Oktalan utakon? “Nem tudom, hogy mi a bajom. Hülye vagyok egészen…” – Általános (generalizált) SZORONGÁS

 

Korábbi bejegyzéseinkben a félelem, szorongás különböző fajtáit mutattuk be, egy maradt hátra, amikor bár félünk, de nem tudjuk mitől. Erről olvashattok ma.A félelmeknek alapvetően 3 fajtáját különíthetjük el:

1.) Mindannyiunkkal előfordul életünk során, hogy jóllétünket veszély fenyegeti, ilyenkor TERMÉSZETES, hogy félelemmel reagálunk. Szembetalálkozunk egy vad kutyával, veszélyes helyszínen túrázunk, vezetés közben kilátásba kerül egy baleset stb. Ezekben az esetekben tehát indokolt a félelmünk, és tudjuk, hogy mitől félünk.

2.) A félelmek egy másik csoportja esetén magunk is tudjuk, hogy olyan dolgtól félünk,amitől nem kéne, vagy jobban félünk, mint amennyire félelmünk tárgyának természete indokoltá teszi.
Tudjuk tehát, hogy mi az, amitől félünk, de félelmünk ÉSSZERŰTLEN, TÚLZOTT. Ilyenek az előző bejegyzéseinkben bemutatott fóbiák vagy a pánik, a poszttraumás stresszzavar, kényszergondolatok stb.

3.) A félelmek egy harmadik fajtája esetén átéljük a félelmet, de NEM TUDJUK, MI ennek AZ OKA. Ezt GENERALIZÁLT SZORONGÁSNAK nevezzük. Ha ezzel a problémával küzdünk, folyamatosan feszültek, idegesek lehetünk, anélkül, hogy bármi olyanról tudtunk lenne, ami ezt az érzést indokolja. Felfokozottak, nyugtalanok lehetünk, nehezünkre eshet koncentrálni, könnyen elfáradhatunk, izmainkat feszíthetjük, ingerlékenyek lehetünk, és rosszul alhatunk.

Bár ilyen esetben sokszor csak a fizikai tüneteket észleljük, szakember segítségével rábukkanhatunk ezek okaira is abban a folyamatban, ahogy a körülöttünk zajló eseményeket értekeljük.

Például:

Elképzelhető, hogy a napunk során egyszer csak azt éltük át, hogy szédülni kezdünk, idegesek vagyunk, pánikolunk. Magunk sem értjük az okát, hisz semmi “extra” nem történt.

Ha viszont jobban belegondolunk, ráakadhatunk arra, hogy mely helyzet és mely észrevétlenül beugró, automatikus gondolataink váltották ki reakciónkat.

Pl.:

Helyzet: Egy barátunk szívességet kér, de nemigen érünk rá.

Ha igyekszünk tettenérni, mi minden futott át az agyunkon a rosszullét előtt, akadhatunk pl. az alábbi automatikus, nem tudatosuló gondolatokra: “cserben hagyom”, “rossz barát vagyok”, “rossz ember vagyok”, “megbántom”, “önző vagyok” stb.

Ha megtaláljuk ezeket a gondolatokat, jó úton járunk, hisz tudjuk, mi az, ami nyugtalanít, így már tudunk vele mit kezdeni, kontroll kerül a kezünkbe, nem vagyunk kiszolgáltatva testi tüneteinknek.

Hasznos, ha automatikus gondolatainkat kiértékeljük:

Mi szól amellett, hogy tényleg önzők, rosszak stb. vagyunk.

És mi utal arra, hogy ennek az ellenkezőjében van igazság, abban, hogy nem vagyunk attól rosszak, hogy nem érünk rá vagy hogy nemet mondunk.

Az érvek és ellenérvek átgondolásával juthatunk egy kiegyensúlyozottabb, reálisabb, józanabb gondolatra. Pl.: Tudom, hogy jó ember, és jó barát vagyok, bármikor önzetlenül segítek azoknak, akiket szeretek. Az, hogy most nem érek rá valamire, nem tesz engem rosszá, bárkivel előfordul, teljesen természetes, nem szükséges magamat feláldozni mások érdekében.

Ezt átgondolva jó eséllyel csökkenni fog a szorongásunk. Ha pedig rutinná válik, hogy ilyen módon átgondoljuk a velünk történteket, akár teljesen is megszabadulhatunk ettől a problémától.

Van azonban, amikor ennél bonyolultabb a képlet: bár átgondoljuk az adott helyzetet és gondolatainkat, bár józan eszünkkel tudjuk, hogy nem szükséges aggódnunk, elképzelhető, hogy testünk- lelkünk mégsem engedelmeskedik.

Ennek hátterében gyermekkorunkból hozott beidegződések állnak. Séma- sorozatunkban (http://www.pszichorendeles.hu/pszichologus-grafologus/sema-sorozat) korábban részletesen szemléltettük gyermekkori tapasztalataink hogyan hatnak arra, ahogy későbbi élményeinket megéljük.
Generalizált szorongásra elsősorban 2 séma hajlamosít,
egyrészt a hiperkritikusság- könyörtelen mércék séma,
másrészt a sérülékenység veszélyeztetettség séma.
Előbbi esetben szélsőségesen kritikusak vagyunk magunkkal szemben, és nyugtalanságunkat okozó, magunk előtt meg sem fogalmazott automatikus gondolataink gyakran szólnak arról, hogy valamilyen szempontból nem vagyunk elég jók, nem ugrunk meg az “olimpiai szerepléshez szükséges” irreálisan magas szintet .
Utóbbi esetben pedig arra számítunk, hogy valamilyen veszély fenyeget, bajunk fog esni, hiszen képtelenek leszünk problémánkkal rátermetten elbánni, a helyzetet úgy, mint bárki más megoldani.

Pszichológus segítségével egyrészt megkereshetjük problémáink GYÖKERÉT,
másrészt megtanulhatjuk annak a módját, hogy hogyan BIRKÓZZUNK MEG a minket szorongató gondolatokkal, helyzetekkel.
Példánk esetében pl. elsajátíthatjuk azt, hogy a józan érvekre egyre nagyobb természetességgel, gyakorlottsággal emlékeztessük magunkat,
illetve azt is, hogy hogyan tegyük meg a szükséges lépéseket, mint a nemet mondás.

A pszichológussal folytatott munkának másik fontos része, hogy megtaláljuk, MI TARTJA FENN szorongásunkat, miért “éri meg” a szervezetünknek fenntartani ezeket a kellemetlen tüneteket (talán meglepő módon, annak dacára, hogy valóban szenvedünk tőlük).
Átgondolhatjuk, MIT TENNÉNK, HA NEM FÉLNÉNK. Mit kezdenénk, ha holnap arra ébrednénk, hogy többé nem szorongunk?
Lássunk erre is egy példát: elképzelhető, hogy szorongásunk szüleink mellett tart, amíg “betegek” vagyunk, nem önállósodhatunk. Bár szorongani nem jó, de mégis megéri, mert a fejünkben élő “rémkép” szerint még rosszabb lenne önállósodni, a hozzánk túlzottan is ragaszkodó szüleinket megbántani azzal, hogy elköltözünk stb.

Hogy ezeket a rémképeket megszüntessük, érdemes TOVÁBBGONDOLNI őket.
Jellemzően ha tartunk valamitől, annak csak a legrosszabb pontjáig jut el a képzeletünk, majd elhessegetjük a gondolatot.
Példánknál maradva elképzelhető, hogy csak azt látjuk magunk előtt, hogy elköltözünk, a szüleink vérig vannak sértve, mi magunkra maradunk, ha netán megszűnik az állásunk, az utcára kerülünk stb- stb. Érdemes azonban ezt továbbgondolni: meddig fognak haragudni szüleink? Örökre, vagy csak pár hétig- hónapig, aztán megemésztik, hogy kirepülünk ahogy midenki más? Mi lesz ha elveszítjük állásunk? Lehet, hogy keresünk másikat? Lehet, hogy van tartalékunk? Lehet, hogy lenne aki segít, ha netán megszorulunk? stb.

Ahogy láthatjuk tehát, ha nem is tudjuk, mitől félünk, és indokolatlannak tartjuk szorongásunkat, szakember segítségével azért meg lehet találni, mi zavar, és átláthatóvá tenni félelmeink összefüggésrendszerét. Ha pedig ez megtörténik, már tudjuk, mivel van teendőnk, és megtehetjük az első lépéseket.

Ezzel a különféle szorongások bemutatásának végére értünk, következő bejegyzéseinkben továbbra is maradunk a testi és viselkedéses tüneteknél, de áttérünk az evés zavaraira!

folyt. köv.

Kategória: általános szorongás, Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Szóljon hozzá most!

Mit tennél, ha nem félnél?

ninja

Kategória: általános szorongás, Blog, Mit jelez a testi/ viselkedéses tünet? | Címke: | Szóljon hozzá most!