, amit akkor szoktunk kapni, amikor betegek vagyunk. Nem az hajt, hogy pénzt kapjunk, vagy hogy mentesüljünk törvényi kötelezettségeink alól. Színlelt zavarnál inkább olyan jellegű előnyök vonzanak, hogy pl. a KÖRNYEZETÜNK JOBBAN TÖRŐDIK VELÜNK ha betegek vagyunk.

Miért izgatnak ennyire a testi tüneteink?

Minden élőlénynek, az embernek is legalapvetőbb igénye, mi több létszükséglete, hogy testi épségét megőrizze. Életünk múlik rajta, hogy megfelelően reagálunk-e a betegségekre, észrevesszük-e, illetve kezeltetjük-e őket.
Az tehát, hogy törődünk az egészségünkkel, aggódunk érte, önmagában az egyik legtermészetesebb és leghasznosabb érzés, ennek megfelelően élete során mindenki megtapasztalja időről időre.
Tehát nem az a baj önmagában, ha időnként indokoltan szorongunk, hanem az, ha túlzottan vagy célt tévesztve aggodalmaskodunk. Túlzottnak akkor tekinthető a szorongás, ha már befolyásolja az életünket, gátol minket – ilyenkor érdemes szakemberhez fordulnunk.

Következő bejegyzésünkben ezeknek a betegségeknek a kialakulásáról és fennmaradásáról olvashattok!

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet?, Rejtélyes testi tünetek | 1 hozzászólás

Rejtélyes testi tünetek 1.: Hallgass a testedre!

szomatiz 1
Felmérések szerint MINDEN MÁSODIK ember keresi fel háziorvosát élete során olyan fizikai tünettel, melynek hátterében hosszas orvosi kivizsgálások ellenére sem találnak szervi elváltozást, vagy legalábbis nem akkorát, amely indokolná a tünetek intenzitását.

Az esetek többségében SOK IDŐ telik el addig, amíg akár mi, akár az orvos lelki okra kezdünk gyanakodni. Mire ez előáll, rengeteg vizsgálaton vagyunk túl, számos betegségnek néztünk utána a neten, aggódunk, hogy milyen súlyos kór támadhatott meg, ez az aggodalom pedig csak tovább rontja a tüneteket, kialakul az a biztos tudat, hogy betegek vagyunk, viszont nincs erre egy kézzel fogható magyarázatunk.

Fizikai panaszaink szembetűnőek, és komoly SZENVEDÉST okoznak, emiatt legtöbben kétkedéssel fogadjuk, amikor valaki azt gondolja, hogy ilyen súlyos (fájdalmas, kellemetlen, életünk sok területét megkeserítő) testi tüneteknek olyan “piszlicsárénak” tűnő oka lehet, mint egy lelki probléma.

Bár kívülről könnyű észrevenni, hogy a szomszédasszonynak vélhetőleg azért fáj olyan gyakran a feje, mert rossz a kapcsolata a férjével, ha mi “belülről” tapasztalunk valamilyen fizikai tünetet, első gondolatunk általában nem az, hogy valamilyen lelki problémánk okozza, hanem fizikai betegségre gyanakszunk. Ez teljesen természetes is! És emellett nem is haszontalan, hiszen ha lelki okra derül is fény végül, abban csak akkor lehetünk biztosak, ha a jelenség lehetséges testi okait megfelelő orvosi vizsgálatok során kizártuk.

Ha viszont az orvosok nem találnak semmilyen betegséget a háttérben, szintén fontos, hogy eszünkbe jusson, hogy nem csak testünk, de ugyanúgy lelkünk is okozhat testi tüneteket.

Ez nem JELENTI, hogy hazudtunk vagy csak “eljátszottuk”, hogy betegek vagyunk, “hisztiztünk”, esetleg hülyék voltunk, hogy nem jöttünk rá erre előbb.
Csak annyit jelent, hogy szervezetünk testi tüneteken keresztül igyekszik FELHÍVNI A FIGYELMET arra, hogy VALAMI NEM STIMMEL.
Tüneteink valósak, csak elképzelhető, hogy mást jelentenek, mint amit akár mi, akár az orvos elsőre gondolnánk.
A lelki betegségek sem nagyobb “hülyeségek” mint a testiek.  (Arról nem beszélve, hogy gyakorlatilag egyazon jelenség 2 oldaláról van szó: a lelki jelenségek testi változások formájában is tetten érhetők.) Voltaképp az ember túlélési ösztöne tükröződik bennük: egyik is, másik is arra mozgósít, hogy az ember valamin változtasson annak érdekében, hogy jól működhessen a továbbiakban. Épp ezért:

FIGYELJ, HOGY A TESTED MIT ÜZEN!
Minél erősebb, fájdalmasabb, zavaróbb a testi tünetünk, minél inkább féltjük egészségünket, annál nehezebben “nyugszunk bele” abba a magyarázatba, hogy a háttérben lelki okok állnak.
Ha ebben a cipőben is járunk, adjunk legalább egy esélyt a pszichológusi segítségnek.
Ha már pénzt, időt, energiát nem kímélve átestünk számtalan orvosi vizsgálaton, épp erre is szánhatunk valamennyit, hátha az derül ki, hogy tüneteink csökkennek, majd eltűnnek a kezelés hatására.
Felfoghatjuk ezt egy kísérletként, és gondolkodhatunk így: “Tartok attól, hogy komoly fizikai betegségem van, és mindent meg akarok tenni a gyógyulásomért. Bár nem hiszem, hogy rám ez igaz, de tudvalevő, hogy léteznek olyan lelki problémák, melyek testi tünetekben mutatkoznak meg. Épp ezért a “mindent megtevésnek” az is része, hogy ellenőrzöm, az én esetemben is erről van-e szó.”

Következő bejegyzéseinkben két tipikusan testi tünetekkel kapcsolatos betegségről, a szomatizációs zavarokról és a hipochondriázisról lesz szó!

Kategória: Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet?, Rejtélyes testi tünetek | 1 hozzászólás